Gyermekként sok-sok kellemes nyári vakációt töltött nagyszülei szécsénkei házában az olimpiai – és világbajnoki ezüstérmes, Európa Játékok-győztes kajakozó, Pauman Dániel. A felkészülési időszak kellős közepén egy szombat délelőtti terefere erejéig ismét eljött a Cserhát dombjai között megbúvó kisközségbe, hogy az érdeklődőknek beszámoljon pályafutása legfontosabb mozzanatairól, és előretekintsen a riói esélyekre.
A beszélgetést, amelyet teltháznyi közönség követett nyomon a település Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) épületében, Hegedűs Henrik olimpiatörténész vezette. Felidéződtek a szeretett sportággal való első ismerkedés pillanatai a váci Duna-parton, tréfás legendák szóltak arról, miként lehet egy könnyű kajakban lapátolva körbeevezni a Szentendrei szigetet.
A felívelő sportolói pályafutás ecsetelésében külön kiemelést kapott az edző, Fábiánné Rozsnyói Katalin személye, aki mielőtt munkára megkapta volna a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel alkotta kajak-négyes tagjait, sohasem dolgozott férfiakkal, így szépen, fokozatosan szokták meg egymás társaságát, és a kitartó, közös „meló” végül a londoni olimpiai ezüstérmében érte meg első gyümölcsét.
Pauman Dániel olyan kulisszatitkokat is elárult a hallgatóságnak, hogy korábbi szokásától eltérően, Kati néni a verseny előtt elkísérte a fiúkat a rajthoz és mindenkit homlokon puszilt – és ez is erőt adott az ezer méteres táv leküzdéséhez. Aztán a kivetítőn feltűntek a londoni verseny képsorai – a főszereplő pedig méterről-méterre kommentálta, milyen is volt a futam belülről.
A kajakos elmondta, ki miért éppen abban a beülőben foglal helyet, ahol verseny közben a lapáttal szorgoskodik. Az egységben a vezér egyértelműen a háromszoros olimpiai bajnok, rendkívül tapasztalt Kammerer Zoltán, aki bizony menet közben gyakran tesz furcsa mozdulatokat, néha lesüllyed a beülőben, ilyenkor pedig a többieknek korrigálni kell a hajó fekvését (különösen a negyedik helyen lévő Paumannak) – de ennek aztán az eredményességre semmi kihatása sincs. Megtudtuk, hogy a harmadik ember, azaz Kulifai Tamás az, aki a hajrába érve az utolsó „hopp-ot” kiáltja, azaz azt a vezényszót, ami a nagyobb csapásszámra indít kétszázötven méterrel a cél előtt.
Az augusztusi, riói olimpiára történő felkészülés menetével kapcsolatban Pauman Dániel elmondta, kemény szárazföldi edzéseket végeztek télen, még a karácsonyi ünnepek során sem álltak le, hogy mire elérkezik a vízre szállás ideje, a lehető legjobb erőnlétben forgathassák a lapátot. Edzőtáborba Abu-Dzabi-ba utaznak tavasszal, ahol viszont semmit sem látnak majd az arab világ szépségeiből. Bár még nem dőlt el hivatalosan, hogy az ő egységük képviseli majd hazánkat az ötkarikás játékokon – hiszen a tavalyi világbajnokság ezüstérmével csak az országnak szereztek kvalifikációs jogot, nem önmaguknak -, felettébb bíznak benne, hogy a magyar mezőnyben senki sem szoríthatja meg őket.
Brazíliában nagyon nehéz dolguk lesz – tért ki az olimpiai esélyekre a kiváló sportoló –, mivel a legnagyobb riválisok, a csehek, szlovákok, németek, ausztrálok, oroszok mellett a körülményekkel is meg kell küzdeniük, a változó szélviszonyokkal, illetve az igen hínáros vízzel, amit már az elmúlt esztendő végén egy helyszíni terepszemlén megtapasztalhattak.
A beszélgetés során előkerültek a féltve őrzött relikviák: a közönség tagjai személyesen megérinthették a londoni olimpia színezüst érmét, valamint a Bakuban szerzett Európa Játékokról hozott aranymedált, és közkívánatra a vendég összeszerelte azt a kéttollú lapátot, amely a sikerek kivívásában olyan nagy szerepet játszik.
Végezetül a szécsénkei származású olimpikon kifejtette: élete álma, hogy aranyéremmel a nyakában térjen haza Rióból, ami a legszebb ajándék lenne az augusztus 13-án esedékes harmincadik születésnapjára.
(Hegedűs H. – Sztranyovszky B.)