A Magyar Olimpiai Csapat első párizsi aranyérmét Kós Hubert szerezte 200 méter hátúszásban. A csodálatos győzelem után a MOB médiacsapata hazakísérte a friss bajnokot – és közben kiderült, mit üzen a 21 éves klasszis a gyermekkori önmagának, hogy mit köszönhet Bob Bowman edzőnek, illetve, hogy mivel készül még a magyarságnak.
Kizártál mindent, az ötkarikára sem néztél rá – mikor jött a pillanat, hogy hajlandó voltál kinyitni az elméd arra, hogy mi történt?
Amikor beértem, a falra csaptam, majd láttam, hogy csak az én időm van a táblán. A hátúszásnál ez könnyebb, ha csak a te időd van a táblán, akkor biztos, hogy te nyertél. Innen tudtam, hogy megvan, de azért visszapillantottam a világítós rajtkőre, hogy tényleg én nyertem-e. Megvolt, nagyon örültem.
A célba csapás utáni másodpercek sokat elmondanak egy emberről. Vannak az arcvágások, vannak, akik a vizet csapkodják - nálad nyugodtabb olimpiai bajnokot viszont ritkán látni, főleg huszonegy évesen. Érzelemmentes voltál, vagy csak elfojtottad?
Azt éreztem abban a pillanatban, hogy nagyon sok teher ment le rólam - pedig próbáltam nem magamra tenni az elmúlt két-három napban, mert tudtam, hogy nem lenne jó. Azt éreztem, hogy megcsináltam, elértem a célt, amit már nagyon régóta várok, hogy olimpiai bajnok akarok lenni.
Kiskorodban nem szerettél háton úszni, mert féltél, hogy bevered a fejed a medencefalba, mert nem látod, hol a vége. Mit üzennél – így 21 éves, idős fejjel… – a kis Hubikának, aki beverte a fejét, és azon gondolkodott, hogy érdemes-e háton úszni?
Azt, hogy érdemes! Megpróbáltam a hátat kikerülni az évek során, hiszen vegyesben próbálkoztam még három éve, Tokióban is, és egyértelműen nem sikerült olyan jól, mint ez most. Kellett az amerikai út, hogy rájöjjek, mégis a hátúszás lesz a jó. Most nemcsak nem vertem be a fejem, de olimpiai bajnok lettem.
Bob Bowman érdemeit mindig kiemeled: az iskolájából kikerült Michael Phelps, most Léon Marchand. Úgy nevel embereket, hogy a medence egyik végén beugranak a vízbe, a másikon pedig kijön egy olimpiai bajnok. Mennyire feszegette a határaid, mi az a néhány százalék, amit kipréselt belőled?
Nagyon sokat segített. Másfél éve úszom nála, és az, hogy Léonnal tudok készülni, aki itt, Párizsban már három aranyat nyert, és még hátravan egy száma, az olyan előny, amit nagyon kevesek tudnak elmondani. Így nézve egyszerű a történet. Négy kétszáz méteres szám ment már le: a pillangó, a hát, a mell, a gyors – e négy aranyból hármat a mi csapatunk nyert. Nekem könnyebb volt, én csak egyet hoztam, Léon hármat, és szerintem a kétszáz vegyest is megnyeri.
Miből áll az úszás? Kell az elkötelezettség, a munka, kellenek az adottságok, mint Phelps bokaízülete, például. Neked milyen különleges képességed van, ami miatt te vagy az olimpiai bajnok?
Nekem az, hogy tudom: a legmagasabb szintre csak munkával lehet elérni. Minden egyes napon, amikor nem akarok felkelni, kikelni az ágyból és lemenni edzeni, azokon a napokon, amikor esik az eső, kint úszunk és hideg van, reggel hat… - akkor mégis ott vagyok és csinálom. Ezért a mostani pillanatért csinálja mindenki, és nagyon örülök, hogy átélhetem ezt a hihetetlen eredményt, még ha nehéz is feldolgozni.
Egy olimpiai bajnoki cím megváltoztathatja bárki életét. Amennyire magad ismered, mit fog hozni neked az aranyérem?
Nyilván sok mindent, hiszen ez tényleg meg szokta változtatni sokak életét. Ám mint ember nem akarok változni. Vannak körülöttem példák, akiket láttam, miközben felnőttem...
...jó vagy rossz példák?
Nagyon jók! Cseh László vagy Gyurta Dániel. Emlékszem, amikor 2012-ben és 2016-ban is fennmaradtam nagyon későig, mert ment az olimpia és üvöltöztem a tévé előtt, hogy „Hajrá, Dani!”, „Hajrá, Laci!” Próbálok olyan ember lenni, amilyenek ők voltak, és remélem, hogy nemcsak ezzel az arannyal, hanem továbbiakkal is tudok még szép élményeket szerezni a magyaroknak.