A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (World Sailing) döntött a 2024-es párizsi olimpiai hajóosztályokról, eszerint kikerül a programból a Finndingi és a 470-es.
A határozat alapján - melyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak még jóvá kell hagynia - új hajóosztályként bekerült egy kétszemélyes, nyílttengeri tőkesúlyos kategória, amelyben vegyes csapatok versenyeznének, valamint egy közelebbről még meg nem határozott, szintén kétszemélyes, vegyes osztály.
Magyar vitorlázók Finndingiben - amely 1952 óta szerepel az ötkarikás műsorban - és 470-esben is többször indultak a játékokon. Finndingiben Berecz Zsombor (ka képen) már tokiói kvótás, méghozzá történelmi világbajnoki címmel szerzett részvételi jogot augusztusban. Így jelen állás szerint a 32 éves vitorlázónak Tokió lesz az utolsó olimpiája az egyszemélyes, nehézsúlyú osztályban.
Hajdú Balázs, a Nemzetközi Finndingi Szövetség elnöke elmondta, az egyenjogúság jegyében került veszélybe a hajóosztály. A cél ugyanis, hogy a 10 hajóosztályból 5 férfi és 5 női legyen, jelenleg - azaz Tokióban is - 6-4 ez az arány a férfiak javára.
"A Finndinginek nem volt úgymond női párja, így először egy összevont egyszemélyes osztály ötlete merült fel. Aztán a kongresszuson az utolsó pillanatban benyújtottak egy beadványt egy vegyes, offshore osztályról, amit a franciák erősen támogattak, márpedig ők lesznek a rendezők" - mondta Hajdú Balázs. Hozzátette, ez egy teljesen "kipróbálatlan elképzelés", ráadásul tavon nem is lehet tesztelni a tengeri navigálást.
A finndingisek számára még két lehetőség van, hogy olimpiai programban maradjanak. Egyrészt az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot folytat a Nemzetközi Vitorlás Szövetség ellen, mert több hajóosztály esetében egyetlen gyártó áll a háttérben. A Finndingi viszont megfelel a versenyjogi követelményeknek.
A másik remény, hogy a most megszavazott 2024-es műsort a NOB-nak még jóvá kell hagynia. "A NOB felel például a biztonságért, márpedig egy kétéjszakás távolsági vitorlásverseny esetében lehetnek problémák. Emellett ott van a közvetítés kérdése is" - fogalmazott Hajdú Balázs.
A 470-es Gyapjas testvérpár, Balázs és Zsombor is pályázik a tokiói utazásra, ők idén a junior Eb-n és vb-n is érmesek voltak, azaz a 2024-es olimpián jó esélyekkel indulhattak volna.
A nemzetközi szövetség sarasotai kongresszusán Magyarország nyerte el a jövő évi képzési és fejlesztési szimpózium rendezési jogát, ennek helyszíne Balatonfüred lesz, időpontja 2019 márciusa. A tanácskozáson többek között napirendre kerül még a versenyszervezés, az edzői tevékenység, az önkéntesség, a marketing és promóció, a stratégiatervezés és a paravitorlázás fejlesztése - a magyar szövetség honlapja szerint.
Magyarország pályázott a 2020-as World Sailing konferenciára is, ezt azonban Abu-Dzabi rendezheti.
(MTI, fotó: MOB-archivum)