A párizsi olimpia jegyében telt a szerda az Európa Játékok Nowy Targban zajló ökölvívótornáján: a legjobb négy közé jutva két magyar sportoló szerzett indulási jogot a 2024-es ötkarikás játékokra – Hámori Luca és Kovács Richárd már biztos olimpiai résztvevő.
Nagy volt a tét, és ennek megfelelően hatalmas a nyomás. Három magyar ökölvívó szállt ringbe azzal a tudattal, hogy a győzelme nem csupán elődöntőt, de olimpiai kvótát is ér: Hámori Luca, Kovács Richárd és Veres Roland.
A 66 kilogrammos súlycsoportban versenyző Hámori lépett elsőként kötelek közé a holland Luna Amaro Beeloo ellen, akivel korábban még sohasem mérkőzött, így előzetesen nehéz volt felmérni az esélyeket. A magyar lány azonban győztesnek született (ezt határozottan állítja magáról), és az óvatos kezdés után ő jött ki jobban az ütésváltásokból. Győzelme egyben azt is jelentette, hogy a sportág történetének első női versenyzőjeként szerzett olimpiai indulási jogot.
„Egyelőre fel sem fogom a történteket – mondta meghatottan Hámori. – Álmodoztam az olimpiai szereplésről, ám hogy össze is jött, az nagyon boldoggá és büszkévé tesz. Életem legfontosabb meccse volt a mai, tíz éve ezért a pillanatért dolgozom, és most végre eljött: ott leszek az olimpián. Magamnak és mindenki másnak is bebizonyítottam, hogy képes vagyok a kvótaszerzésre! Meccsről meccsre haladtam előre, végig az olimpiai szereplés lebegett a szemem előtt, de most már a helyezés is érdekel: ha minden jól megy, akkor két meccs vár még rám, és a végén arannyal térhetek haza!”
A férfiak 63.5 kilós súlycsoportjában Kovács Richárd hosszú felkészülési időszakon van túl – fél éve alig látta a kisfiát. Neki is szeretett volna bizonyítani a kvótaszerzéssel. Ehhez az elődöntőben a szerb Aleksej Vitorov Sendriken át vezetett az út.
„A kisfiamra gondoltam, amikor tegnap elmentem aludni, meg arra, hogy egyetlen ellenfél választ el attól, hogy a gyerekkori álmomat valóra váltsam – nyilatkozta a vegyes zónában Kovács. – Nem lehet szavakba foglalni, hogy most mit érzek, elképesztő boldogság ez számomra. És még nincs vége, mert minden versenyre úgy megyek el, hogy a legfényesebb érmet szeretném hazavinni – most is mindent megteszek majd, hogy bejussak a döntőbe, és meg is nyerjem azt.”
A harmadik magyar érintett az 57 kilogrammos Veres Roland volt, akinek a mérkőzése sajnos túl korán ért véget, körülbelül egy percet töltött a ringben, amikor a svéd színekben versenyző Nebil Mahmud Ibrahim kiütötte.
„A mérkőzés elején minden a terv szerint haladt, de sajnos belenéztem egy ütésbe – mondta Veres. – Nagyon sajnálom, de két-három nap és rendbejövök, utána pedig rendezem a gondolataimat, és folytatom tovább az utamat.”
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Kurtucz Csaba elégedett a látottakkal, úgy érzi, elindultak egy úton, amely afelé vezet, hogy a magyar ökölvívás nemzetközileg is meghatározó szerepet töltsön be. Ehhez az kell, hogy az olimpián minél több súlycsoportban jól szerepeljenek a magyarok.
„Kovács Ricsi már az előző olimpiát is megcélozta, most végre összejött neki a szereplés, Hámori Luca pedig sporttörténelmet írt, hiszen ő lesz az első magyar női ökölvívó az olimpián – mondta Kurtucz Csaba, a szövetség elnöke. – Veres Rolandban is bíztam, de sajnos neki nem úgy jött össze a mai mérkőzés, ahogy eltervezte, ettől függetlenül úgy látom, a csapatban vannak még további lehetőségek, csak folytatni kell az elkezdett munkát.”
A magyar csapat az Európa Játékokon a sportlövő Pekler Zalán révén szerzett már egy párizsi olimpiai kvótát, hozzá csatlakoztak most az ökölvívók. Női öttusában szintén biztos a magyar kvóta, mivel nyolc ország versenyzői jutottak a döntőbe – köztük Barta Luca, Gulyás Michelle és Guzi Blanka – és ennyi kvótát osztanak (országonként egyet).
(MOB-Média)