Nálánál tíz kilóval nehezebb férfiak ellen készül gőzerővel a londoni olimpiára Aisuluu Tynybekova, a kirgizek női birkózója.
A 19 éves közgazdász hallgató elmondta: édesanyja korábban nem engedte neki, hogy például karatézzon, és a kis hegyi faluban, ahol felcseperedett, ezt nem is nézték volna jó szemmel. Ezért inkább a fiúkkal együtt kosárlabdázott, majd 15 éves korában ismerkedett meg a birkózással.
Később egy jó szemű edző, a korábbi versenyző Nurbek Izabekov felfedezte a benne rejlő tehetséget.
„Ajszulut az iskola birkózócsarnokában láttam meg. Tele volt energiával, vibrált, keményen dolgozott” – mondta trénere.
Tinibekova hetente kétszer a főváros, Biskek melletti hegyeken magaslati edzéseken, főleg futásokon vesz részt, és gyakorta fogyaszt kumiszt (kancatejből készült, erjesztett, szénsavas, édeskés alkoholos ital).
Elárulta: ebéd után mindig alszik, utána pedig jöhetnek a súlyzós edzések és a fiúkkal való birkózás.
Tinibekova 63 kilós, a sparringpartnerek pedig 74 kg-osak.
„Ők keményebbek, ráadásul saját súlycsoportomban női versenyzővel nem is tudnék készülni, mert nincs ilyen Kirgizisztánban. A fiúk révén biztosított a fejlődésem” – mondta a birkózó kisasszony, akiről azt is tudni lehet, hogy a magánéletben nagyon zárkózott, és annyira szégyenlős, hogy nem szeret mások szemébe nézni.
Aztán rátért londoni álmaira:
„Én nem akarok turistaként Londonban utazni! Már kisgyermekként arról álmodtam, hogy benne leszek a tévében, a dobogón állok, és a nyakamban érem lóg” – mondta Tinibekova.
(Forrás: MTI)