20231207 102 met 30

Felavatták a Magyar Sport Mesteredzői Falát

2023. 12. 08.
Megosztás

A Magyar Edzők Társasága (MET) megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából csütörtökön Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában felavatták a Magyar Sport Mesteredzői Falát, amely 691 nevet tartalmaz.

„A mester szó olyan életművet takar, amely előtt fejet kell hajtani. Sportolók jönnek-mennek, az edző marad. Generációkat nevelnek, generációkkal szerettetik meg a sportot. Ők nemcsak edzők, hanem példaképek is, példát mutattak, hogy mit jelent a magyar sport szolgálata” – mondta a TF és a MET csütörtök délutáni ünnepségén Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár. Megemlítette, hogy kezdeményezték a sporttörvény módosítását, melyben indítványozzák, hogy a jelenleg civil szervezetként működő MET a jövőben köztestületként láthassa el feladatait, ezzel is szintet lépve a magyar sportélet szervezetei között. Schmidt Gábor köszönetet mondott egykori edzőjének, Simon Miklósnak, aki tízéves korában a kezébe adta a kajaklapátot.

Sterbenz Tamás, a házigazda TF rektora arról beszélt, hogy a magyar sport bölcsője a TF, amely eddig is megalapozta a magyar sportsikereket. „A mesterré válást csak a nagy mesterektől lehet elsajátítani, és a mesteredzők csak személyes kapcsolat útján tudják tudásukat átadni tanítványaiknak és más edzőknek. Célunk, hogy a TF a világ elsőszámú edzőképző központja legyen” – fogalmazott Sterbenz Tamás.

20231207 022 met 30
MOB-Média/Szalmás Péter

Molnár Zoltán MET-elnök azt mondta, hogy 1993-ban az edzői hivatás becsülete leértékelődött, ám 51 szakember összefogott, hogy visszaszerezze azt. Megalakult a MET, amely azóta a magyar sportélet meghatározó részévé vált, harminc éve áll a magyar edzők szolgálatában. Az elnök felidézte a mérföldköveket, a különböző edzői programokat, kiemelve az idén indult nevelőedzői programot. Jelenleg több mint 2000 edző veszi igénybe a MET képzési rendszerét. „A bajnokok méltó elismerést kapnak, de a sikernek másik részese is van, az edző, a mester, kettejük együttműködése nélkül nincs siker. A sportvilág a régi adósságát törleszti a mesteredzők falának létrehozásával” – mondta Molnár Zoltán. Hozzátette: a MET elismerését mutatja az is, hogy jelenleg négy szakemberük tagja a MOB közgyűlésének.

20231207 021 met 30
MOB-Média/Szalmás Péter

A szervezet történetének további fontos mérföldkövei voltak 2007-ben az Edzők Etikai Kódexének elkészülése, a 2012-ben állami támogatással elindult Kiemelt Edző Program (KEP), melyet 2017-től 2022-ig a MET gondozott, és ide tartozik az Utánpótlás Edző Program és a Gerevich Ösztöndíj is, mely mai napig biztosítja a sikeres magyar edzők támogatását. 2017-től 12 év szünet után újraindult a szakedző képzés a Testnevelési Egyetemen, és attól az évtől szeptember 25-én ünnepeljük a Magyar Edzők Napját. A Mesteredzői Kollégiumot 1990-ben hozták létre.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy a mesteredzői cím nem jár anyagi juttatással, de az egyik legnagyobb szakmai elismerés. „Az edzői munkának lépést kell tartania az átalakuló társadalmi folyamatokkal és a tudomány fejlődésével is” – mondta Mocsai Lajos, aki megemlítette, hogy a csaknem 700 mesteredzőből mintegy 250 ma is él. Az elhunytak emléke előtt egyperces néma felállással tisztelegtek a megjelentek.

20231207 053 met 30
MOB-Média/Szalmás Péter

„Az edző egy személy a sok közül a sportban, de mégis a legfontosabb személy, mert mindig ott kell, hogy legyen a tanítványa mellett” – hangsúlyozta Fábián László MOB-főtitkár, majd megemlékezett néhány edzőlegendáról, köztük a MET korábbi elnökéről, Ormai Lászlóról is. A sportvezető elmondta, hogy a MOB és a MET kapcsolata jó, több területen is összefonódik. Kiemelte, hogy a MET elnöke, Molnár Zoltán korábban a MOB főtitkára volt, a MET főtitkára, Köpf Károly a MOB sportigazgatói feladatait is ellátta, a MET-sportigazgató Csabai Edvin pedig a MOB Sportszakmai és Sporttudományi Bizottságát erősíti. „Gratulálok az edzőknek, hogy embert faragnak belőlünk, sportolókból” – zárta gondolatait az olimpiai bajnok öttusázó.

20231207 070 met 30
MOB-Média/Szalmás Péter

Schmitt Pál olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Nemzet Sportolója elmondta, amikor az elhunyt mesterekre emlékeztek, ő egykori edzőjére, Szőcs Bertalanra gondolt, majd arról beszélt, hogy ma Magyarországon negyvenezer edző dolgozik. „Edzőnek lenni hivatás, küldetés, belső késztetés. A mesterséges intelligencia nem válthatja ki az edzők munkáját, az edző az édesapánk, a pszichológusunk, a pedagógusunk, egyszerre minden” – hangsúlyozta Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke. A volt köztársasági elnök beszélt a Hajrá Magyarok! virtuális sportmúzeum sikeres beindításáról is.

20231207 078 met 30
MOB-Média/Szalmás Péter

Az eseményen kitüntetést vehetett át a MET alakulásában és történetében kiemelt szerepet játszó Schmitt Pál, Gallov Rezső, Tihanyi József, dr. Tamás István, Marián Ildikó és Bendiner Nóra, valamint posztumusz díjakkal emlékeztek meg dr. Ormai László, dr. Mónus András és dr. Harsányi László alapító tagokról is.

20231207 081 met 30
MOB-Média/Szalmás Péter

A kitüntetések átadása után felavatták a Magyar Sport Mesteredzői Falát, melyen a jelenlévő mesteredzők megkereshették nevüket egy-egy közös fotó erejéig.