Kialudt a láng Tokióban, Párizs átvette a stafétát, hétfőn köszöntjük az olimpikonokat

Kialudt a láng Tokióban, Párizs átvette a stafétát, hétfőn köszöntjük az olimpikonokat

2021. 08. 08.
Megosztás


Az Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepséggel véget ért a 32. nyári olimpia Tokióban. Az olimpiai lobogót Koike Juriko tokiói kormányzó átadta Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének, aki Anne Hidalgónak, a három év múlva rendező Párizs polgármesterének nyújtotta át. A Magyar Olimpiai Csapat 20 éremmel az éremtábla 15. helyén zárt. A sportolók fogadására a BOK Csarnokban hétfőn 17 órától kerül sor.

A zárt kapuk mögött megtartott több mint kétórás műsor központi részében a 206 delegáció zászlója érkezett a stadionba, a magyart a Tokióban aranyérmes kajakos, Kopasz Bálint vitte. Aztán az olimpia hősei, maguk a sportolók vonultak be az arénába és vegyültek el a küzdőtéren. Köszöntötték a nemzetek mellett a szervezőket és az önkénteseket is.

A program egy videós összeállítással kezdődött, melyben a játékokon történt eseményeket foglalták össze, majd Akisino japán herceg és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke foglalta el a helyét a lelátón. A japán nemzeti lobogót négy olimpikon, egy fogyatékossággal élő modell, valamint egy orvos hozta be a stadionba, az ázsiai ország himnuszát pedig a több mint százéves múlttal rendelkező Takarazuka Operatársulat tagjai énekelték el a zászlófelvonás közben.

A program következő szakaszában látványos fényjátékkal és tűzijátékos kísérettel jelenítették meg az olimpiai ötkarikát a stadionban, majd a Tokyo Ska Paradise Orchestra zenekar adott koncertet egy-egy dal erejéig kiegészülve Szakamoto Kiu popénekessel, DJ Matsunaga lemezlovas-zeneszerzővel, valamint Milet énekes-zeneszerzővel. A zeneszámok közben többek között táncosok, gördeszkások, BMX-esek, valamint freestyle-futballisták mutattak be különböző mutatványokat a sportolók gyűrűjében.

Ezt követően az olimpia bölcsőjének, Görögországnak a himnusza szólalt meg, és felvonták a görög lobogót, majd sor került arra az eredményhirdetésre, amely a záróünnepségre maradt: a női és a férfi maratonfutás dobogósai ekkor kapták meg érmüket. A nőknek Thomas Bach adta át a medálokat, és ebben segítségére volt Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke. Ezután mutatták be a NOB sportolói bizottságának újonnan megválasztott tagjait, majd pedig a tokiói önkéntesek munkáját köszönték meg.

A műsor következő része a "Megemlékezés pillanatai" címet kapta, melynek az volt a célja, hogy a stadionban zajló zenés-táncos előadás közben minden jelenlévő megemlékezhetett azokról, akik fontos szerepet játszottak az életében, de már nem lehetnek vele. Ezután japán különböző tájainak tradicionális táncait mutatták be videón, majd a modern időkben kialakult Tokyo Ondo már a küzdőtéren volt látható.

Az olimpiai himnusz hangjai közben leengedték az olimpiai lobogót, melyet aztán Koike Juriko tokiói kormányzó adott át Thomas Bachnak, aki pedig a 2024-ben rendező Párizs polgármesterének, Anne Hidalgónak nyújtotta át. Ezt követően a francia himnusz hangzott fel zászlófelvonással egybekötve, majd Párizs mutatkozott be röviden.

Hasimoto Szejko, a tokiói szervezőbizottság elnöke beszédében minden résztvevőnek és közreműködőnek köszönetet mondott "a pandémia kellős közepén" sikeresen lebonyolított játékokért. Külön köszöntötte az önkénteseket, akik "mindenki arcára mosolyt tudtak csalni a legnehezebb helyzetekben is". "A mi útunk folytatódik, Tokió készen áll a paralimpikonok fogadására" – jelentette ki.

