Kiütéses győzelemmel kezdett a BL-ben a címvédő Győr

Kiütéses győzelemmel kezdett a BL-ben a címvédő Győr

2013. 10. 06.
Megosztás

Győri Audi ETO KC kiütéses, 41-22-es győzelmet aratott a vendég osztrák Hypo NÖ felett a női kézilabda Bajnokok Ligája nyitómérkőzésén.

A győriek egy régi ismerőst fogadtak: a nyolcszoros BL-, illetve BEK-győztes osztrákok azonban az utóbbi években meg sem közelítik azokat az eredményeket, amelyeket a kilencvenes években értek el. A világklasszis irányító, Görbicz Anita sérülése rendbejött, így vállalta a játékot.

Remekül kezdett az ETO, a 9. percben, 5-2-es vezetésénél kénytelen volt időt kérni a rivális edzője. Semmit sem változott azonban a játék képe, negyedóra sem telt el, és már 10-3 volt az állás, köszönhetően a jó védekezésnek és a gyors indításoknak. A félidőre kétszámjegyűvé vált a különbség Görbicz időn túli büntetőjével.

A továbbiakban is örömjátékot mutatott be a magyar csapat, ezzel nagy csapást mért az egykor szebb napokat látott Hypóra, amely ilyen arányú vereséget még soha sem szenvedett a BL-ben, illetve a BEK-ben.

„Azért dolgoztunk, hogy ilyen könnyű mérkőzéseket játszhassunk – mondta a találkozót követően a DigiSportnak Ambros Martín.
– A védelem nagyon jól összeállt, kijavítottuk a kisebb problémákat is. De ez csak egy meccs volt, és továbbra is nehéz mérkőzések jönnek."

„Volt olyan pillanat a mérkőzésen, amikor azt gondoltuk, na ez az, amit látni szeretnénk, ez az, amire képes a Győr, de még a szezon elején vagyunk, dolgoznunk kell, ez csak egy meccs volt – tette hozzá a győri edző, aki azért talál hibát együttesénél.
– Nem lehet itt megállni, és azt mondani, hogy most minden rendben van. Megyünk tovább ezen az úton, mérkőzésről mérkőzésre szeretnénk jobbak lenni.”

„Könnyűnek tűnhetett kívülről, de meg kellett dolgozni ezért a sikerért. Nagyon jól játszottunk már a kezdéstől fogva, ezért tűnhetett könnyűnek, de a Hypo nagyon jó csapat – mondta ezt már az öt góllal záró Katarina Bulatovics.
– Nagyon jól védtek a kapusaink, jól védekeztünk, ezért könnyűnek tűnhetett. Remélem, hogy ez így marad, és továbbra is így játszunk.”

„Élveztük a játékot, de már nagyon vártuk a BL-t, és ki voltunk éhezve, ennek is köszönhető ez a nagy siker. Sokat dolgoztunk a héten, és már meccs előtt azt mondta Ambros Martín, hogy élvezzük a játékot – mondta ezt már Szepesi Ivett.
– Nagyon nehéz volt a szezonkezdet, mert sok volt a sérültünk, de hál’ Istennek a héten már együtt tudtunk dolgozni, ez mindenképpen nagyon jót tett a csapatnak. Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy nehezebb mérkőzésre számítottunk, de legyen mindegyik meccsünk ilyen. Nagyon sokat készültünk a héten a Hypóra, videóztunk, kielemeztük a figuráikat, és Ambros sokszor kéri tőlünk, hogy mi, védők irányítsuk az ellenfél támadását, és azt gondolom, ez sikerült, és ezzel sikerült lelassítanunk a játékukat. Ha továbbra is ilyen mentalitással és agresszivitással játszanánk, akkor nem lenne gondunk a hátralévő meccseken sem.”

A győriek jövő szombaton Nagybányán lépnek pályára.

A másik magyar BL-szereplő, a FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap kezd a dán Midtjylland ikasti otthonában.

Női Bajnokok Ligája, A-csoport, 1. forduló:

GYŐRI AUDI ETO-HYPO NIEDERÖSTERREICH 41-22 (21-11), Győr, játékvezetők: Pavicsevics, Raznatovics (montenegróiak)
GYŐR: Herr O., Lunde (kapusok), Amorim 4, Bognár-Bódi 3, Bulatovic 5, Görbicz 5 (3), Hornyák Á., Hornyák D. 2, Korsós, Kovacsics 4, Löke 6, Orbán A. 3, Rédei-Soós 4, Sirián 1, Szepesi 4, Tervel
HYPO: Arenhart, Hajgató, Sanko (kapusok), Acimovic 1, Carvalho Carneiro Diniz 1, Cavaleiro Fachinello 4, Dias Minto, Do Nascimento 8 (6), Franca da Silva 4, Gomes da Rocha, Kaiser, Mauler, Müller, Rodrigues 1, Rotis-Nagy, Spiridon 3
Kiállítások: 2, ill. 4 perc Hétméteresek: 4/3, ill. 7/6

A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában győzelemmel kezdett a C-csoportban a HC Leipzig és a Krim Ljubljana. A német csapat a Metz otthonában nyert egy góllal, míg a szlovén együttes a Sävehofot őrölte fel folyamatosan hazai pályán.

Fölényes győzelemmel kezdett a legutóbbi döntős Larvik, amely otthon oktatta a Podravka Koprivnicát: a norvég bajnok Linn-Kristin Riegelhuth Koren gólerős játékával 34–18-ra múlta felül horvát ellenfelét.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

C-CSOPORT
Metz (francia)–HC Leipzig (német) 22–23 (11–13)
Legjobb dobók: Liscsevics, Broch 4-4, ill. S. Müller, Kudlacz 5-5
Krim Ljubljana (szlovén)–Sävehof (svéd) 36–28 (14–12)
Ld: Mavsar 9, Penezic 6, ill. Fogelström 6

D-CSOPORT
Larvik (norvég)–Podravka Koprivnica (horvát) 34–18 (17–7)
Ld: Riegelhuth Koren 12, A. Hammerseng-Edin, N. Mörk 4-4, ill. Milanovic Litre 5, Gavranic 4

Vasárnap:

A csoport:
Thüringer HC (német)-Baia Mare (román), Nordhausen 15.00

B csoport:
Midtjylland (dán) - FTC-Rail Cargo Hungaria, Ikast 17.00
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Lublin (lengyel) 19.00

A csoportból az első két helyezett jut a nyolcas középdöntőbe.

(Forrás: MTI, NSO)