Gyárfás Tamás: "A jövőért dolgozunk, de nem mehet feledésbe a jelen!" (videóval)

2014. 05. 15.
Megosztás

Az úszószövetség konzultációjával folytatódott csütörtökön a kiemelt sportágfejlesztésben részesülő szövetségek meghallgatása. Gyárfás Tamás és csapata a közelmúlt eredményeinek ismertetése mellett a jövőt érintő elképzelésekről is beszélt. Dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes szerint példaértékű a szövetség munkája.

A vendégek bevezetésként látványos videóösszeállítással szemléltették a közelmúlt eseményeit, a sportágfejlesztés eddigi eredményeit. Mint Gyárfás Tamás mondta, "a film többet mond mindennél".

Dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes, az úszósport referense már korábban is nagyra értékelte a szövetség munkáját. "Már a közgyűlésen is elmondtam, példaértékű sportágfejlesztést dolgozott ki és működtet a Magyar Úszó Szövetség. A munka hihetetlenül professzionális hozzáállást tükröz."

A megnövekedett munkához szervezetfejlesztést hajtott végre a szövetség, több munkatárssal dolgoznak.

A megbeszélésen kiderült, a szövetség nyilvántartása alapján 20 864 fő a teljes regisztrált sportolói létszám, az aktív versenyengedéllyel rendelkezők száma 5523 fő.

A szövetség számára kiemelt feladat a versenyeztetés, az edzőtábori felkészítés. Dr. Szabó Tünde főtitkár elmondta, a közelmúltban 12 nemzetközi edzőtáborba tudtak elutazni, és a kiemelt támogatásnak köszönhetően a fiatalabb korosztályokat is be tudták vonni a közös külföldi, év eleji felkészülésbe.

Eredményesen zajlanak az utánpótlással kapcsolatos programjaik. A Minden gyermek tanuljon meg úszni - "Ússz egy hosszt" programba - melyben 36 tagegyesület 96 500 000 forint támogatásban részesül - összesen 10 887 gyermeket vontak be. Az Aranyjelvényes program által - melybe az ifjúsági korosztályt is bevonták - 60 klub összesen 100 milllió forinthoz jut. Az utánpótlás-nevelési, A jövő bajnokai-, az akadémiai programok által 41 egyesület jut összesen 140 125 000 forinthoz. A jövő bajnokai program, akadémiai rendszerben, hét szakmai területi régióban valósul meg országos szinten. Az akadémiai rendszer a sportág tömegbázisának növekedését eredményezi, emellett népszerűsödik a sportág és hatékony kiválasztásra van lehetőség. A tehetséggondozási program hosszútávon tervez, megcélozva a 2017. évi junior vébét és a 2021-es felnőtt világbajnokságot.

A műhelytámogatások 15 tagegyesülethez jutnak el, ezek összege meghaladja a 43 millió forintot, itt a nemzetközileg sikeres műhelyek a MOB pontszámítási elvei alapján kapják a támogatást.

A szövetség infrastruktúra fejlesztésére 230 milliót áldoz, ezen az összegen 18 klub osztozik. Ez nem új uszodák építését, hanem a meglévők fejlesztését, bővítését, felújítását és az ehhez szükséges eszközbeszerzést jelenti.

Gyárfás Tamás ismertette, hogy a szövetség brandet épít, jelentős figyelmet fordít a kommunikációra, a pr-tevékenységre. Honlapjukon elindult a MUSZ TV, melyet a tervek szerint az úszáson kívül más sportágak számára, jelentős események közvetítésére szeretnének ajánlani. A kommunikációs csatorna a MOB számára is bemutatkozott, amikor az áprilisi közgyűlést élőben közvetítette a mob.hu-n.

A konzultáción napirendre került az edzőképzés, melynek rendszerét a jelenlévők nem tartják megfelelő színvonalúnak, de, mint elhangzott, a közeljövőben ezen a területen kedvező változtatások, átalakítások várhatóak. A szövetség továbbképzései azonban magas szintűek - hangzott el.

"A sportág egészségügyi helyzete nagyon távol van a világ élvonalától, nagy a lemaradás, noha a magyar úszók a világ legjobbjai közt teljesítenek" - fogalmazták meg a sportág vezetői egyhangúan, majd hozzátették, azon dolgoznak, hogy a versenyzők igényeit kielégíthessék.

A sportágnak sokat jelent a MOB által koordinált Kiemelt Edző Program, melybe egzakt kritériumok alapján lehet bekerülni, továbbá a Gerevich-ösztöndíjrendszer, mely szintén folyamatos jövedelmet jelent az érintettek számára.

Dr. Nébald György főosztályvezető az EMMI képviseletében elmondta, a szövetség pénzügyi szempontből pontos, precíz elszámolást nyújtott be.

Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnökeként együttműködést ajánlott a bázis szélesítése érdekében. Az egykori öttusázó világbajnokot arra kérték, legyen partner annak előmozdításában, hogy az úszást már az általános iskola első osztályától bevezessék.

"Örülök, hogy a tűzgyújtásnál ott lehettünk. Évtizedek óta vártuk azokat a lehetőségeket, feltételeket, amikkel most élhetünk. A nyolc éven át tartó program óriási lehetőség a magyar úszósport számára, beleértve a vidéki településeket is. Az, hogy ennyi fiatal van a rendszerünkben, a következő olimpiákra is kiváló előfeltétel" - fogalmazott Kiss László mesteredző, majd hozzátette, idén az Európa-bajnokság és a rövidpályás világbajnokság jelenti a kihívást.

Dr. Tóth Ákos mesteredző kiemelte, nagyon komoly vezetői koncepciók készültek a szövetségben. "Elképzelés, előre átgondolt koncepció nélkül a sok pénz keveset érne" - mondta a szövetség szakmai alelnöke, a TF egykori tanszékvezetője.

Az elkövetkezendő évekre jellemző, hogy több jelentős eseményt sikerült Magyarországra hozni, 2016-ban Hódmezővásárhelyen ifjúsági Európa-bajnokságot, 2017-ben Győrben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált és Budapesten a 6. FINA Junior Világbajnokságot, majd 2021-ben szintén a fővárosban a 19. FINA vizes vb-t rendezik. Az eseményekhez jelentős uszadai beruházások vannak tervbe véve.

Gyárfás Tamás - akit sportdiplomáciai szempontból is jelentős pozíciót tölt be a FINA alelnökeként és a LEN pénztárnokaként - a megbeszélés végén felhívta a figyelmet a június 21-i Magyar Úszás Napjára, melyen szeretné, ha minél több sportág kiemelkedő sportolója, közéleti személyiségek, politikusok, sportvezetők is részt vennének - az úszóelnök ebben a MOB együttműködésére is számít.

Fábián László zárszavában a következő, 2015. december 31-ig tartó időszak pénzügyi és szakmai tervezésére kérte fel a szövetséget.

(MOB/Vasvári Ferenc)