Az 1956-ban olimpiai bajnokságot nyert kardvívó aranycsapatunk győri születésű tagja, Hámori Jenő volt a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület legutóbbi vendége.
Az esti élménybeszámolót megelőzően Horváth Vilmos egyesületi elnök kalauzolásával kis vasi körutazáson is részt vett. A melbourne-i olimpiát követően az Egyesült Államokban letelepedő kiváló vívó Kőszegen fejet hajtott a nagy előd Zulawszky Béla olimpiai ezüstérmes vívó sírjánál, míg Szombathelyen, Szily János utcai szülőházánál Rajczy Imre olimpiai bajnok kardvívó előtt tisztelgett. 
Az esti beszélgetésen a hagyományőrző egyesület tagjai mellett a Szombathelyi Vívó Akadémia képviselői is ott voltak és aktívan kérdeztek is a nem minden napi vendégtől. Hámori Jenő sok-sok képpel érkezett, melyek nagy része saját készítésű fénykép volt, hiszen a fotózás az egyik hobbija. Csakhamar szinte kötetlen eszmecsere alakult ki a hallgatósággal, bármikor meg lehetett egy-egy kérdéssel „zavarni” az előadást.
Sok mindent megtudhattunk az 1956 előtti időszakról, 1956-ról, benne a melbourne-i olimpiáról, ahol neki is nehéz döntést kellett meghozni. A nagy öregekről, a Gerevich-Kovács-Kárpáti trióról a legnagyobb tisztelettel beszélt, önzetlenül segítették fiatal utódaikat. Friss vegyészdiplomával és olimpiai bajnoki címmel vágott neki az újvilágnak és tudását a messze távolban is kamatoztatni tudta. Ledoktorált biokémiából, majd több neves egyetemen tanított. Előbb Philadelphiában tevékenykedett, itt a Salle Csiszar Philadelphia színeiben kétszer nyert amerikai bajnokságot és kijutott a tokiói olimpiára is, ahol 7. helyezést értek el. 1972-től munkája New Orleansba szólította, ahol végleg letelepedett. Megalapította a New Orleans Fencing Clubot, melyben edzőként is tevékenykedett. 
Külön érdekessége volt a beszélgetésnek a 2005 augusztusában pusztító Katrina hurrikánról szóló beszámoló. Hámori Jenő a helyszínen élte át a szörnyű csapást. Megdöbbentő képek egészítették ki a személyes történeteket, melyeknek szerencsére happy end lett a vége.
A legendás kardvívó ma már idejének jó részét szülőhazájában tölti, az ELTE-n is vállalt vendég professzorként biokémiából előadásokat. Az Egyesült Államokban élő két lánya és az unokák azonban néha-néha visszatérésre szólítják a tengerentúlra, ahol szintén otthon érzi magát.
Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem bánta meg 1956-ban meghozott döntését, Amerika befogadta, a civil életben is megtalálta számításait és ma már, ha kedve tartja, egy szabad országba térhet haza.
(Gál László)