„Három szempont alapján ítélhető meg a magyar delegáció olimpiai eredményessége”

„Három szempont alapján ítélhető meg a magyar delegáció olimpiai eredményessége”

2021. 07. 07.
Megosztás


Kulcsár Krisztián elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által kalkulált 13 érem megszerzése a realitás a 17 nap múlva kezdődő tokiói olimpián. A MOB első embere az M1 aktuális csatornának kedden kifejtette, három szempont alapján ítélhető meg a magyar delegáció ötkarikás eredményessége. Elsőként a küldöttség létszámát említette meg: a japán fővárosba 176 sportoló utazik, többen, mint a londoni vagy a riói játékokra. Másfelől kiemelte a széles sportági palettát: 23 sportág 28 szakágában lesz magyar induló, több olyanban is, ahol még egyáltalán nem, vagy csak nagyon régen szerepelt magyar versenyző. A harmadik szempont pedig az, hogy „hogyan fogunk hazatérni az olimpiáról".

„A 13 érem, amivel mi kalkuláltunk, nem pesszimista vagy óvatos szám, hanem a realitás. Ettől el lehet térni és bízom abban, hogy pozitív irányban el is fogunk" – hangsúlyozta Kulcsár Krisztián. Felidézte: van, amikor jól sikerülnek a kiélezett helyzetek és van, amikor nem. Példaként felhozta a Pekingben 2008-ban megszerzett három aranyérmet, ami után 2012-ben nyolc alkalommal csendült fel a Himnusz Londonban. „Pekingből keserű szájízzel tértünk haza, Londonban pedig milyen jól sikerült minden, pedig nem gondolom, hogy nagyot változott a magyar sport négy év alatt" – tette hozzá a MOB elnöke.

A vírushelyzet kapcsán elmondta, egyedül az tölti el szorongással, hogy mi lesz, ha valaki pozitív koronavírustesztet produkál, mivel az eddigi tapasztalatok alapján „könyörtelen” az intézkedés a szervezők részéről, ugyanis az érintetteknek két hétre karanténba kell vonulniuk. „Ugyanakkor nyugodt a lelkiismeretünk ebben az ügyben, hiszen a teljes magyar delegáció védetten utazik az olimpiára" – fűzte hozzá.

Mint mondta, 17 nappal a játékok kezdete előtt várakozás van a sportolókban, hogy szigorú és kemény feltételekkel bár, de végre sor kerül az olimpiára. „Ezekkel a szabályokkal kell együtt élni. Amikor tavaly nem törölték az olimpiát, hanem úgy döntöttek, hogy egy évvel eltolják, azt mondtuk, bármi áron, de legyen meg. Tudomásul kell venni, hogy ennek ez az ára. Hálával tartozunk a japán kormánynak és a szervezőbizottságnak az olimpia megtartásáért" – szögezte le Kulcsár Krisztián.

A XXXII. Nyári Olimpiai Játékok július 23-án kezdődnek a japán fővárosban. Az olimpia augusztus 8-án zárul.

A Magyar Olimpiai Csapat létszáma 169 + 7 fő tartalék, összetétele ide kattintva megtekinthető.

(MTI, M1, MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)