Fókuszban: Szeged-Veszprém, majd az Európa-bajnokság

Fókuszban: Szeged-Veszprém, majd az Európa-bajnokság

2013. 10. 24.
Megosztás

Három évig kézilabdázott Szegeden, majd sikeres edzői pályafutása során több részletben csaknem hat éven keresztül ült a Pick-Szeged kispadján Skaliczky László.

Bár a válogatottal olimpiai negyedik helyig is eljutott mester pillanatnyilag hátrébb lépett, természetesen figyeli a sportág eseményeit. Így fokozott érdeklődéssel várja a szombati csúcsrangadót, a Szeged-Veszprém bajnoki erőpróbát. Skaliczkyt kedden éjjel, újkígyósi otthonában sikerült vonalvégre kapni.

„Természetesen az edzőként ott töltött idő volt az eredményesebb, hiszen 1995/96-ban bajnoki címet is tudtunk szerezni” – válaszolt a sikereit és kudarcait egyaránt firtató kérdésre Skaliczky.

„A legnehezebb pedig a tavalyi évad volt, amelyet többször azt gondoltam, be sem tudok a csapattal fejezni. Azzal ugyan minden edzőnek számolnia kell, hogy előbb-utóbb lejár az ideje, azt viszont elég szerencsétlen dolognak tartom ma is, hogy túl korán, már januárban nyilvánosságra került a lecserélésem. Ezek után különösen nehéz volt az adott hangulatban a szakmai és eredményességi célokért dolgozni. Arra azért büszke vagyok, hogy sikerül végigmennem és a három év alatt háromszor is megálltuk a helyünket a Bajnokok Ligájában.”

- Sokan nem is tudják, mit csinál a Szeged után időszakban?

„Bár két, elég komoly tárgyalásom is volt, végül nem sikerült megegyezésre jutnom egyik klubbal sem, így most pihenek. Regenerálódok, ülepítem magamban a rengeteg, összeszedett, szakmai tapasztalatot, amelyeket remélem, még lesz majd hol hasznosítanom. Ötvennyolc éves vagyok, vannak még bőven ambícióim. Jelenleg az NB II-ben szereplő újkígyósiaknak, konkrétan pedig Balogh József kollégámnak igyekszem segíteni – társadalmi munkában. Bízom benne, hogy sikerül bennmaradnia csapatnak.”

- A hazai pontvadászat legizgalmasabb összecsapása következik szombaton Szegeden, ahol a címvédő veszprémiek szerepelnek. Mit gondol, mire számíthatunk?

„A hazaiak egyértelműen erősödtek a leigazolt négy játékossal. Ilyés visszatérte a védelmet erősíti, a többiek is rutinos, már kellő nemzetközi tapasztalattal is rendelkező játékosok. A korábbiak közül elsősorban Ancsintól várok ugrásszerű előrelépést; a BL-ben lejátszott 22 mérkőzés elég rutint kell jelentsen számára ahhoz, hogy teljesítménye a korábbinál jóval kiegyensúlyozottabb lehessen. A Mikler, Zubai, Sulc, Vadkerti négyes korábban is jó alapot adott a sikeres szereplésekhez, amihez Larholm is hozzátehet, természetesen a most érkezettekkel együtt. Nagy kérdés, hogy a hazai pályán mindig különösen motivált szegedieket a komoly meccshiányuk mennyiben akadályozza majd. Az is sokat nyomhat a latba, hogy a villámgyors veszprémi támadásokkal szemben hogyan sikerül megoldaniuk a sikeres visszarendeződés problémáját? Támadásban pedig csak akkor lehetnek eredményesek a rendkívül erős és magas veszprémi fallal szemben, ha 3-4 gyors passzal meg tudják bontani őket.”

- És mi szólhat a Veszprém mellett?

„Óriási játékosanyag áll Ortega edző rendelkezésére, ez nem vitás. Ők számos, nemzetközi erőpróbával a hátuk mögött állhatnak ki a Szegeddel szemben, bár az igazat megvallva, komoly igénybevételt csak a Löwen elleni ütközet jelentett számukra. A BL-ben a nyolc közé simán eljutnak, s amennyiben nem szenvednek játékosaik komolyabb sérüléseket, úgy további menetelésre számíthatunk tőlük. Elsősorban a januári Európa-bajnokság sorozatterhelése jelenthet gondot, azokat a meccseket kell megúszni egészségben.”

- Kis túlzással pillanatok múlva itt van az év eleji kontinens vetélkedő, amelyek felkészülési állomásaként november 2-án a világbajnok spanyolokkal csap össze Mocsai Lajos legénysége. Mire lehet képes Ön szerint a nemzeti együttes majd Dániában?

„Az Európa-bajnokság nagyobb igénybevételt jelent, mint az olimpiai részvétel. Rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, amelyben a legjobb nyolc közé jutás már elismerésre méltó teljesítmény lehet. Sokat nyomhat a latba, sikerül-e Mocsainak a gerincet adó játékosok mellé két-három, olyan fiatalt is felhoznia, akik érdemi segítséget jelenthetnek és színesíthetik a válogatott játékát.”

(Jocha Károly)