Thomas Bach azt mondta, a tokiói játékokon részt vett sportolók a szolidaritás és a béke üzenetét közvetítették a világnak. "A pandémia kezdete óta rengeteg kihívással kellett szembe néznünk, de ezekben a nehéz helyzetekben ti, sportolók adjátok a reményt a világnak" – fogalmazott a NOB-elnök, aki szerint a tavalyról idénre halasztott esemény "a remény, a szolidaritás és a béke" olimpiája volt. A német sportdiplomata kiemelte, a japánok nagyon büszkék lehetnek arra, amit elértek, mert – mint mondta – a mostani játékok példa nélküliek voltak, korábban még soha senkinek nem kellett elhalasztott olimpiát megrendeznie. A NOB elnökének beszéde angol nyelven itt olvasható.

Végezetül hivatalosan befejezettnek nyilvánította a játékokat, pár perccel később pedig kialudt az olimpiai láng.

A július 23-án kezdődött játékokon – melynek mottója "United by emotions" (Érzelmek által egyesülve) volt – 206 nemzet több mint 11 ezer sportolója vett részt.

A hivatalos program a láng kialvásával és tűzijátékkal ért véget.

Tokió augusztus 24. és szeptember 5. között a paralimpikonokat látja vendégül.

A Magyar Olimpiai Csapat hétfőn este érkezik haza Budapestre, a BOK Csarnokban délután 5 órától nyilvános ünnepségen köszöntjük a sportolókat.

Az éremtábla itt található.

A tokiói nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői:

Arany (6):
Szilágyi Áron (férfi kard egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó)
Kopasz Bálint (kajak-kenu, K-1 1000 m)
Lőrincz Tamás (birkózás, kötöttfogás, 77 kg)
Tótka Sándor (kajak-kenu, K-1 200 m)
Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K-4 500 m)

Ezüst (7):
Siklósi Gergely (férfi párbajtőr egyéni)
Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó)
Varga Ádám (kajak-kenu, K-1 1000 m)
Berecz Zsombor (vitorlázás, Finndingi)
Lőrincz Viktor (birkózás, kötöttfogás, 87 kg)
Rasovszky Kristóf (nyíltvízi úszás, 10 km)
Csipes Tamara (kajak-kenu, K-1 500 m)

Bronz (7):
férfi kardcsapat (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád)
Tóth Krisztián (judo, 90 kg)
Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K-2 500 m)
Kovács Sarolta (öttusa)
Hárspataki Gábor (karate, 75 kg)
női vízilabda-válogatott (Gangl Edina, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szücs Gabriella, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda)
férfi vízilabda-válogatott (Angyal Dániel, Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Pásztor Mátyás, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma, Zalánki Gergő)

4. hely (10):
Verrasztó Dávid (úszás, 400 m vegyes)
Márton Anna (női kard egyéni)
Vas Kata Blanka (hegyikerékpár)
Kenderesi Tamás (úszás, 200 m pillangó)
Kapás Boglárka (úszás, 200 m pillangó)
Csipes Tamara, Medveczky Erika (kajak-kenu, K-2 500 m)
Olasz Anna (nyíltvízi úszás, 10 km)
Csizmadia Kolos (kajak-kenu, K-1 200 m)
Kozák Danuta (kajak-kenu, K-1 500 m)
Nádas Bence, Kopasz Bálint (kajak-kenu, K-2 1000 m)

5. hely (9):
Salim Omar (taekwondó, 58 kg)
Hosszú Katinka (úszás, 400 m vegyes)
Péni István (légpuska)
Pupp Réka (cselgáncs, 52 kg)
férfi 4x100 méteres gyorsváltó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor)
Telegdy Ádám (úszás, 200 m hát)
Szőke Alex (birkózás, kötöttfogás, 97 kg)
Balla Virág, Takács Kincső (kajak-kenu, C-2 500 m)
Muszukajev Iszmail (birkózás, szabadfogás, 65 kg)

6. hely (3):
Mihályvári-Farkas Viktória (úszás, 400 m vegyes)
Lucz Dóra (kajak-kenu, K-1 200 m)
Marosi Ádám (öttusa)

(MOB, MTI; fotó: MTI/Illyés Tibor, MOB/Molnár Ádám)