Milyennek képzelte a hatvanéves Gyulay Zsoltot harminc-negyven évvel ezelőtt?

Nyugdíjasnak – válaszolta mosolyogva Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – Olyannak, aki aktív, de közben azt csinál, amit akar. Ehhez képest jönnek sorra a feladatok, és csináljuk, mert mi mást tehetnénk? Persze, teljesen másként gondolkodom ahhoz képest, ahogy harminc-, negyvenévesen gondolkodtam – hiszen az ember folyamatosan változik, és jó esetben fejlődik is. Mások lesznek a prioritások és az értékek…

Mi most a prioritás, és melyek az értékek?

Talán meglepő, de azt gondolom, a legfontosabb eredmény, hogy összetartó, szerető családom van. Az ismerősök mondják, milyen jó, hogy a nevemhez kötődik majd a Hungaroring felújítása, vagy hogy az olimpiai család életében is nyomot hagyok – legalábbis megpróbálom. Természetesen ez nagyon jó és büszke is vagyok rá, ugyanakkor számomra mást jelent az, hogy „nyomot hagyni az életben”. Úgy gondolom, ha az ember meghal, kis túlzással húsz perc múlva elfelejtik az emberek – kivéve a családját. Ha azt nézzük, hogy 1991. október 26-án meghalt édesapám, és ma már senki sem emlékszik rá rajtam kívül, aki minden nap gondolok rá, csakúgy, mint a nagyszüleimre, akkor leszögezhetjük, hogy az embernek elsősorban a gyermekeiben és az unokáiban kell nyomot hagyni. Úgyhogy én erre törekszem.

Mi az a legfontosabb tanítás, amit otthonról hozott?

Apám végtelenül tisztességes ember volt, a kis dolgoknak nagyon tudott örülni. Tőle és a nagyapáimtól kaptam a legfőbb értékeket: a racionális gondolkodáson kívül azt, hogy a legfontosabb az életben a család, a hit és a hazaszeretet.

Az ő biztatásukra kezdett el sportolni is?

Nem igazán. Először fociztam, mint minden korombéli fiú, aztán az egyik haverom levitt kajakozni. Engem pedig megfogott a közeg, amelyben az első pillanattól kezdve jól éreztem magam. Sok közös programunk volt, nemcsak az edzés – és mivel nem volt mobiltelefon, ez jelentette a közösségi élményt. Szerencsésnek érzem magam emiatt.

Mi az, amit a sport tanított?

Én alapvetően kicsit lusta gyerek voltam… Vagy ha lusta nem is, nem elég szorgalmas. A sport azonban megtanított arra, hogy ha nem dolgozol, nincs eredmény. A nevelőedzőm úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: amit belepakolsz a zsákba, azt tudod kivenni. Máig így gondolom.

A sportolók többsége elvégzi az előírt munkát. Mitől függ, hogy valaki olimpiai bajnok lesz vagy sem?

Azt mondják, attól, hogy birtokában van-e a győzelem tudományának. A nyertes alkat mindenben győzni akar, és a legtöbbször tud is. Annak idején, nemcsak kajakosként akartam nyerni, hanem ha lementünk focizni, akkor is. Mindig próbáltam úgy alakítani a dolgokat, hogy mindenki jól érezze magát, de azért nyerjünk is – ez most sincs másként sem a Hungaroringen, sem a MOB-nál. Hiszek benne, hogy a jó munkához jó csapatot kell építeni.

Az olimpiai arany megváltoztatja az ember életét?

Olyan formában igen, hogy amikor nyertem Szöulban, azt gondoltam, minden, ami ezután következik, már csak hab a tortán. Elmúlt a görcsösség, elmúlt a szorongás, hogy nem fog sikerülni… Megnyugodtam.

A mostani eszével milyen tanácsot adna a friss olimpiai bajnok Gyulay Zsoltnak Szöul után? Ez lehet egyben jótanács a friss olimpiai bajnokoknak is.

Az olimpiai arany magabiztosságot hozott, ami jó hatással volt rám. Nem gondolom, hogy emiatt nem sikerült a címvédés Barcelonában. Szóval nem is tudom… Szakmailag nem tudnék túl sok okos tanácsot adni magamnak. A jelenlegi olimpikonokat viszont arra kérném, hogy koncentráljanak továbbra is a sportágukra, ne veszítsék el a fókuszt, ne hagyják magukat elragadni a valóság show-k által, és gondoljanak Los Angelesre.

A hatvanra azt is mondják, hat X. Ha végig kellene mennünk évtizedenként, hogyan jellemezné a tizen-, huszon-, harmincéves Gyulay Zsoltot?

Azt mondják, ha huszonévesen nem vagy elég szép, harmincévesen nem vagy elég erős, negyvenévesen nem vagy elég okos, ötvenévesen nem vagy elég gazdag és hatvanévesen nem vagy elég bölcs, akkor valamit nagyon elszúrsz. Bízom benne, hogy a bölcsesség idővel megjön, de eddig úgy érzem, rendben vagyok.

Van valami, amit megváltoztatna?

Ha a sportpályafutásomról beszélünk, akkor elmondom: tudom, hogy miért nem lehettem négyszeres vagy ötszörös olimpiai bajnok, úgyhogy, ha lehetne, ezen változtatnék. Ami a sport utáni életet illeti, azon nem változtatnék, mert kellett, hogy jó néhányszor padlóra küldjenek ahhoz, hogy most olyan legyek, amilyen vagyok.

Újabb négyéves ciklusba vág bele a MOB élén, miközben az éppen felújítás alatt álló Hungaroringet is vezeti. Hogy bírja?

Nyilván hullámzó, de nem hiszem, hogy illő lenne annak panaszkodni, akinek két ilyen remek dologban van része. Szögezzük le: mindkettő nagyon jól néz ki kívülről, de sok munka is van benne.

Mire fordítja a szabadidejét?

Az utóbbi hónapokban nagyon kevés volt, és azt hittem, hogy az ősz egy kicsit lazább lesz, de most nem így látom. Több időt szeretnék tölteni az unokákkal, és a legkisebb lányom most megy egyetemre, neki is szüksége van rám, szóval szeretnék egy kicsit több időt szánni a magánéletemre.

Hány tortát kapott eddig?

Nem számoltam. De az biztos, hogy ha a tortaszezon lemegy, vissza kell térnem az edzésekhez és a megszokott étrendhez, mert a rendszertelenség nagyon megvisel. Ha nem érzem jól magam a bőrömben, nyűgös leszek.

Ha az ember elfújja a születésnapi gyertyáját, kívánni szokott. Van olyan kívánság, amit meg lehet osztani mindenkivel?

Az az igazság, hogy nagyon nagy kívánságaim nincsenek. Szerintem az ember, ha hatvanéves, kívánjon magának és a szeretteinek lelki egyensúlyt és egészséget – ha ez megvan, nagy baj már nem lehet.