Imre Géza: Nyolc és fél percig olimpiai bajnok voltam...

Imre Géza: Nyolc és fél percig olimpiai bajnok voltam...

2016. 08. 10.
Megosztás

Imre Géza érthetően csalódottan nyilatkozott a férfi párbajtőr döntője után, melyet óriási csatában, 15–14-re elveszített a koreai Pak Szung Jang ellen. Az ezüstérmessel a finálé után beszélgettünk.

Amint arról beszámoltunk, Imre Géza egész nap szenzációsan vívott, döntőbe jutott a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében, ám a fináléban a 20 esztendős Pak Szung Jang egy tussal felülmúlta. A rutinos vívó így második olimpiai ezüstérmét nyerte.

„Egyszerűen túljárt az eszemen, jól váltott, jól csinálta, el kell ismerni… – kesergett Imre Géza az elveszített döntő után a mob.hu-nak. – Próbáltam azt csinálni, amit eddig, hihetetlen, hogy 14–10-ről fel tudott jönni pillanatok alatt. A végén talán mellé szúrtam, de nem biztos, hogy jól érzem. Utólag felesleges ezen már morfondírozni… Sokáig nem volt pengeérintkezés, utána pedig háromszor vagy négyszer megfogta a pengémet. Beleszúrtam, és bíztam benne, hogy lesz néhány együttes. De nem találtam a helyet, kivédett, és könnyedén megszúrhatott. 14–12-nél nem kellett volna belemennem ebbe, hátra kellett volna lépnem párat.”

Karnyújtásnyira volt az olimpiai bajnoki címtől Imre Géza, hiszen 14–10-re is vezetett már az utolsó harmadban – innentől azonban csak a koreainak volt egylámpás találata, amivel megfordította az asszót. De hogy mi járt a fejében a 41 éves vívónak a siker kapujában?

„Volt egy pillanat 14–10-nél, amikor átsurrant az agyamon, hogy meglehet. Nyolc és fél percig én voltam az olimpiai bajnok, de sajnos nem ott volt a vége, egy pár másodperccel tovább tartott – magyarázta a Honvéd vívója. – Próbálom megemészteni, hogy vezettem, mégis megvertek. Ha simán kikaptam volna, talán egyszerűbb lenne feldolgozni. Siránkoznivalóm nincsen összességében, valószínűleg együtt tudok élni azért magammal, de néhány napom nagyon keserű lesz most, és ez az asszó még jó néhány évig vissza fog térni a rémálmaimban. Ezüstérmesként nem jó szájízzel jön le a pástról az ember, el kell telnie jó pár évnek, hogy értékelni tudjam. Mondjuk olyan harminc-negyvennek...”

A riói olimpia azonban még korántsem ért véget a Magyar Olimpiai Csapat 149. ezüstérmesének, hiszen a párbajtőrcsapat tagjaként is pástra lép vasárnap – az ellenfél éppen Korea lesz.

„Szeretném, hogy a csapattársaim is megérezzék, milyen érzés felállni a dobogóra, jó lenne egy érem. Nagyon nehéz dolgunk lesz, nem könnyű a sorsolás – folytatta Imre Géza. – Minden verseny előtt izgul az ember, legyen szó válogatóról vagy olimpiáról. Nem mondom, hogy már tegnap este nem gondoltam arra, hogy úristen, itt ma egy olimpia lesz, de amikor elkezdődik a verseny, ezt az izgalmat le tudom dobni magamról. Ez az észt fiú ellen is bebizonyosodott, vagy a francia ellen az elődöntőben. Sajnos a koreai kevésbé izgult. Ha valaki azt mondja Rio előtt, hogy ezüstérmes leszek, nem hittem volna el. Amikor kiderült, hogy Boczkó Gáborral is találkozhatok, akkor még távolabbinak tűnt a döntő, de ugye evés közben jön meg az étvágy. Mivel már volt egy ezüstérmem, hiányozni fog az aranyérem.

Az ötkarikás játékok után pihenni szeretne Imre Géza, a folytatásról még nem gondolkodott. „Két vagy három olimpiával ezelőtt is azt mondtam, hogy abbahagyom, úgyhogy inkább nem mondok semmit.”

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)