„Koló egy ajándék volt, ezt szeretnénk minél több emberrel megosztani"

„Koló egy ajándék volt, ezt szeretnénk minél több emberrel megosztani"

2018. 08. 25.
Megosztás

A moszkvai olimpiai bajnok kenus, Vaskuti István mondta ezt visszaemlékezésében Kolonics Györgyről és az őt bemutató vándorkiállításról Gödön, melynek megnyitóját több bajnok részvételével a dunakanyari településen, a József Attila Művelődési Házban rendezték augusztus 24-én. A Kolonics a sportlegenda elnevezésű tárlat szeptember 6-ig látogatható.

A 20. vándorkiállítást Markó József polgármester és Csabai Edvin, a Kolonics Alapítvány elnöke nyitotta meg.

Csabai Edvin a tíz esztendeje működő, a MOB, a hazai szövetség és magánszemélyek által létrehozott Kolonics György Alapítvány céljait, működését ismertette. Koló a kenu Mozartja volt, olyan művész, akinek munkáskeze volt" - fogalmazott a 17-szeres maratoni világbajnok kenus, Koló munkabírására, maximumra törekvésére utalva. Kolót az alázat, a mások tisztelete, a társakhoz, ellenfelekhez való emberi hozzáállás jellemezte" - mondta.

A Kolóval közös élményeit Kammerer Zoltán mellett Vaskuti István olimpiai bajnok, 10-szeres világbajnok és Wichmann Tamás olimpiai ezüstérmes, 9-szeres világbajnok kenus osztotta meg. Az eseményen részt vett többek közt Nagy Árpád gödi kajakos szakosztályvezető, Hamar János korábbi szakosztályvezető, Simon Tamás alpolgármester, korábbi szakosztályvezető és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó is.

Kammerer Zoltán arra emlékezett, hogy Kolót az atlantai olimpián és Sydney-ben is láthatta győzni, ami nagy hatással volt rá, olyan példaképként tekintett rá, aki egész pályafutása alatt inspirálta a jó eredményekre.

Vaskuti István azt mondta a kiállítással kapcsolatban, "Koló egy ajándék, egy zseni volt, példakép, és ezt szeretnénk minél több emberrel megosztani".

Wichmann Tamás Kolonics György egyedi és különleges kenutechnikáját méltatta. Emlékeztetett, hogy Koló nevét többek közt egy budafoki általános iskola is őrzi.

A Kolonics György Alapítványról bővebben ide kattintva olvashat.

A kiállítás a József Attila Művelődési Házban (2131 Göd, Pesti út 72.), annak dísztermében lesz megtekinthető 2018. augusztus 25-től szeptember 6-ig.

Nyitva tartás:
augusztus 25-től szeptember 1-ig 10-17 óráig, vasárnap zárva;
szeptember 3-tól szeptember 6-ig 8-19 óráig.
Csoportok bejelentkezését a 06-20-25-45-124 telefonszámon várják.

A vándorkiállítás következő helyszíne várhatóan Baja lesz.

(MOB, fotó: Bea István)