Kopjafaavatás az elhunyt katonaolimpikonok tiszteletére

Kopjafaavatás az elhunyt katonaolimpikonok tiszteletére

2022. 05. 18.
Megosztás


Május 16-án, hétfőn megszentelték és felavatták az Elhunyt katonaolimpikonok emlékhelyét Aranyosszigeten, Aranyosapátiban.

Az ünnepségre a Szabó István honvédelemért felelős államtitkár elnökletével működő Katonaolimpikonok Baráti Kör kezdeményezésére, a Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal együttműködésben került sor. Az esemény jelentőségét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Toborzó Iroda és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara részvételével, gazdag programmal tarkított Honvédelmi Nap fokozta.



Kora délután megérkeztek a községbe a Toborzó Emlékfutás résztvevői is, akikhez a lelkes helyiek is csatlakoztak. A sportolókat Benkő Zsigmondné alpolgármester, a helyi általános iskola igazgatója köszöntötte, majd felkötötte a község emlékszalagját a futók váltóbotjára. Ezután a résztvevők az avatandó kopjafához sétáltak, ahol Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, a Katonaolimpikonok Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, a katonaolimpikonok kutatója méltatta az elhunyt olimpikonokat, és kifejezte a köszönetét a körnek, az alapítványnak, a készítőnek és a településnek, hogy teret adtak ennek a szép kegyhelynek. Az emlékezés után Pócsi Gyula, a helyi református lekész áldotta meg az emlékművet.

Ezt követően megkoszorúzták a kopjafát. A MOB és a MOA nevében Győr Béla, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány színeiben Nick Ferenc kuratóriumi elnök; Aranyosapáti képviseletében Benkő Zsigmondné alpolgármester helyezték el a koszorúkat, míg a futók Pusztai Imre köri titkár vezetésével rótták le kegyeletüket. A kopjafa Korpás István Szatmárcsekén élő faragómester munkáját dicséri, akinek a méltán híres, községükben található temetőben 680 alkotása készült a mai napig. A ceremónia végén díszlövéssel és a Magyar Takarodó eljátszásával emlékeztek a résztvevők az elhunyt katonaolimpikonokra.



Végezetül sor került a Katonaolimpikonok Baráti Kör által meghirdetett és a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia által támogatott, a víz világnapja alkalmából meghirdetett rajzverseny értékelésére és a győztesek díjainak átadására is. Az első helyezett Oláh Panna, a második Vágner Kata, a harmadik Aranyi Hanga Zora lett. Mindhárman arany díszoklevelet vehettek át az érmek és ajándékok mellett.

(MOB-MOA/GyB; fotó: Szöllősi Gergely, HHH)