A tauberbischofscheimi női tőr, illetve a barcelonai női párbajtőr Világkupa-versenyen 3-3 magyar vívó jutott a legjobb 64 közé. Ez nagyjából elfogadható teljesítmény. Az viszont rossz hír, hogy Knapek Edina után – ő el sem utazott Németországba – Varga Gabi is megsérült.
Rekord mezőny, közel 200 női párbajtőröző lépett pástra a barcelonai Világkupa-versenyen. Jó hír, hogy a legutóbbi, St. Maur-i versenyhez képest a csoportmérkőzések után csak egy magyar búcsúzott. Viszont a 64 közé ezúttal is csak hárman kerültek a 11 indulóból, jelesül a kiemelt Szász Emese, Révész Julianna és Várnai Vivien. Értékeljük pozitívan a történteket: egy hete a 96 közé is csak 3-an jutottak, most 6-an. Az első lépcső, a csoportmeccs pedig pláne jobban sikerült, mint St. Maurban. Úgyhogy: egy kis lépés előre, és lássuk be, manapság nagy ugrásokkal lehetetlen haladni.
A tauberbischofscheimi (a továbbiakban TBB…) női tőr Vk-viadalra nagyjából ugyanez lenne igaz… Elvégre egy hete is hárman voltak 64-ben, most is. Ráadásul Knapek Edina térdsérülése miatt nem utazott el a csapattal. Csakhogy Varga Gabi, a válogatott másik alapembere vállsérülés miatt visszalépett, a csapatversenyen sem indulhat. Úgyhogy nem lett könnyebb Kreiss Gábor vezető edző helyzete, sőt az bizony nehezebb lett. Minden esetre Mohamed Aida kiemeltként, Kreiss Fanni és Varga Kati pedig a selejtezőket követően ott lesz a legjobb 64 között.
Folytatás mindkét helyszínen holnap, hajrá magyarok!!!
Szombaton és vasárnap kerül sor a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-versenyre. majd hétfőn, Gödöllőn a Bajnokcsapatok Európa Kupájára. Szilágyi Áron először páston nemzetközi versenyen olimpiai győzelme óta! Ilyen még nem volt: vasárnap 24 olimpiai és világbajnok kardvívót köszöntünk a Nemzeti Sportcsarnokban! Jöjjön ki mindenki aki szereti a vívást!
A méltó utód viszont ott lesz a páston! Szilágyi Áron, London bajnoka először vív olimpiai győzelme óta idehaza nemzetközi versenyen. A Vasas 23 éves klasszisa időközben a világranglistán is átvette a vezetést, tavaly a budapesti GP-n ezüstérmet nyert, az év eddigi két Világkupa-viadalán (Madrid és Padova) egyaránt harmadik lett. Ennél remélhetőleg Budapesten sem adja alább.
A selejtezők szombat reggel 9-kor, a 64-es főtábla küzdelmei vasárnap reggel 9-kor kezdődnek a junior Eb színhelyén, az Angyalföldi Sportközpontban. A nyolcas döntő vasárnap délután 3-kor kezdődik a Gerevich Aladárról elnevezett Nemzeti Sportcsarnokban.
Ekkor köszönti majd a sportág a magyar kardvívás nagyjait! A Magyar Vívó Szövetség méltóképpen szeretne emlékezni a három klasszisra, illetve szeretné köszönteni hazai páston az elődök méltó követőjét, Szilágyi Áront. Ezért Csampa Zsolt elnök meghívta a kard szakág valamennyi élő olimpiai és világbajnokát! Őket üdvözli majd a magyar és nemzetközi vívótársadalom a GP aranyérmét eldöntő asszó előtt. Huszonnégy nagy bajnokot várunk, legidősebb az Amerikában élő, 1956-os első helyezett Hámori Jenő, a legfiatalabb Szilágyi Áron.
Íme, a kardvívás büszkeséglistája: Hámori Jenő, Horváth Zoltán, Pézsa Tibor, Bakonyi Péter, Kovács Tamás, Marót Péter, Hammang Ferenc, Gerevich Pál, Gedővári Imre, Nébald György, Nébald Rudolf, Nagyházi Zoltán, Szabó Bence, Csongrádi László, Bujdosó Imre, Abay Péter, Köves Csaba, Navarrete József, Ferjancsik Domonkos, Boros György, Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs és Szilágyi Áron. Lesz kiket ünnepelni!
Eredmények:
Női párbajtőr Világkupa-verseny, Barcelona, 198 induló.
Csoportmérkőzések: Révész Júlia 5 győzelem/1 vereség, Kolczonay Anna 4/2, Antal Edina 3/3, Budai Dorina 3/3, Mihály Kata 3/3, Várnai Vivien 3/3, Zavoda Dóra 3/3, Lutz Alexandra 2/4, Tóth Annamária 2/4, Kazarjan Annie 1/5 (kiesett).
A 96 közé jutásért: Antal-Yakabe (japán) 15:4, Budai-Sbarcia (román) 13:12, Várnai-Buech (svájci) 15:10, Kolczonay-Buechel (amerikai) 15:14, Révész-Benedicto (spanyol) 15:4, Tóth-Coquin (francia) 12:13, Zavoda-Ndolo (német) 6:15, Mihály-Christmann (német) 7:15, Lutz-Quondamcarlo (olasz) 8:15.
A 64 közé jutásért: Várnai-Christou (görög) 10:9, Révész-Multerer (német) 15:9, Antal-Shimokawa (japán) 8:15, Budai-Campbell (amerikai) 10:15, Kolczonay-Markovic (német) 6:15.
Női tőr Világkupa-verseny, TBB, 133 induló.
Csoportmérkőzések: Kreiss Fanni 4 győzelem/2 vereség, Varga Kati 4/2, Varga Gabi 3/3, Szalai Szonja 2/4, Lupkovics Dóra 0/6 (kiesett).
A 64 közé jutásért: Kreiss-Grosslambert (belga) 15:9, Varga K.-Unn Toc (francia) 15:10, Varga G.-Jakovleva, Varga Gabi visszalépett.
(Forrás: hunfencing.hu)