Kapitány úr, gratulálunk a mesteredzői címhez. Kenusként van egy világbajnoki érme, tegyük fel, szövetségi kapitányként egy olimpiai aranyéremmásolata Tokióból, és mellettük egy mesteredzői érme. A polcon egy hely van. Melyik kerül oda?

Mindegyiknek óriási értéke van, de azt gondolom, a mesteredzői cím inkább a sportágnak szól, mint az edzői produktumomnak, hiszen jelenleg nem vagyok gyakorló edző, sokkal inkább a válogatottat vagyok hivatott menedzselni, egyúttal terelgetem az edzőket abba az irányba, hogy mindenki a legjobbat hozhassa ki magából.

Mintegy ötven kajak-kenu mesteredzőt számlálunk. Milyen megélni, hogy Rozsnyói Katalinnal, Parti Jánossal, Csipes Ferenccel, Vaskuti Istvánnal, Füzesséry Gyulával, sőt, egykori edzőjével, Ludasi Róberttel került egy elit társaságba?

Ez egy nagyon megtisztelő cím, főleg azért, mert tudjuk, hogy az elődeim hihetetlen nagy dolgokat tettek és tesznek is le ebben a sportágban. Olyan kiváló emberek vannak a dicsőségtáblán, hogy öröm ránézni.

Irányítása alatt a válogatott mérlege az európai és világversenyeken közel 150 érem. Mi a célja, mi az, amit még edzőként szeretne elérni?

Hogy mit szeretnék elérni – és az megvalósítható-e? Párizsban több olimpiai aranyat nyerjünk, mint Sydney-ben. De mivel kevesebb a versenyszám és az időjárás is komoly befolyásoló tényező, ebben közel sem lehetünk biztosak.

Mik a tapasztalatok, visszajelzések, vélemények a tesztversenyről? Gondolok itt a logisztikára, utazásra, szállásra, a feltételekre.

A Magyar Olimpiai Bizottság segítségével mi már közvetlenül a tokiói olimpia után kimentünk Párizsba. Körbenéztünk a közeli szálláshelyek tekintetében, és meg is tettük a foglalásainkat. Tavaly újra kiutaztunk egy kisebb csapattal, kipróbáltuk a szállást és a pályát. Most újra kimentünk, a tesztverseny egyben világkupa is volt. Ezúttal a konkrét szobákat és az étkezési körülményeket is leteszteltük. A szállás tökéletesnek bizonyult, még különtermet is kaptunk az étkezéshez. Háromféle hús közül választhattunk, voltak levesek, tészták. Ez is biztató az olimpia előtt. A logisztikát, ha nézzük: a pályára négy-öt útvonalon ki lehet jutni, itt a leghosszabb idő autóval 15-20 perc, az olimpiai faluból pedig, ha dugók vannak, ez az idő egy óránál is több lehet, de minimum negyven perc. A pálya maga ugyanaz, mint a kilencvenegyes világbajnokságon, sokban nem is fejlődtek, esetleg hangárokat építettek. Ígérték, hogy lesz ’rendes’ versenyzői terület, ami most még nem állt rendelkezésre. Uralkodó jobbos hátszeles, és mivel nincs felevezősáv, a jobbról fújó szél nagymértékben fogja befolyásolni a versenyeket. Ha nem tesznek fel olyan hullámfogókat, mint Tokióban, akkor hatalmas bejövő hullámoktól is lehet majd tartani. A pálya egyébként nem a kajak-kenunak, hanem szörfparadicsomnak épült. Bízunk tehát abban, hogy a kegyeibe fogadja majd a kajak-kenu társadalmat az időjárás, és nem lesz szél a versenyek idején.

Mi az, amiben a Magyar Olimpiai Bizottság a kajak-kenusok segítségére tud még lenni?

Azzal, hogy biztos helyünk, szállásunk van, és az ki is van fizetve, óriásit léptünk máris előre, ezért hatalmas köszönet jár a MOB-nak. A csapat utaztatása lesz majd még egy következő nagyobb logisztikai feladat, hiszen valószínűsíthető, hogy ez több lépcsőben történik majd, mivel itthon az utolsó pillanatokban, a verseny előtti napokban is biztosított minden feltétel a legjobb felkészüléshez.

A kvalifikációról, a kvótahelyzetről Hüttner Csaba az alábbi videóban osztja meg gondolatait.

(MOB-Média)