Iváncsik Tamás a vasárnapi kisiklás ellenére is a négy közé várja a csapatát a BL-ben

Iváncsik Tamás a vasárnapi kisiklás ellenére is a négy közé várja a csapatát a BL-ben

2013. 09. 03.
Megosztás

Két hét leforgása alatt három nemzetközi kézilabda torna döntőjének párosítása is úgy alakult, hogy az első helyért a magyar bajnok MKB-MVM Veszprém és a francia éllovas Paris Saint-Germain mérkőzött meg egymással. Az elsőt a németországi Ehingenben Carlos Ortega veszprémi gárdája nyerte, ahogy másodikat is, amelynek két francia kisváros adott otthont. Iváncsik Gergő akkor úgy értékelt, hogy a győzelmeknek örülni kell, de azokat értékükön kell kezelni.

Amikor megtudta, hogy néhány nappal később Strasbourgban újra a PSG lehet az ellenfelük, óvatosan fogalmazott. „Ha ismét összekerülünk a döntőben Császár Gábor új csapatával, akkor lesz csak igazán nehéz dolgunk. Nyilvánvaló, hogy a franciák foggal-körömmel harcolnak majd a győzelemért és a mérleg javításáért, és ha ehhez még egy kis bírói segítséget is kapnak, akkor minden megtörténhet…” – jelentette ki a magyar bajnok 31 esztendős szélsője.

A sejtelem beigazolódott: a legjobb magyar, illetve a magát a jövő évi BL döntő potenciális szereplőjeként emlegető francia együttes strasbourgi csatájában a félig-meddig hazai pályán szereplő PSG kerekedett felül és nem is akármilyen arányú győzelemmel. A két, illetve háromgólos magyar sikerek után a franciák nemzetközi legénysége nyolcgólos diadalnak örvendezhetett.

A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa ezúttal a 30 éves Iváncsik Tamást, Gergő testvéröccsét kérte fel a vasárnap történtek kommentálására.

„Ritkán fordul elő a kézilabdázás világában, hogy két élenjáró európai klubcsapat egymást követően három nemzetközi torna döntőjében is szembe találja magát egymással. Velünk ez most megtörtént, és szerintem csak a hasznunkra válhat, hogy a Bajnokok Ligájának közelgő rajtja előtt a mezőny egyik nagyágyújával csaphattunk össze. Kétszer győztünk, egyszer kikaptunk, szóval a párviadalban 2:1-re végeztünk. Az elmúlt vasárnap nem volt 8 gólnyi különbség a két csapat között. Nem vitatom, hogy PSG most megérdemelte a győzelmet és a játékvezetéssel sem foglalkozok, pedig foglalkozhatnék, inkább beszélnék a vereségünk okáról. A meccs vége felé már nem voltunk kellőképpen frissek és összeszedettek, meglátszott rajtunk, hogy öt hete folyamatosan „mozgásban vagyunk”. Kemény volt a szlovéniai edzőtáborozásunk, és utána sorozatban következett a három nemzetközi klubtorna, sok-sok egésznapos utazással, és nem kevés mérkőzéssel. A strasbourgi torna döntőjére már nem tudtuk úgy felszívni magunkat, ahogy a párizsiak tették, akik most jobbak voltak nálunk, de úgy is mondhatnám, hogy inkább mi teljesítettünk egy kicsit gyengébben annál, amire pihentebben biztos képesek lehettünk volna. A második hely és a vereség miatt semmi ok az aggodalomra, a mérkőzés felvételének tanulmányozása után szembesülni fogunk azzal, hogy mit rontottunk, mit kellett volna másképpen csinálni. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy a mesterhármas elsősorban azért nem jött össze, mert egy kicsit fáradtak voltunk. ” – nyilatkozta Iváncsik Tamás, aki az elmúlt vasárnap a bátyához hasonlóan két gólt dobott a franciáknak.

Az MKB-MVM Veszprém játékosai Strasbourgban értesültek arról, hogy a következő Bajnokok Ligájának akadálypályáját szeptembertől egyedüli magyar résztvevőként kell bejárniuk, mert a Pick Szeged már a selejtezőben búcsúra kényszerült.

„Nagyon sajnáljuk a szegedi csapatot és az ott játszó kézilabdázókat. Bizony régen fordult már elő, hogy a csoportküzdelmeket nélkülük vívták meg. Felelősségünk ezzel nem lett se kisebb, se nagyobb, a mi dolgunk az, hogy a terveinknek megfelelően haladjunk előre és lehetőleg csoportgyőztesként jussunk el az első számú európai klubtorna egyenes kieséses szakaszáig – folytatta Iváncsik Tamás, aki a bátyjával ellentétben nem Győrből érkezve csatlakozott a Veszprémhez, hanem Dunaújvárost elhagyva. – Eddig csalódottan mindig azt kellett emlegetnünk, hogy a szerencse elpártolt tőlünk, „halálcsoportokba” sorsolnak be minket, mintha egy titkos rosszakarónk keze lenne a dologban. Most viszont tényleg nem panaszkodhatunk, mert a német Rhein-Neckar Löwen az egyedüli olyan vetélytárs a mi águnkon, amelyik megnehezítheti a dolgunkat, de remélhetőleg velük sem gyűlik meg a bajunk. A horvát Zágráb verhető csapat, ahogy a szlovén Celje, az ukrán Zaporozsje és a Szentpétervár is, bár utóbbit a meglepetésekre képes együttesek közé sorolják. Vesztett a BL azzal, hogy az Atletico Madrid tulajdonosai levették a kezüket a csapatukról, és emiatt az egykori Ciudad Real feloszlásra kényszerült. Ettől függetlenül nagy csatákra számítunk a legjobb négy közé pályázó együttesek versengésében. Bátran kimondható, hogy most minden együtt van nálunk ahhoz, hogy végre mi is a Final Four szereplői lehessünk. Újonnan szerződtetett játékosokkal, a spanyol Carlos Ruesgával , a szerb Momir Iliccsel és az iráni Alizera Muszavival megerősödve egyre összeszokottabb a csapat, biztos a háttér, és mindehhez van egy nagyszerű szurkolótáborunk, amelynek már eddig is nagyon sokat köszönhettünk” – hangoztatta Iváncsik Tamás, aki a bátyjához hasonlóan meghatározatlan időre lemondta a válogatott szerepléseket, és egyelőre nem tudni, vajon mi kellhet ahhoz, hogy az elhatározásukon a közeljövőben változtassanak.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter, Fotó: Kovács Anikó/MTI)