Májusonként kikértük a gyerekeket az óvodából, aztán egész szeptemberig a vízen éltünk. Mentünk mindenfelé, volt, hogy egy fél évet Ausztráliában töltöttünk.
Napi 24 órában szörfökkel foglalkozott a család. Persze, hogy Áronnak is készült egy. 11-12 éves lehetett, Korcsulán jártunk. Mire sikerült összeraknom a saját felszerelésemet ő már a túlpartról integetett. Akkoriban híres volt a Hungalu versenye, melyen HB vitorlát nyertek a kategória győztesek. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, amikor már a harmadik vitorláért is a fiamat szólították. Csak a lány versenyt nem nyerte meg, igaz, az meg a testvéréé lett.
Sydneyben Lucával együtt mindketten olimpikonok voltak. Elég hamar meg is szűnt a nevelőedzői munkám és maradtam ’csak’ az apjuk.

- A család mit tett hozzá a sikerekhez?

Vallásos család vagyunk, a szeretet átvezet minket mindenen. Ebben nőttünk fel generációkon keresztül. Szeretetünk most is ott lesz Áronnal a deszkáján, amiről reméljük, hogy eddigi legjobb helyére repíti, s a tíz körül végez. Jóval előrébb is tarthatna, ha egy profi edző kezei közé kerülhetett volna. De hát ki tud éveken keresztül napi 100 eurót áldozni ezért? Áron a maga erejéből, makacsságának, küzdőképességének köszönhetően tart itt és ha a szörf a programon marad, akkor szerintem Rióban hatodszorra is benne lesz a csapatban. Szörfben az ő korosztálya a menő, a rutin rengeteget számít….

(Forrás: Dobor Dezső)