„Hatalmas segítség a Kiemelt Edző Program”

„Hatalmas segítség a Kiemelt Edző Program”

2014. 05. 23.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság Kiemelt Edző Programjában részt vevő szakembereket bemutató sorozatunk legújabb cikkében Merész András vízilabdaedzővel beszélgettünk.

Merész András a KSI-ben kezdett el vízilabdázni, de játékos-pályafutása egy közlekedési baleset miatt korán véget ért.

Edzőként eleinte női és utánpótláscsapatoknál vállalt munkát, 1982-ben az első magyar női vízilabda-mérkőzésen is részt vett.

A válogatottnál először 2001-ben vállalt szerepet, a férfi utánpótlás terén végzett kiemelkedő munkát, hiszen kezei alatt még abban az évben junior válogatottunk vb-bronzérmes, két évvel később pedig az ifik Eb-ezüstérmesek lettek.

Ezt követően 2005-ben a női utánpótlásban is szerepet vállalt, amelyet utánpótlás-vb és ifjúsági Eb-harmadik hely fémjelzett.

A felnőtt válogatottat 2010 óta irányítja. Kapitánykodása alatt lett negyedik az együttes a londoni olimpián 2012-ben, a 2013-as világbajnokságon pedig a dobogóra is sikerült felállni.


– Kényszerű okokból már egészen fiatalon, a ’80-as évek közepén edzőnek állt. Mit tart az elmúlt három évtized legnagyobb sikerének?
– Mint mondja, az életkoromhoz képest viszonylag régóta vagyok a szakmában, emiatt nehéz is sorrendet felállítani az eddigi eredmények között. Ha mindenképpen válaszolnom kell a kérdésre, talán a 2012-es olimpiát emelném ki, valamint a 2013-as barcelonai bronzérmet a világbajnokságon.

– És mi az, amit most egészen másképp csinálna?
– Az a fajta ember vagyok, akit, ha kudarc ér, nem rágódik rajta sokat, mindig csak a jövőbe nézek. Ami tegnap történt, az már a múlt, nem lehet rajta változtatni. Túl hosszú egy pályafutás ahhoz, hogy a sérelmeket, a rossz dolgokat a végtelenségig magunkkal cipeljük, csak elvonná a figyelmünket a következő feladatról.



– Ha valakinek, akkor Önnek kellő rálátása van a szakmára az évtizedek tapasztalata nyomán. A Kiemelt Edző Program optimizmusra ad okot Önnek és a kollégáinak?
– Mindenképpen. Hatalmas segítséget jelent, és most nemcsak a saját sportágamról beszélek, hanem az összes többiről is. A pénzügyi biztonság közvetlenül kihat a szakmai munkára, és ez az eredményeken egészen biztosan meglátszik majd.

– Mennyire zavarja, hogy siker esetén elsősorban a sportolókat, a csapatot ünneplik, egy rosszabb eredmény kapcsán viszont az onnal az edzőt veszik elő?
– Ez így természetes. A siker mindig főként a sportoló érdeme, elvégre ők az ok, akiknek versenyhelyzetben teljesíteniük kell. Egy edzőnek ráadásul 20-30-40 éve van arra, hogy maradandót alkosson, egy sportolónak azonban csak néhány éve van erre általában. Teljesen normális, hogy a szurkolók, a közvélemény rájuk, a főszereplőkre figyel, értük szorít.

– És mi szoríthatunk a női válogatottért Rióban?
– Ember legyen a talpán, aki megmondja. az olimpiára mindössze nyolc csapat kvalifikálja magát, ebből ráadásul az egyik a házigazda Brazília lesz, amely önerőből jó eséllyel nem tudta volna kivívni az indulás jogát. Nagyjából tíz ország számít komoly tényezőnek a sportágban, néhányan egészen biztosan lemaradnak.

– A magyar csapatnak a kvalifikáció mely fázisában lehetnek a legjobb sanszai?
– A leginkább akkor nyugodhatnánk meg, ha megnyernénk a 2016-os Európa-bajnokságot, azon ugyanis verhetőbb lesz a mezőny, mint utána a kvalifikációs tornán. Annyira ugyanakkor nem féltem magunkat, a tudásunk alapján senkitől sem kell megijednünk. A pillanatnyi formán persze sok múlhat, de az olimpiáért meg kell szenvedni.

MERÉSZ ANDRÁS – NÉVJEGY:
Születési hely, idő: Budapest, 1963. április 11.
Magasság, testsúly: 200 cm, 138 kg
Iskolai végzettség: főiskola (Testnevelési Főiskola, szakedző)
Edzői minősítés: szakedző
Kitüntetések, díjak: Kiváló Nevelőmunkáért (1995, 1996), mesteredző (2006)
Mire a legbüszkébb: hogy azzal foglalkozhat hivatásszerűen, amit a legjobban szeret
Hobbi: vízilabda, utazás
Sportolói pályafutása: 1975-1984 Klubjai: KSI, Tungsram, Bp. Honvéd
Legjobb eredményei: élvonalbeli vízilabdázó
Edzői pályafutása: Tungsram (utánpótlás, 1986), Ferencváros (utánpótlás, 1988-94), Tungsram (1994-95), Kordax (1995), Szolnok (1995-97), KSI (2002), Magyarország (férfi, utánpótlás, 2001-05), Magyarország (női, utánpótlás, 2005-), Magyarország (női szövetségi kapitány, 2010-)
Eredményei: 1984. női OB I.: 1.; 1985. női OB I.: 1.; 2001. férfi junior vb: 3.; 2003. férfi ifjúsági Eb: 2.; 2004. férfi junior Eb: 3.; 2005. női ifjúsági Eb: 2.; 2006. női junior Eb: 3.; 2007. női junior vb: 3.; 2008. női ifjúsági Eb: 3., női junior Eb: 2.; 2010. női U17-es Eb: 3.; 2012. női Eb: 3., olimpia: 4., női ifjúsági vb: 2.; 2013. női vb: 3.

(Czövek Oszkár)