Kétszeres olimpiai házigazdával kötöttünk partnerséget

Kétszeres olimpiai házigazdával kötöttünk partnerséget

2022. 10. 21.
Megosztás


Újabb nemzetközi sportügyi együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság, ezúttal a számunkra is sikeres 1988-as szöuli nyári és a 2018-as phjongcshangi téli olimpia házigazdájával, Dél-Koreával. Az egyezmény aláírására stílusosan a Koreai Köztársaság fővárosában, Szöulban került sor, a szerződést magyar részről Szöul olimpiai bajnoka, az öttusázó Fábián László MOB-főtitkár írta alá.

A két ország között 2017 novembere és a 2018-as phjongcshangi téli olimpia és paralimpiai játékok vége közötti időszakban volt érvényben együttműködési megállapodás, mely az olimpiai felkészülésben az előkészületek elősegítését, az országimázs építését és a két ország közötti információcserét volt hivatott elősegíteni. Ebben az időszakban a MOB és a Koreai Kulturális Központ egyazon székházban üzemelt. Ezt követően, a 2022-es pekingi téli olimpián is találkoztak a MOB vezetői a dél-koreai sportvezetőkkel, akkor például a rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyén.

A szerződéskötést több találkozó is megelőzte. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság első embere még júniusban fogadta irodájában a Dél-Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetét, Park Chul-min-t, majd a meghívást viszonozva, annak eleget téve július közepén az ázsiai diplomata nagyköveti rezidenciájára látogatott Fábián László főtitkár és dr. Baji Balázs olimpikon, világbajnoki bronzérmes gátfutó, a MOB Sportolói Bizottságának elnöke, közgyűlésének és elnökségének tagja.

A mostani kontraktust a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) 26., szöuli közgyűlésén írta alá a MOB és a Dél-Koreai Sport és Olimpiai Bizottság két főtitkára: Fábián László és Chun-sup Park; a paktum a milánó-cortinai téli olimpia esztendejének végéig, 2026. december 31-ig szól.

„Több sportágra terjedhet ki a jelen megállapodásunk, de négy azok közül is nagyobb figyelmet kap: nemzeti sportjuk, a taekwondo, a rövidpályás gyorskorcsolyázás, mely mindkét nemzet erőssége, a számunkra sporttörténelmileg is sikeres öttusa, valamint a kerekesszékes vívás. Utóbbi esetében látható a kölcsönös inklúzióra, befogadásra törekvés is. Fontos kitétel, hogy a sportágak tekintetében a két ország szakszövetségeinek kell majd a részleteket kidolgoznia, a MOB a közvetítő, katalizátor szerepet tölti be” – foglalta össze az aláírást követően Fábián László.

A MOB főtitkára kiegészítette: „a partnerség több területre vonatkozó információcserére, csereprogramokra is vonatkozhat, ilyen a szervezetfejlesztés, a multisportesemények szervezése, a logisztikai feladatok, kapcsolatépítés az olimpiai akadémiák és múzeumok között, kölcsönös sportszakember-továbbképzés, sportolók barátságos versenyekre történő meghívása, közös edzőtáborok, edzőpartneri segítségnyújtás. Emellett még több kiaknázatlan terület is van a két ország sportügyi partnersége között”.

Dél-Korea a két olimpián kívül a napokban ad otthont az ANOC közgyűlésének Szöulban, ahol a nyitónapon 187 nemzeti olimpiai bizottság küldöttsége vett részt, majd 2024-ben ifjúsági olimpiát rendez Gangwonban.

Park Chul-min nagykövet köszöntőjében itt lehet a magyarországi diplomáciai kapcsolatokról olvasni.

Az Indonéz Olimpiai Bizottsággal szintén Szöulban, egy nappal korábban köttetett együttműködési megállapodás.

(MOB; fotó: NOC/Dél-Korea)