Szenvedésekkel teli időszak volt – megnyert már mindent, amit csak tornász nyerhetett, új, nehezebb gyakorlatot is tanulnia kellett, és közben kislánya is született. Berki Krisztián hónapokon keresztül kereste régi önmagát, és amikor elhitte, van még keresnivalója a tornában, összeállt a kép. A szenvedés eltűnt. Jött helyette az öröm és az újabb siker: a harmadik világbajnoki aranyérem lólengésben.

- Tegye a szívére a kezét: volt olyan az elmúlt másfél évben, amikor azt mondta, kész, vége, feladom?
- Voltak ilyen pillanatok. A testem adott olyan jelzéseket, hogy most már elég, nincs tovább, de aztán mindig akadt valami, ami rádöbbentett arra: nekem ez az életem. Én azért kezdtem el tornázni, hogy ezeket mind-mind végigcsináljam. Voltam gödörben, értek csalódások, ezért is tudom értékelni minden egyes napomat. Fontos, hogy megéltem a nagyon jót és a nagyon rosszat is, ahogyan az is, tudom, hogyan kell felállni a padlóról.

- Amikor elhatalmasodtak önben a negatív gondolatok, ki vagy mi segített azok elűzésében?
- A legtöbbet a feleségem, Marcsi és az edzőm, Kovács István segített. Voltak rosszakaróim, de amikor vér van, a cápák is gyülekeznek. Majdnem elhittem én is, hogy itt a vége és nincs már több lehetőségem. Ez a két ember viszont végig mellettem állt és biztatott.

-----
Kiengedték a gőzt
A londoni olimpiát követő két évben „csak” két Európa-bajnoki ezüstérem – ez Berki Krisztián esetében okot adott az aggodalomra. A kívülállók körében. Merthogy Kovács István edző egy pillanatig sem aggódott. „Annak, hogy az olimpiát követően nem úgy sikerültek a versenyek, megvoltak az okai, mi ezzel számoltunk, kezeltük a történteket – mondta a tréner. – Egyáltalán nem keseredtünk el, már csak azért sem, mert négy, de inkább nyolc éven keresztül hatalmas nyomás nehezedett ránk, s ezt valamikor ki kellett engedni… Nem csináltunk tragédiát az elmúlt két évből, mert közben dolgoztunk keményen, amit az újabb világbajnoki arany is bizonyít. Hogy mi lesz Rióig? Továbbra is dolgozunk. Sajnos Krisztián vállában kopás van, műtéttel lehetne igazán gyógyítani, ezt viszont nem vállaljuk, de kezeljük ezt a problémát is. Erősítjük a gyakorlatát, ám nagyon odafigyelünk a terhelésre a válla miatt.”
-----

- Vagyis, ha azt mondom, Kovács István, mit felel?
- Életem egyik legmeghatározóbb embere. Gyerekkorom óta együtt dolgozunk, minden sikeremnél ott volt velem. (könnyes szemmel, elcsukló hangon folytatja) Amikor nem ment, akkor is mellettem állt.

- Azért volt olyan is az elmúlt években, amikor nem volt felhőtlen a kapcsolatuk?
- Még egy jó házasságban is előfordulnak veszekedések. Mindenhol akad ilyen, az a fontos, hogy a felek ezt meg tudják beszélni. Kokó bá ismer engem – ha bemegyek reggel a terembe, rám néz, és már látja, aznap mit tudok megcsinálni, s mit nem. Sokat számít, hogy én nem váltogattam az edzőimet, nem tengtem-lengtem a tornacsarnokban, ehelyett mindig volt egy, már-már óraműpontossággal kiszámított felkészülésem, és mindvégig ugyanaz az ember kísérte végig a pályafutásomat. Ezért is volt nagyon igazi az az ölelés a nanningi döntő után. Mindkettőnkben ott volt a feszültség hosszú hónapokon keresztül, éreztük, hatalmas szükségünk van a sikerre. Mert igaz: nem találtam önmagamat az elmúlt egy évben, és tudtam, ez az edzőmnek fáj.

- Kovács István azt mondta, akkor is megölelte volna a finálé után, ha ne adj isten, leesik a lóról.
- Azt hiszem, kevés ember mondhatja el azt, ami nálunk működik: miénk a siker, és miénk a sikertelenség is. Minden közös.

- Nyilván számolta, mégis: tudja, hogy Nanningban tizedszerre szólt a tiszteletére világversenyen a Himnusz?
- Tizenegyedszerre.

- Elszámoltam volna…?
- Én a 2009-es universiadén szerzett aranyat is ide számolom, vagyis, ha így nézzük, az a tizedik Himnusz épp a londoni olimpián szólt a tiszteletemre. Nem szoktam túlságosan misztifikálni semmit, sőt, a számmisztikában sem hiszek annyira, mégis: 2002-ben, a patraszi junior Európa-bajnokságon szereztem lólengésben az első érmemet, egy ezüstöt, és a londoni olimpia így egy tízéves sorozat megkoronázása volt.

- És akkor mit mondjunk erre a világbajnoki aranyéremre?
- Lelkileg volt nagyon nehéz a felkészülésem, soha ennyire még nem volt az, mégis sokkal szebben, sokkal precízebben tudtam végigcsinálni mindent.

