Junior EB: párbajtőr arany, női kard és férfi tőr ezüst!

Junior EB: párbajtőr arany, női kard és férfi tőr ezüst!

2014. 03. 04.
Megosztás

Rendkívüli napot zárt a magyar utánpótlás vívás. A jeruzsálemi junior Európa-bajnokság hétfői csapatversenyein a férfi párbajtőrözők arany, a női kardozók és a férfi tőrözők ezüdtérmet nyertek. Ezzel küldöttségünk a zárónap előtt 3 arany-, négy ezüst- és hat bronzot, összesen 13 érmet szerzett!

A junior csapatok versenyeivel a befejezéséhez közeledik a jeruzsálemi kadet és junior Európa-bajnokság.

Hétfőn három csapat, a férfi tőr, a női kard és a férfi párbajtőr viadalát rendezték, és azt természetesen tudtuk, hogy ez az “erős napunk”. De hogy ennyire, arról álmodni sem mertünk. Mindhárom csapatunk ugyanis bejutott a délután fináléba, azaz megnyertük a tizenegyedik, a tizenkettedik és a tizenharmadik érmünket a jeruzsálemi Eb-n!

De haladjunk időrendi sorrendben, mert ugyan valamennyi válogatottunk döntős lett, de merőben más és más utat járt be.

A férfi tőrözők nyitották a sort. Az első körben - köszönhetően a jó egyéni szereplésnek - kiemeltek voltunk, majd a negyeddöntőben a szerencsés sorsolásnak köszönhetően Svédország volt az ellenfél. Így aztán úgy jutott világverseny elődöntőjébe magyar férfi tőrválogatott, hogy elmondhattuk: mindez bemelegítésnek jó volt… Hát ilyen is régen fordult elő! Utána viszont nagy falat, az orosz válogatott következett, és egy drámai, fordulatos csata. A mérkőzés java részében a riválisnál volt az előny, akadt olyan pillanat is, hogy öt tussal, 33:28-ra vezettek. Az utolsó előtti csörtében Dósa Dani egyet faragott a hátrányon, de így is 40:38 volt oda. Ekkor következett az egyéni verseny bronzérmese, Németh András, és remek vívással előbb egyenlített, majd 44:43 után az Eb-döntőt érő tust is beszúrta! Ezzel az aranyéremért vívhatott a lengyelekkel kora este ez a több mint tehetséges társaság, az említetteken kívül Mátyás Bálinttal és Mészáros Tamással kiegészülve. Említsük meg a sikerkovács mestereket is! Marco Goncalves (aki egyben a válogatott edzője), Beliczay Sándor, Szirmai Benedek és Feczer Viktor.

Jöttek a női kardozók, akik kissé egyemberes csapatnak tűntek, ám ilyen vívásban nincsen, önmagához mérten mindenkinek hozzá kell tenni, ami tud! Ennek ellenére azért a lengyelek elleni mérkőzést méltán lehet “one man show”-nak, pontosabban “one woman show”-nak nevezni. Az egyéni Európa-bajnok Márton Anna ugyanis három asszójában plusz tizennyolcat vívott, egyik alkalommal 11:20 után győzött csekély 14:1-re. A végére ezek után előnnyel állt fel Panka, ami azt jelentette, ebből már nem lehet gond. Nem is lett, így következett a franciák elleni elődöntő. A forgatókönyv hasonló volt, azonban két kör után Márton Anna “csak” plusz hétre állt, így két tussal a franciák vezettek. Ekkor a kadet Eb-győztes Záhonyi Petra felbátorodott, nyert egy fontos asszót, ami ahhoz volt elegendő, hogy az utolsó csörtére Panka 36:40-nél kössön be. Ő pedig újabb nagyszerű alakítással 45:44-re, egy egylámpás tussal hozta a meccset, és vezette döntőbe a csapatot. Természetesen itt is említsük meg a mestereket, Gulácsi Ferenc válogatott edzőt, Gárdos Gábort (aki Márton Anna mestere), valamint Szepesi Lászlót, Gergácz Lászlót és Varga Józsefet.

A párbajtőrözők története a harmadik eset. Esélyes kvartettünk valami döbbenetes magabiztossággal jutott el a döntőig! A legszorosabb, pardon, a legkevésbé fölényes sikerük 45:29 volt, az egyéni ezüstérmes Pereirával felálló spanyolokkal szemben. Négy nagyszerű tehetség (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor, Hamar Balázs), összetartó társaság, egy irányba húzó csapat. Jellemző a fegyvernem hozzállására, hogy a válogatott edző Eitner Kinga mellett a helyszínen szurkolt és dolgozott a mesterek közül Halla Péter és Danka Sándor, (a további két érintett edző Budai István és Andrásfi Tibor), valamint saját költségen az Eb-re utazott Udvarhelyi Gábor, a fegyvernem és a világbajnok férficsapat vezetőedzője. A fináléban az ukránok következtek, és ezzel az időrend is fordult, mivel elsőként azt a döntőt rendezték.

