Csak a rend kedvéért: 1. Kína (34 arany - 21 ezüst - 18 bronzérem), 2. Egyesült Államok (30-19-21), 3. Nagy Britannia (22-13-13), 4. Dél Korea (12-5-6), 5. Oroszország (10-18-20), 6. Franciaország (8-9-11), 7. Olaszország (7-6-4), 8. Németország (6-14-7), 9. Kazahsztán (6-0-1), 10. Hollandia (5-3-6), 11. Ausztrália (4-12-9), 12. Irán (4-3-1), 13. Magyarország (4-2-3). Nézzük meg azt is, hogy kik is állnak utánunk: Ukrajna, Japán, Románia, Dánia, Horvátország, Spanyolország, Szerbia, Csehország, Kanada, Brazília, stb.

Kiváló teljesítmény, minden dicséretet megérdemel. És ezt tudják Londonban is, például a nemzetközi újságírók, tévések vagy az Olimpiai Faluban a biztonsági őrök, a szakácsok, a felszolgálók, az ellenfelek, az önkéntesek vagy a városi metrón az utasok, a taxisok és még lehetne sorolni.

A magyar olimpikonok, edzők, sportágvezetők, szövetségi kapitányok, az orvosok, a gyúrók, a pszichológusok, a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársai mindig kapnak egy-egy vállveregetést vagy egy elismerő mondatot a külföldiektől. Mosolyognak, gratulálnak. Jóleső érzés! Jó a CSAPAThoz tartozni, igen, csupa nagybetűvel! Ahhoz a csapathoz, melyről az olimpia előtt azt mondták, hogy „minden idők egyik legkisebb ötkarikás magyar csapata”. Csak azt ne feledjük, hogy pont a női kézilabda válogatott létszámával vagyunk kevesebben mint Kínában. Pekingben 171 magyar sportoló indult a játékokon. Ha még Görbicz Anitáék is kijutottak volna…

Mindenesetre a Magyar Olimpiai Csapat tagjai mindent elkövetnek a sikerért, az érmekért, a pontszerző helyekért. Rendkívül profi mentalitású, lendületes, lelkes, intelligens és szimpatikus magyar alakulatról van szó. Tudják miért jöttek. Erre vártak és készültek az olimpiai ciklusban négy éven keresztül.

Már csak egy érem szükséges ahhoz, hogy Borkai Zsolt MOB-elnök első kívánsága teljesüljön. És a kajak-kenu döntők csak most következnek…