Korfball BEK döntő holland győzelemmel

Korfball BEK döntő holland győzelemmel

2013. 01. 21.
Megosztás

Január 16-a, szerda óta nap, mint nap megtelt nézőkkel a hegyvidéki SportMax sportközpont, akik az ott versengő korfball világ elitjét csodálhatták meg.

A 12 csapatos viadal szórakoztató és izgalmas csatái után az utolsó napra nagyon sok kérdés dőlt el.
A papírforma nem borult és a legtöbb mérkőzésen megállta a helyét. A sportág fellegvárának, Németalföldnek a csapatai, a holland és a belga bajnok KZ/Hiltex és a Boeckenberg jutott be a szombati döntőbe.
Míg a bronzéremért a portugál bajnok N.C. Benfica és a cseh aranyérmes Budejovice küzdhetett.

A végső győzelmet a KZ/Hiltex gyűjtötte be.

Ami a magyar csapatot illeti, előre tudtuk, hogy a Szentendrei K.K. nagyon nehéz sorsolást kapott. Az első napon a lehető legnehezebb ellenfelet sikerült kifognia a csapatnak, akit tisztességesen meg is szorongatott. A kiélezett mérkőzésen habár, alulmaradt a magyar bajnok, a hátralévő mindkét meccsét magabiztosan hozta le és végül a 9. helyen zárta a tornát.
Ezzel jövőre is indulhat a BEK döntőjében.

A verseny tapasztalatairól a hazai csapat meghatározó játékosát, Veres Juditot kérdeztük.
„Magát a tornát igazán sikeresnek értékelem, hiszen nagyszerű érzés, hogy itthon is egy ilyen varázslatos korfball légkört tudtunk kialakítani ennyi ember szeme láttára. Fantasztikus érzés volt itthon, ennyi ember előtt játszani úgy, hogy szinte mindenki nekünk szurkolt. Az első napon tudtuk, hogy orosz ellenfelünk kiváló színvonalat képvisel, ezért nekünk is a legjobbunkat kellett nyújtani. Azt hiszem ez sikerült is, bár sajnos nem volt elég a sikerhez. Az ottani első félidei teljesítményünkre viszont igazán büszkék lehetünk. Ami a döntőt illeti, a holland és a belga csapat megérdemelten jutott a döntőben, ami talán egy kisebb meglepetésnek számít az a csehek szereplése, amit nagy érdeklődéssel követek majd a bronzmeccsen.” – mondta el a magyar sportoló nő.

A torna igazi sikerének a magyar szereplés mellett az eredményes szervezés tekinthető. A több száz kilátogató néző nem csupán jól szórakozott a mérkőzéseken, de a résztvevő sztárjátékosok is sokat tettek a sportért.

A favorit holland csapat játékosai 150 gyermeknek tartottak egy speciális edzést, ahol a gyerekek közt voltak egészségesek és speciális nevelési igényűek is.
Ezek a sérült gyerekek – a Zuglói Benedek Elek EGYMI iskolából – egy különleges programban vesznek részt amelynek keretén belül ők is korfballozhatnak speciális körülmények között.
Mind a gyerekek, mind a játékosok nagyon élvezték az edzést, remek élmény volt ez számukra.


A budapesti Korfball Európa-kupa Döntő szervezői jótékonysági plüssmaci dobást rendeznek az esemény döntő mérkőzésén.
A Macidobásnak nagy hagyománya van a sportvilágban, különösen a jégkorongban. A csapatok bizonyos mérkőzéseken gyűjtést szerveznek, és a pályára dobott játékokat rászorulók javára ajánlják fel.
Most a korfballosok is csatlakoznak a mozgalomhoz.
Az összegyűjtött plüs állatkákat Csángóföldre juttatják, az ottani magyar iskolák rászoruló gyerekeinek.

Eredmények:

Korfball BEK

11. helyért: Korfball Club Beograd - FJEP Bonson 18-17
9. helyért: MegaSports Warszava - Szentendrei K.K. 20 - 24

5-8. helyért
Trojans KC - Schweriner K.C. 18 - 17
State University – HSS CEVG/CANON Barcelona 28 - 21

Elődöntők:
S. C. Budejovice - K. Boeckenberg 19 . 39
K. Zaandijk/Hiltex - N. Corfebol Benfica 33 - 14

Helyosztók:

7. helyért Schweriner K. C. - CEVG Barcelona 17 - 16
5. helyért: Trojans KC - State University – HSS 16 - 34
3. helyért: S.C. Budejovice - N. Corfebol Benfica 18 - 27
Döntő: K. Boeckenberg - K. Zaandijk/Hiltex 18 - 20

(Forrás: korball.hu)