A Győr-Larvik női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő szombati veszprémi visszavágója a győri városháza előtt óriáskivetítőn is nyomon követhető lesz.
Az Önkormányzati Sajtószolgálat közlése szerint a csapatot este fél kilenc körül ugyanitt fogadják majd.
Az ETO az első mérkőzést Larvikban 24-21-re megnyerte, így kedvező helyzetből várhatja a veszprémi második felvonást. Ha a magyar csapat a két mérkőzés alapján jobbnak bizonyul a skandináv együttesnél, fennállása első nemzetközi trófeáját szerzi meg.
A visszavágó a jogtulajdonos DIGI Sport mellett az M1-en is élőben lesz látható.
A korábbi hét nemzetközi kupadöntőben kivétel nélkül elbukott a Győr. A BL-ben 2009-ben és tavaly - utóbbi esetben idegenben lőtt kevesebb gólja miatt -, az EHF Kupában 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben, a KEK-ben pedig 2006-ban maradt alul a fináléban.
A legrangosabb sorozatban eddig csupán két magyar együttes, 1982-ben a Vasas, 1999-ben pedig a Dunaferr ért fel a csúcsra.
Három magyar csapat indulhat a Győr sikere esetén?
A Magyar Kézilabda-szövetség állásfoglalást kért az európai szövetségtől (EHF) arra vonatkozóan, hogy két vagy három magyar csapat indulhat-e a Bajnokok Ligája következő szezonjában, ha a Győri Audi ETO KC szombaton megnyeri az idei sorozatot.
Az MKSZ irodája szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az erről szóló levelet már elküldték, válasz viszont még nem érkezett.
Alanyi jogon két magyar női együttes indulhat a BL-ben, azonban a mindenkori győztes országa „plusz egy” indulási helyet kap. Két éve a norvég Larvik – a Győr mostani finálés ellenfele – megnyerte a női BL-t, és a következő idényben a főtáblán szerepelhetett, további két norvég együttes pedig a selejtezőben küzdhetett.
A férfi BL-t illetően egyelőre az biztos, hogy a magyar bajnok indulhat a főtáblán, a második helyezett pedig kérhet szabadkártyát a selejtezős részvételre.
(Forrás: MTI)