Kékesi Márton a magyar sísport jelenleg is aktív kiemelkedő alakja, aki a phjongcshangi téli olimpia után Pekingben is megméretteti magát.
A DVTK miskolci születésű versenyzője már az első ifjúsági téli olimpia résztvevőjeként is képviselte Magyarországot, az olimpia eszméje azóta is szerves része az életének, karrierjének. A korábbi olimpiai élményeiről és a pekingi reményeiről beszélgettünk vele a 2022-es játékok rajtja előtt néhány nappal.
Egy kis játékkal kezdeném. Mi az első szó, ami eszedbe jut a következő szavakról: olimpia, sport, küzdelem?
Az olimpiáról az elhivatottság, profizmus, dicsőség szavak jutnak eszembe. A sporthoz az egészség, életforma, jó társaság, jó kedv kifejezéseket társítanám. A küzdelem szó hallatán a kitartás, erő, férfiasság, versengés szavak ötlenek fel bennem.
Innsbruckban részt vettél az első ifjúsági téli olimpián, mit jelentett akkor ez a lehetőség számodra, milyen érzés volt ilyen fiatalon olimpikonná válni?
Talán akkor még nem úgy fogtam föl, hogy az első ifjúsági téli olimpia résztvevője leszek. Egyik legszebb emlékeim közé tartozik, de összehasonlítva a „nagy” olimpiával, azért nem jár akkora szintű elismeréssel. Visszagondolva egyre jobban felértékelődik bennem az innsbrucki verseny, hogy részese lehettem, de azt gondolom, nem lehet egyenlőségjelet tenni az ifjúsági olimpián és a felnőtt játékokon való részvétel között. Ennek fő oka, hogy a YOG-on két születési éven belüli korosztály számára nyitott a részvétel, így a mezőny is egy jóval szűkebb körből kerül ki. Véleményem szerint attól, hogy valaki fiatalon részt vesz egy ifjúsági olimpián, nem válik még felnőtt olimpikonná, oda kell tenni az ifjúsági jelzőt ilyen esetekben. Az EYOF után versenyeztem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt megrendezett valamennyi olimpiai eseményen, mindent kimaxoltam. Egyfajta mérföldkőnek tekintek az ifjúsági téli olimpiára, amely sokat lendített a későbbi megítélésemen.
Mik voltak számodra a legemlékezetesebb pillanatai a phjongcshangi olimpiának?
Lehet, hogy furcsa, de számomra már az utazás is egy kiemelkedő élmény volt. Az indulás körülményeiből is már éreztem, hogy nagyon komoly versenyre megyek, amely nem csak számomra, hanem az egész nemzet számára nagy jelentőséggel bír. Másodsorban a versenyek utáni dicséretek, interjúk, és az a belső érzés, hogy teljesítettem az olimpia összes alpesi versenyszámát, úgy érzem, itt valamit leraktam az asztalra. Ki kell, hogy emeljem a csapatversenyt is, ahol egy nagyon emlékezetes csapatszellem és összetartás jellemezte a brigádot. Szuper társaságom volt Hozmann Szonjával és Maróty Mimivel együtt, akikkel nagyon jól éreztük magunkat. A többi, olimpiás élmény is jó volt, de ezek a momentumok voltak számomra a legemlékezetesebbek, amelyekre jó szívvel gondolok vissza.
Milyen eredménnyel lennél elégedett a pekingi olimpián?
Elsősorban méltón szeretném képviselni az országot alpesi síben. Ha a legjobb formámat tudom hozni, akkor biztos közelebb tudok kerülni a bajnokhoz, de a helyezést illetőleg nem tudom, mert az nagyban függ a kiesők számától is. Ezt majd ott tudom eldönteni, mennyit érdemes kockáztatni. Persze szép lenne az előző olimpián megszerzett 30. helyhez képest javítani.
Hogyan látod, miben kellene előrelépned ahhoz, hogy el tudd érni az általad megálmodott eredményt?
A DVTK sokat segít a felkészülésemben, amiért hálás vagyok. Lehetne kialakítani egy nagyobb stábot, amellyel még hatékonyabb munkát tudnánk folytatni. Gondolok itt gyógytornászra, masszőrre, egy jó edző mellé segédedzőkre, akikkel még több minőségi tréninget lehetne folytatni, például nyáron olyan helyekre menni – svájci gleccser, Dél-Amerika –, ami előnyt jelente másokkal szemben, viszont ezek a helyek általában igen drágák. Alapvetően ez egy technikai sportág, ahol kell az alapvető és speciális erő. Míg egyes sportágaknál a kondicionális készségek fejlesztésére kell nagyobb hangsúlyt fektetni, addig a síelésnél ez éppen fordítva van.
Milyen érzés volt számodra az olimpián részt venni?
Felelősségérzés fogott el, megtapasztaltam, hogy nem csak magamért versenyzek, hanem az országért, az egész nemzetért. Az olimpia ezért is kiemelkedő verseny, mert megtanulod méltón képviselni a hazádat. Büszkén érezhettem magam.
Ez a felelősség különbözteti meg az olimpiát számodra egy világbajnokságtól?
Igen, hiszen ezúttal egyedüli férfi síelőként képviseled Magyarországot szemben a világbajnoksággal, ahol akár négy magyar sportoló is részt vehet. Az olimpián csak téged néznek, és tőled várják el az eredményt, ez óriási nagy nyomást okoz. Kicsit kiszolgáltatott helyzetben vagyok ott, biztos furcsa ezt hallani, de egyedüliként nehéz. Ráadásul az olimpiával tele van a sajtó, sokkal többen követik, mint a világbajnokságot, ami pozitív és negatív is lehet, de mindenképpen nyomást jelent.
Milyen erények, értékek, tapasztalatok szükségesek ahhoz, hogy valaki olimpikonná váljon?
Szerintem kettő nagyon fontos dolog nélkülözhetetlen ehhez: az elhivatottság és a kitartás. Ha valaki nem igazán elhivatott, nem profin viselkedik és végzi a munkáját akár otthon, akár az edzőtáborban, soha nem lesz belőle sem olimpikon, sem pedig sikeres élsportoló.
Mi szerinted ma az emberek számára az olimpia legfontosabb üzenete?
Az olimpiának komoly vonzereje van, és meg is kell tartani ebben a becsben. Ezért is jó, hogy egy komoly kvalifikáció előzi meg a versenyen való részvételt. Az olimpia nagyon sok sportolót, kisgyereket mozgat meg, és álomként fogalmazódik meg bennük az eseményen való küzdelem. Az olimpiai szimbólumok is nagy jelentőséggel bírnak, amelyek az emberekből elismerést és tiszteletet váltanak ki. Sok ilyen élményem van, amikor az életem során megtapasztalhattam az olimpiai ötkarika erejét és presztízsét.
(Magyarock/Molnár István; fotó: MOB/Szalmás Péter, Nagy Weiner Attila)