2016. 02. 21.
Megosztás
Keszthelyi Ritának a szülei is vízilabdázók voltak. Az úszó Balog Gáborról kiderül, valójában már nem is a kedvence a vizes edzés, és megtudjuk, mivel ösztönzi magát a futamok közben. Józsa Gábor a maratoni futószámát ünnepnek tekinti, hiszen azért dolgozott, hogy az olimpián is lefussa ezt a 42km-es távot. Csonka András már legyőzte a paralimpiai bajnokot. Rióban is szeretné ezt a teljesítményt megismételni.
Minderről hosszabban az Út Rióba február 22-ei adásában láthat-hallhat délután 17.20-tól az M4 Sport adásán.
A világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmek, világversenyeken elért gólkirályi címek után a belgrádi Eb-győzelemmel megkoronázta eddigi pályafutását az évek óta a legjobb hazai vízilabdázónak választott női pólósunk, Keszthelyi Rita. Rá tényleg illik a mondás, az alma nem esik messze a fájától, hiszen édesanyja, Keszthelyi Zsuzsa és édesapja, Keszthelyi Tibor is válogatott vízipólósok voltak. Rita először úszni kezdett, majd bátyja unszolására váltott a vízilabdára. A kezdeti félénkséget édesanyja egy remek ötlettel egycsapásra feloldotta, onnantól pedig hamar jöttek az első sikerek is, s reméljük, ez még sokáig így lesz!
Balog Gábor: „Egy világbajnoki, vagy egy olimpiai érem mindig is egy nagy álom volt. De ugye nem vagyok ez a nagy célokat kitűzős, így azt mondtam, ha már egy Európa-bajnokságon a dobogón tudnék állni, akkor én úgy érzem, hogy elértem valamit ebben az adott sportágban.”
Balog Gábor az egyik álmát 2014-ben már valóra váltotta, amikor is az Európa-bajnokságon bronzérmes lett. Ám kisgyermekként még nem gondolta, hogy ő egyszer hátúszásban fog az álmáért küzdeni. „Mellúszóként kezdtem, de ott még korosztályos bajnokságon nem értem el komolyabb eredményt. Mindig 4-5. helyen zártam. Más úszásnemben nem tudtam igazán normális teljesítést nyújtani. 11 évesen volt az, hogy egy nagyon jó barátom is mellúszó volt, meg ugye én is, és akkor jött a diákolimpia és, hogy ne egymást üssük ki, megpróbáltak engem a hátúszásra rászoktatni. Ez olyan jól sikerült, hogy 12 évesen korosztályos csúcsot úsztam 100-200 háton. Azóta csak a hátúszás a számom. Most jelenleg mellen nem is tudok úszni.”
A jelenleg Győrött készülő versenyző 200 méter hátúszáson már rendelkezik riói szintidővel. Jelenleg az izomzat felszedésével és a technika csiszolásával telnek mindennapjai. „Nekem az élmezőnyhöz képest nagyon gyenge a fordulóm, azt próbáljuk erősíteni. Látványosan gyengébb a víz alatti delfinem és a fordulóim. Ezért futamok előtt mindig úgy enged el az edző, hogy az utolsó mondata mindig az: "a fordulókra figyeljek, legyen meg az utolsó delfin láb is. Ne engedjem, ne csússzak." És akkor erre próbálok figyelni és ezt szoktam mostanában mondani is úszás közben magamban forduló előtt: most figyelj, most figyelj, most figyelj.”
Gábor először 18 évesen volt olimpián, méghozzá Pekingben, ahol már a kijutása is bravúrnak számított. Majd a londoni olimpián a 4 × 100 méteres gyorsváltóval 14. helyen végzett. 200 méter háton ötödik helyen jutott az elődöntőbe, ahol tizenegyedik lett. „Rióban döntőbe szeretnék kerülni. 100 és 200 háton új országos csúcsot akarok úszni.”
Józsa Gábor 1998-ban kezdett el sportolni, méghozzá a tájékozódási futás ejtette őt rabul. Ám 2002-ben a Magyar Atlétikai Club csapatába került, ahol már a 3000 méteres, majd a félmaratoni futásokba is belekóstolt. Viszont élversenyzőként tanulás mellett nehéz volt mindkettő sportágat komoly szinten űzni. Így választania kellett. Végül a maratonfutás mellett döntött.
