Földi Imre egykori kiváló súlyemelő annak ellenére jó szívvel gondol vissza az öt évtizeddel ezelőtti tokiói olimpiára, hogy nem sikerült aranyéremmel hazatérnie – nyolc évvel később viszont teljesült az álma.
Földi Imre egészen kivételes módon öt olimpián szerepelt, az elsőn 1960-ban Rómában, és a hatodik helyen végzett, Tokióba viszont már merészebb célokkal utazott.
„A dobogó tetejét céloztam meg, de nagyon erős volt a mezőny, a legjobban a szovjetektől kellett tartani. Hogy a politika befolyásolta-e a versenyek kimenetelét? Nem hinném, erre nem szeretnék fogni semmit, még akkor sem, ha az aranyérmes gyakorlatban bőven lehetett kivetnivalót találni” – mondta a mob.hu-nak a legendás súlyemelő.
„Fantasztikus miliő vett minket körül Tokióban, sok hazai szurkoló biztatott bennünket a versenyeken, de úgy általában elmondható, hogy a japán emberek nagyon kedvelik a magyarokat.”
„Nekem a legnagyobb gondot többnyire a súlyom jelentette, állandóan fogyasztanom kellett, noha minden falatra odafigyeltem. Közben pedig arra is vigyázni kellett, hogy ne gyengüljön le túlságosan a szervezetem – nem könnyű megtalálni az egyensúlyt.”
Földi Imrének 1968-ban Mexikóvárosban sem sikerült győznie, második lett, négy évvel később viszont eljött az ő ideje: Münchenben már senki sem tudta megfosztani a sikertől.
„A kitartásom meghozta az eredményt, nemhiába voltam bányász Tatabányán. A kemény fizikai munka szívóssá teszi az embert. És amúgy is, ha valamit nagyon akarsz, azt előbb-utóbb el is éred.”
A súlyemelő még 1976-ban, Montréalban is megmérette magát 38 évesen, ott viszont már be kellett érnie a pontszerzéssel, Rómához hasonlóan a hatodik helyen zárt.
Saját elmondása szerint nem tesz különbséget a játékok között.
„Jóllehet Münchenben aranyérmes lettem, Rómában először indulhattam, de az összes többi olimpiának is megvolt a maga szépsége.”
Földi Imrét a mai napig nagyon megbecsülik szűkebb hazájában, Tatabányán, ahol 2009-ben a felújított sportcsarnokot is róla nevezték el.
Az alma pedig nem esik messze a fájától: a Nemzet Sportolójának lánya, Csilla szintén súlyemelőnek állt, és Európa-bajnoki címig vitte.
„Nem kényszerítettem rá, hogy ezzel foglalkozzon, egyszerűen csak így alakult, amit persze cseppet sem bánok, pláne úgy, hogy az eredmények sem maradtak el.”
(Czövek Oszkár)