Teltházas konferencia az innováció jegyében

„Felelősség és egyben megtiszteltetés is a vívó vb házigazdájának lenni”

2019. 04. 02.
Megosztás


103 nappal a budapesti vívó világbajnokság rajtja előtt elindult az esemény visszaszámláló órája. Sajtótájékoztatón bejelentették, hogy megkezdődik a jegyértékesítés. A keddi sajtóesemény résztvevőit Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte.

A sportvezető azt mondta, „felelősség és egyben megtiszteltetés is a vívó vb házigazdájának lenni”. Kulcsár Krisztián utalt a hagyományosan kiváló magyar vívóeredményekre és a nagyon színvonalas korábbi vb-rendezésekre is. Budapesten eddig 1959-ben, '75-ben, '91-ben és 2013-ban rendeztek felnőtt vívó-világbajnokságot. „A '91-es után ez az első vb, ami egyben olimpiai kvalifikációs is” - jegyezte meg az elnök, majd hozzátette, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) rendezés szempontjából a mai napig etalonnak tartja a hat évvel ezelőttit. „Ha visszagondolunk akár csak a riói olimpiai szereplésre, érthető, hogy nem csak a Nemzetközi Vívó Szövetség elvárásai nagyok, hanem a sportág hazai köreiből is jelentős igények jelentkeznek. Jó látni, hogy a feltételek adottak egy sikeres vb-hez. Biztató látni, hogy a sportszakmai események, a versenyek mellett a kísérőrendezvények, kiegészítő programok is a legmagasabb igényeket fogják kielégíteni. Az esemény méltó lesz Budapest sportban betöltött szerepéhez. Hozzáteszem: sok prominenst várunk a magyar fővárosba. A Magyar Olimpiai Bizottság teljes mellszélességgel 'ott' áll, segít mindenben, amiben tud, és amiben kérik.”

„Budapesten keresztül vezet az út Tokióba” kezdte Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, aki elmondta: közel 130 ország mintegy 2000 vívóját várják a különböző fegyvernemekben Budapestre. A szövetség első embere azt mondta, biztos benne, hogy az asztalitenisz, a vívó, az öttusa, és a szervezőbizottság székhelyét tekintve a kajak-kenu világbajnokság is méltó lesz a „sportfőváros" címet elnyert Budapest sportéletéhez. Az MVSZ-elnök beszámolt arról is, hogy a FIE szakemberei már több látogatást is tettek a fővárosban, és mindig elégedetten távoztak.

Szatmári András szerint ha csapatban sikerülne döntőbe jutniuk, azzal gyakorlatilag „meglenne a tokiói repjegyük”. „Elsődleges célunk az, hogy csapatban szerezzünk olimpiai kvótát, mert akkor egyéniben is garantált lenne az indulás" mondta a 2017-ben egyéni világbajnok kardozó.

„Összekovácsolódott a csapat, nem titkolt szándékunk, hogy itthon érmet szerezzünk, és szerintem az olimpián is éremesélyesnek számítunk majd" vélekedett a szintén világelső Decsi Tamás.

A két kardvívó miután mindketten kifejtették, milyen motivációt jelent hazai közönség előtt pástra lépni látványos bemutatót tartott az Óbudai Autójavító Volkswagen-szalonban tartott sajtóeseményen kialakított alkalmi páston. A tíz tusra menő asszót Szatmári András nyerte 10-9-re.

A 2019-es olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságot július 15. és 23. között rendezik a magyar fővárosban, a BOK Csarnokban, ahol 4800 helyről lehet majd szurkolni a magyar sikerekért. A szervezők összesen több mint 50 ezer nézőt várnak. Jegyeket a www.2019budapest.com oldalon lehet megvásárolni.

A sajtóeseményen elindították a vb visszaszámláló-óráját is.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)