Az orosz Katyusa újra szerződtette az olimpiai bronzérmes Alekszandr Kolobnyevet, aki a tavalyi Tour de France országúti kerékpáros körversenyen egy doppingteszt során pozitív mintát produkált, ám később bebizonyosodott ártatlansága
A Katyusa szerdán jelentette be, hogy az év végéig szóló megállapodást kötött a 30 esztendős bringással. A csapat a tavalyi eset után ideiglenesen eltiltotta Kolobnyevet, akinek az év végén nem hosszabbította meg a szerződését.
„Nagyon boldog vagyok, hogy ajánlatot kaptam a Katyusától – idézte az istálló közleménye az orosz versenyzőt. – Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt számomra, de a legfontosabb, hogy túl vagyok rajta.”
Kolobnyevnek a francia körverseny 5. szakasza után levett vizeletmintájában bukkantak vízhajtóra. Az orosz szövetség nem tiltotta el, csak pénzbüntetéssel sújtotta, de a nemzetközi szövetség nem fogadta el az ítéletet, s fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál. Utóbbi szervezet február 29-én felmentette a kerékpárost, s indoklásában jelezte, bizonyítottan orvosi okai voltak annak, hogy Kolobnyev szervezetében vízhajtót mutattak ki.
Az orosz versenyző a 2008-as pekingi olimpia mezőnyversenyében nyert bronzérmet, a 2007-es és 2009-es világbajnokságon pedig egyaránt ezüstérmes lett.
(Forrás: MTI)