Utólag persz ezt könnyű kijelenteni, de talán azért vezettek az ukránok 5:2-re az az első asszó után, hogy legalább egy kis izgalmat csempésszenek a mieink az Európa-bajnoki döntőbe. Azért a "kis" jelzőt kéretik komolyan venni, ettől kezdve egyik magyar múlta felül a másikat, remekelt Hamar Balázs, Berta Dani folytatta egész napi rendkívül magabiztos és stabil vívását, és az előnyt adó Bányai Zsombor is varázsolt ettől kezdve. Úgy lett Európa-bajnok ez a csapat, ahogy megérdemelte. Gyönyörű vívással, hatalmas különbségű győzelmekkel, és bánta a fene, hogy a vége majdhogynem éppoly sima lett, mint addig az összes mérkőzés (45:36). Ez a társaság nagy lehetőség a jövőre nézve, és nyilván nem a véletlen műve, hanem a fegyvernem szervezett szakmai munkájáé, hogy kadet, junior és felnőtt korosztályban is bennünket irigyel a mezőny! Gratulálunk minden érintettnek, ez volt küldöttségünk harmadik aranyérme!

Következtek a női kardozók az olaszokkal szemben! Huszonötnél még, ha minimálisan is, de nálunk volt az előny, köszönhetően elsősorban annak, hogy Márton Anna mellett a kis Petra is jeleskedett. Azonban ekkor kétszer László Luca, egyszer Petra következett, és sajnos nem sikerült olyan eredménnyel átadni az utolsó csörtére Pankának a stafétabotot, hogy reális esély lett volna a fordításra. Ő persze megpróbálta, valamelyest fel is zárkózott, de ezúttal a fordítás nem sikerült, nem is sikerülhetett, 45:39 lett a vége. Ezzel egy szépen csillogó ezüstérmet nyert a női kard szakág, amely kimagasló mérleggel, két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a kadet és junior Eb-t, és ebben oroszlánrésze volt Márton Annának és Záhonyi Petrának!

A nap zárásaként a férfi tőrözők léptek pástra a lengyelekkel szemben. Nagyszerű és izgalmas mérkőzést láthattunk, a mérkőzés feléig nálunk volt az előny, elsősorban Dósa Dani remekelt. Ekkor a lengyelek fordítani tudtak, és ugyan végig kapaszkodtunk, remekül küzdöttek a fiúk, mindent megtettek a győzelemért, de minimális különbséggel alulmaradtak. Az ezüstérem így is nagyon szépen csillog, ez a korosztály ismét bebizonyította, hogy igenis van jövője Magyarországon a férfi tőrvívásnak. Gratulálunk!

A válogatott mai szereplését pedig teljesen felesleges bármiféle jelzővel is illetni. Három csapatversenyszám, 1 arany- és 2 ezüstérem. Önmagáért beszélő adatok. Miként a küldöttség eddigi szepeplése: 3 arany-, 4 ezüst-, 6 bronzérem. Összesen 13 magyar medál. Jöhet a holnapi zárónap!

Eredmények.
Junior férfi tőrcsapat Európa-bajnokság, 13 induló.
Negyeddöntő: Magyarország-Svédország 45:24 (Mátyás +11, Dósa +5, Németh +5).
Elődöntő: Magyarország-Oroszország 45:43 (Németh +6, Dósa 0, Mátyás -4).
Döntő: Magyarország-Lengyelország 41:45 (Dósa +4, Németh -3, Mátyás -5).
Végeredmény: 1. Lengyelország, 2. Magyarország (Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás, Németh András), 3. Oroszország.

Junior férfi párbajtőrcsapat Európa-bajnokság, 19 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Törökország 45:15 (Berta +11, Hamar +10, Bányai +5, Cho Taeun +4).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 45:26 (Berta +9, Hamar +5, Bányai +5).
Elődöntő: Magyarország-Spanyolország 45:29 (Hamar +8, Berta +4, Bányai +4).
Döntő: Magyarország-Ukrajna 45:36 (Hamar +8, Berta +2, Bányai -2).
Végeredmény: 1. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor, Hamar Balázs), 2. Ukrajna, 3. Spanyolország.

Junior női kardcsapat Európa-bajnokság, 10 induló.
Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:37 (Márton +18, László -5, Záhonyi -7).
Elődöntő: Magyarország-Franciaország 45:44 (Márton +12, Záhonyi -5, László -6).
Döntő: Magyarország-Olaszország 39:45 (Márton +6, Záhonyi -2, László -10).
Végeredmény: 1. Olaszordzág, 2. Magyarország (László Luca, Márton Anna, Papp Borbála, Záhonyi Petra), 3. Oroszország.

(Forrás: hunfencing.hu)