„Egy jó maratont kipihenni az akár egy hónap is lehet. És azt tudni kell, ami nagyon megviseli az emberi szervezetet, az a két órán felüli rész. Itt már olyan energiaraktárokhoz nyúl hozzá a szervezet, ami után nehéz újra visszatölteni, ennyire lemerül a szervezet. Illetve nagyon sok a kis mikroszakadások a lábakban, ami ilyenkor keletkezik. Lehet, ezt ilyenkor nem érzi az ember rögtön a verseny után, de hogy ha ráversenyezne 1-2 hétre rá, komolyabb sérülések történnének. Egyébként az atlétaszakma azt ajánlja, hogy olyan évi 2 maraton az, ami ajánlott. Egy őszi egy tavaszi.”
Gábor főállásban informatikai rendszerszervezőként dolgozik és mellette októberben, Frankfurtban futotta meg a riói olimpiához szükséges szintidőt.
„A lényeg: egyensúlyban és balanszban legyek a kezdetektől fogva és jól érezzem magam. Mert nem követhetem el azt a hibát, hogy mondjuk az elején akár egy feszített tempóban úgy fussak, hogy ez a ritmus nekem nem esik jól. Mert onnan még nagyon sok van. Én hiszek az elvégzett munkában. Két órás futás után is úgy kell gondoljam, ez egy ünnep. Igazából az elmúlt felkészülési időszakomnak, vagyis mondhatjuk az elmúlt 20 évnek a megkoronázása. Addig erre készültem, hogy igenis éljük át, mosolyogjunk. Persze nagyon nehéz, amikor már nagyon szenved az ember. De hogy valahol egy kitüntetés is, hogy bizony ide állhattam és kitűzhettem magamnak azt a célt, hogy bizony szintteljesítésre van esélyem.”
Gábor legjobb maratoni futó ideje most 2:48:15. Ám célja, hogy ebből a riói olimpián lefaragjon. „A legjobb időjárási körülmény között egy egyéni csúcsot szeretnék futni, egy 2 óra 15 perces időeredménnyel elégedett lennék.”
Csonka András: „Én világ életemben, csak az épekkel edzettem. Mozgássérültekkel csak akkor edzek, ha mondjuk a csapattársaim feljönnek, és ugye közös összetartásunk van. Vagy mondjuk az én csapattársam, akivel egy csapatban vagyok, ő feljön és a párost gyakoroljuk. Én egyébként is világ életemben csak ép gyerekekkel voltam. Általános iskolában is csak ép gyerekek között voltam, ismerőseim, barátaim is mind csak épek voltak. És így fociztam, vagy pingpongoztam velük még kisgyerekkoromban.”
András pályafutása valójában 8 éves korában egy salgótarjáni kőasztalnál kezdődött, ahova testvérével és barátokkal mentek le pingpongozni. A születésekor fellépő oxigénhiányból származó fogyatékosság sosem akadályozta őt abban, hogy ne azt csinálja, amit az ép emberek.
„Sport területén a legtöbb hátrányom az, hogy sokkal többet kell kondiznom, sokkal több időt kell fordítani a jobb oldal fejlesztésére. Mert a bal oldalam sokkal erősebb, mivel ugye pingpongban is azt használom többet, illetve az élet más területén is azt többet használom, így ott sokkal több izomzat van. És ugye elhúzza a baloldal a jobbat. Ezt ki kell egyensúlyozni. Illetve nekem a jobb lábamat sokkal többet kell fejleszteni, sokkal több koordinációs illetve balansz edzéseket kell gyakorolni.”
András a pekingi és a londoni paralimpián egyéniben és csapatban is az 5. helyig jutott. „Úgy érzem, hogy mentálisan sokat fejlődtem, valamint a koordinációm már sokkal jobb lett. Erősödtem is, új technikai elemeket tanultam, és így összeállt a játék. Ezáltal szerintem meccset is sokkal jobban játszom, mint régen.”
Tavaly pedig mondhatni az egyik legnagyobb skalpot is begyűjtötte, ugyanis megverte a kínai paralimpiai bajnokot is. „Más szofttal játszanak, és ugye más a szervájuk, kevésszer találkozunk velük. Egy évben csak egyszer vagy kétszer jönnek el versenyre. Direkt elbújnak, hogy ne lehessen felvenni őket. De igazából úgy érzem, hogy most már megtaláltam azt, hogy mivel lehet elverni őket. Fizikálisan fel tudom venni velük a versenyt, illetve jók a szerváim, és most már versenyben tudok lenni velük bármikor.”
András mottójában csupán három szó van: cselekvés, hit és türelem. Ami reméli, hogy Rióban a paralimpián hozzásegíti az álma megvalósulásához. „Rióban szeretnék egyéniben és csapatban is egy érmet. Legfőbb cél az arany, de úgy gondolom először én a dobogóra szeretnék feljutni, utána már lehet bármi.”
(utrioba.hu, fotó: MTI/EPA/Koca Sulejmanovic)