Kezdődik a kadet Európa-bajnokság!

Kezdődik a kadet Európa-bajnokság!

2014. 02. 23.
Megosztás

A vasárnap rajtoló jeruzsálemi kadet és junior Európa-bajnokság előtti nap egyfelől úgy telt, ahogy a világversenyek előtti telni szokott. Másfelől viszont szolgált meglepetésekkel. Köszönhetően a különleges helyszínnek, Jeruzsálemnek és a sabbatnak.

Más a sabbatról - a zsidó vallás heti ünnepnapjáról - hallani, olvasni, és megint más végigélni. A kadet és junior Európa-bajnokság verseny előtti napja éppen sabatra esett - történetesen Izrael legvallásosabb városában, Jeruzsálemben. Úgyhogy egyik meglepetésből estünk a másikba - különösen azok, akik járatlanok voltak a zsidó hétvége szokásai terén.

Szóval. Kezdődött a reggelinél. Mivel a főzés - miként a munka bármely eleme - tiltott sabbat idején, ezért a rántottát például hiába keresték az izraeli svédasztalon a mieink. Miként a hagyományoknak megfelelően a húst sem szolgálják fel együtt a tejtermékkel, tehát aki felvágottra számított, az is hoppon maradt.

A sokaknak furcsa reggeli utáni délelőtt az akkreditációval és a fegyverhitelesítéssel telt. Nos, itt senki se számítson hasonló meglepetésekre. Ez ugyanis az EFC fennhatósága alá tartozott. A testület - legnagyobb sajnálatunkra - nem a Pbt-vel, hanem a MASK társasággal szerződött, a lengyel cég pedig - sabbat ide vagy oda - zökkenőmentesen, precízen és gyorsan intézte a fontos formaságokat. Sőt, halkan azt is elárulom, a fegyverhitelesítésnél máskor tapasztalt hihetetlen precíz, már-már a kákán is csomót kereső vizsgálódást sem tapasztaltuk - ugyanis valamennyi felszerelésünk percek alatt megfelelt, miként más nemzetek is hasonlóképpen jártak.

Azért meglepetés jutott a délelőttre is… Példaként, aki a négy szállodai lift közül a két “sabbat lift” valamelyikébe szállt, az alaposan elcsodálkozott. A lift nyomógombjai ugyanis nem működtek, a felvonó mégis folyamatosan közlekedett úgy, hogy minden emeletnél megállt, és automatikusan kinyitotta, majd becsukta az ajtaját. Természetesen itt sem üzemhiba, vagy Stephen King-i földöntúli epizód áll a fura történés háta mögött, hanem a sabbat. A szigorú vallási előírások szerint ugyanis a gombok - jelen esetben a liftgombok - megnyomása is munkának számít, azaz tilos! Ezt elkerülendő állítják sabbat üzemmódra a felvonót, és ezért liftezett felfelé és lefelé is a hetedikről hosszú perceken át többek között Németh Kálmán masszőr.

Aztán jött az ebédidő. Namármost azt tisztáztuk, hogy főzés ilyenkor nincs, hiszen az munka. Arról viszont még nem szóltunk, hogy sabbat idején természetesen valamennyi üzlet és étterem zárva tart - egy-két “rebellis” kivételével. A turista látványosságok környékén lazul a fegyelem, elvétve lehet ételt-italt vásárolni ilyenkor is. Gondolhatják, hogy legalább össze lehet kötni a kellemest a hasznossal, nosza rajta, irány a Belváros! Ráadásul Jeruzsálem új szupervillamosával valóban negyed óra alatt oda lehet érni szállodánktól az Old City városfalához. Csakhogy a járgány természetesen nem közlekedik sabbat idején, gyalog meg több mint egy óra lett volna az út - csupán odafelé…
A csapatvezetés természetesen figyelmeztette a fiatalokat, hogy gondoskodjanak élelemről vacsoráig, de akadt, aki meleget szeretett volna ebédelni. Mint ahogy az olasz küldöttség is nagy hangon jelezte, hogy márpedig ők enni akarnak a négycsillagos szállodában. Ezért aztán az egyébként rendkívül készséges és udvarias helyiek megtöltöttek néhány csévinget meleg étellel - hogy honnan szedték, arról fogalmam sincs - és mosolyogva kínáltak jó étvágyat a sabbat idején is meleg konyhára vágyóknak. Kínálták mindezt fejenként potom negyven dollárért - ital és kiszolgálás nélkül… Úgyhogy e bekezdést zárjuk talán egy idevágó zsidó közmondással: ha nem tehetjük, amit akarunk, akkor azt akarjuk, amit tehetünk.

És így aztán talán az is érthető, hogy többen akadtak, akik a napnyugtát - a sabbat befejezését, ami után azonnal beindul az élet Izraelben - jobban várták, mint a szintén kora estére ígért másnapi csoportbeosztást. Mi viszont beszéljünk az Európa-bajnokságról, elvégre hatalmas mezőny jött össze a kadet korsztályban - igazolva, hogy igenis remek ötlet volt a 17 éven aluliak világversenyeit beilleszteni a nemzetközi versenynaptárba.

A fiatalabbak mezőnyében 33 ország 392 sportolója lép pástra a hat fegyvernemben. Vasárnap reggel kilenckor a férfi tőrözők (Mészáros Tamás, Frűhauf Benjámin, Bellovicz Gábor, Bencze Attila) kezdenek a Malha Centerben, míg délután a női kardozók (Záhonyi Petra, Kelecsényi Mira, Papp Bori, Kern Bianka) lépnek pástra, és este mindkét számban bajnokot is avatnak.

(A képen az ebédre és Európa-bajnokságra várva a kadet férfi tőrválogatott: Bencze Attila, Érsek Zsolt fegyvernemi válogatott edző, Mészáros Tamás, Bellovicz Gábor és Frűhauf Benjámin.)

(Forrás: hunfencing.hu)