Görbiczék nagy csatában legyőzték a németeket

Görbiczék nagy csatában legyőzték a németeket

2012. 03. 23.
Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott Eb-selejtezős mérkőzésen 25-23-as győzelmet aratott Németország legjobbjai ellen.

Óriási lépést tett az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása felé a magyar női kézilabda-válogatott, amely csütörtökön, a selejtező 3. fordulójában 25-23-ra nyert a német csapat ellen Nyíregyházán, és így továbbra is százszázalékos.

A két együttes vasárnap, Trierben ismét összecsap, és ha megint nyer Karl Erik Böhn szövetségi kapitány alakulata, akkor szinte biztosan csoportelsőként jut ki a decemberi, hollandiai kontinensviadalra.

Böhnnek ez volt ez első komoly megméretése magyar szövetségi kapitányként, hiszen az azeriek és a fehéroroszok elleni diadal kötelező jellegű volt még októberben. A magyarok éppen a németek elleni, tavaly nyári vereség miatt nem vehettek részt a 2011-es világbajnokságon, és ennek következtében a londoni olimpiáról is lemaradtak. A hazaiaktól hiányzott a sérült Vérten és a beteg Szucsánszky.

Telt ház, 3500 néző várta a kezdést, és a szurkolók remek hangulatot varázsoltak. Eleinte felváltva vezettek a csapatok, majd 3-3-nál Görbicz büntetőt hibázott, ám Herr szép védéssel helyrehozta a társ hibáját. Kovacsicz kiválóan kezdett, az első négy hazai találatból hármat vállalt, a túloldalon Nadgornajának volt hasonló mutatója.

Később Zácsik és Althaus pillanatai következtek, amikor pedig elöl Hornyák és Görbicz, hátul pedig a védelem sziporkázott, a gyors indításoknak köszönhetően 11-6 lett a 19. percben. A német kapitány 12-7-nél időt kért, és ettől kezdve jelentősen feljavult a vendégek védekezése, és kicsit faragtak a hátrányukból.

A második félidő 4-1-es vendégrohammal indult, Nadgornaja szinte megállíthatatlan volt, ráadásul Görbicz újabb hetest rontott. Böhn cserékkel igyekezett frissíteni csapatát, ám ez nem érte el a kívánt hatást.

A 47. percben egyenlítettek, majd a 49.-ben fordítottak a németek (19-20), és emberhátrányuk alatt is tartották minimális előnyüket. Bulath szerencsés büntetőjével 21-21 lett, Kovacsicz találatával pedig már ismét a hazaiak vezettek. Nadgornaja először ekkor hibázott a meccs során, pattintott büntetője fölé vágódott. Ez nyugtatóan hatott a házigazdákra, majd az 56. percben 24-21-es magyar előnynél a vendégek időt kértek. Herr a folytatásban újra remekelt, Bulath pedig lélektanilag fontos gólt szerzett sőt, közvetlenül a lefújás előtt Kiss is hétméterest fogott, és így szoros csatában meglett a fontos győzelem.

Karl Erik Böhn, a magyar csapat kapitánya a mérkőzés után így nyilatkozott:

"A két ponttal elégedett vagyok. Sajnos, a második félidőben voltak gondjaink, nem igazán találtuk a németek feljavult védekezésének ellenszerét. Fontos pillanatokban, különösen a végjátékban mindig akadt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Fantasztikus volt a hangulat, a közönség is sokat segített. Kielemezzük ezt a meccset, és a szükséges helyeken változtatunk a vasárnapi csatára"

Heine Jensen, a németek dán szövetségi kapitánya szerint ma csak a magyaroknak volt nyerőembere: "Az első félidő után, a szünetben sikerült felrázni a csapatomat, sokkal keményebben, stabilabban védekeztünk. Végül a magyaroknak voltak nyerő emberei. A vasárnapi meccsre mi is készülünk valami mással."

Görbicz Anita Németországba is győzni megy:

"A jól sikerült első félidő után valami történt, nem tudtuk annyira megbontani a németek védőfalát. Fordítottak, és nagyon nehéz volt visszajönni. Most gyakorolni fogjuk, miként tudunk majd a kinti mérkőzésen eredményesen játszani, mert ott is győzni akarunk!"

NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 25–23 (14–10), Nyíregyháza, 3000 néző. V: Zotyin, Vologykov (oroszok)
MAGYARORSZÁG: HERR O. – KOVACSICZ 5, Hornyák Á. 3, Szekeres, Tomori 1, Görbicz 7 (4), Vincze M. 1. Csere: Kiss É. (kapus), Szamoránsky P. 1, Zácsik 3, BULATH 4/2.
NÉMETORSZÁG: Schülke – Klein, Melbeck, Wohlbold, ALTHAUS 4, NADGORNAJA 11 (3), Augsburg 3. Csere: Woltering (kapus), Zapf, A. Müller 1, Mietzner 1/1, Loerper 1, Geschke 1, Steinbach 1
Kiállítások: 2, illetve 6 perc Hétméteresek: 8/6, illetve 6/4
Szerdán játszották:
Azerbajdzsán-Fehéroroszország 21-31
A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Németország 4, 3. Fehéroroszország 2, 4. Azerbajdzsán 0
Az első két helyezett jut ki a decemberi, hollandiai Európa-bajnokságra.

A további program:

4. forduló:
Németország-Magyarország, Trier, vasárnap 15 ó
Fehéroroszország-Azerbajdzsán, Mogiljev, vasárnap 13 ó

5. forduló (május 30-31.):
Azerbajdzsán-Magyarország
Fehéroroszország-Németország

6. forduló (június 2-3.):
Magyarország-Fehéroroszország
Németország-Azerbajdzsán

(Forrás: MTI)