- Ez viszont ismét azt mutatja: nemhogy leírni nem szabad Berki Krisztiánt, igenis számolni kell vele!
- Az új gyakorlat most már az enyém – kellett hozzá másfél év, de már az enyém, és egyértelmű: ha jól adom elő, van keresnivalóm.

- Ha már a múltról, a sok-sok aranyéremről beszéltünk: megvannak még az érzések, az emlékek egy-egy világverseny kapcsán? Felidézhetők?
- Ez rögzül az emberben. Elég egy gondolat, egy pillanat az adott versenyről, és az ember felidéz mindent. Fura, mert a régebbi versenyeimre sokkal jobban emlékszem. A nanningi világbajnokság kapcsán például csak az ugrik be, hogy bevonultunk a terembe, bemutattak minket, s már kezdődött is a döntő. Én ücsörögtem kicsit a pódium mellett, hiszen hetedikként szólítottak, ám valójában akkor ébredtem fel igazán, és fogtam fel, hogy ez már javában a finálé, amikor a bőrön csináltam az orsót.

- Az meg a gyakorlatának a közepe.
- Addig valahogy reflexszerűen ment mindent. De ez nem is csoda, hiszen a pályafutásom során több ezer gyakorlatot csináltam már, a mozdulatok belém vésődtek.

- Vagyis ezúttal nem zavarta meg a több ezer néző a csarnokban?
- A londoni olimpiáig kifejezetten inspirált, ha sokan ültek a lelátókon. Mindig arra gondoltam, ők azért jöttek ki a versenyre, hogy lássanak, így az járt a fejemben, hogy meg kell nekik mutatnom mindazt, amit az edzéseken tanultam. Az idén viszont sokkal jobban érzékeltem a külvilágot, izgultam még a hazai versenyeken is, egyszerűen nem tudtam kizárni a külső tényezőket. Aztán a rosszul sikerült magyar bajnokság után elmentem Lénárt Ágota sportpszichológushoz, aki megértette velem: megnyertem mindent, amit csak lehetett, így már minden csak ráadás. És persze, hogy kellenek a sikerek, hiszen egy sportoló anélkül nem is igen tud létezni, de rádöbbentem, igaza van Ágotának. Ezért aztán a világbajnokság minden pillanatát élveztem a kiutazástól egészen a hazaérkezésig. Bármit csináltam, az jó volt, mindent igyekeztem pozitívan szemlélni, semmiféle rossz gondolat nem volt bennem.

- De egy gondolat, egy álom, egy cél folyamatosan ott motoszkált az agyában, ugye?
- Minden világversenyre úgy utaztam eddig, hogy ott két jó gyakorlatot kell bemutatnom. Ezt így gondoltam Nanning előtt is, ám ezúttal kifejezetten akartam az aranyérmet. Ugyanakkor tudtam, ez a gondolat nem vihet el messzire, tudtam, hogy mindig csak adott pillanatra kell koncentrálnom. A selejtezőben és a fináléban is kell egy jó gyakorlat – ennyi a titok. Amit begyakorolok az edzéseken, azt meg kell mutatnom a pódiumon is, és akkor elmondhatom, megtettem mindent a sikerért. És előtte, a felkészülés során is meg kell mindent tenni azért, utólag már hiábavaló azt mondogatni, mit és hogyan kellett volna másként csinálni… Lemondással jár az aranyéremért járó küzdelem, de az, hogy neked játsszák el a Himnuszt, mindenért kárpótol.

- A gondolatai, a mondatai is alátámasztják, miért is ön a lólengés királya hosszú évek óta. Tudja, hogy amikor a nannigi döntőben leugrott a lóról, a nemzetközi szövetség hivatalos közvetítésében az a mondat hangzott el: ezért ő a szer olimpiai bajnoka?
-...

- Csak nem könnyezik?
- Az ilyen kijelentések mindig mélyen érintenek. Ezekért a megállapításokért is tornázom már huszonöt éve. Ezért is szenvedek, ezért is dolgozom keményen.

- Akad olyan sportoló, akit kifejezetten feldob, ha egy verseny előtt a hangosbemondó elmondja, ő az olimpiai bajnok. Önre is igaz ez?
- Én ezt annyira nem szeretem. Londonban picit meg is zavart, hogy közölték, én vagyok a szer világbajnoka, hiszen a magyar szurkolók már akkor ünnepelni kezdtek. Ez hihetetlenül jólesett, de el is vonta a figyelmemet, úgy kellett megnyugtatnom magam és visszatérnem az én kis világomba. Arra gondoltam: tényleg jó, hogy így éltetnek, na de én még nem csináltam semmit. Össze is szedtem magam, és képes voltam csak a feladatomra koncentrálni.

- Azt azért legalább szereti, amikor a verseny után mindenki önnel akar közös képet készíteni?
- Az már nincs ellenemre. És ilyenkor rendre azt mondják utána: köszönöm, bajnok. Jó érzés, hogy elismernek. Az eredmények persze önmagukért beszélnek. Az, hogy ismét világbajnok lettem, nem a véletlen műve. A sport azért nem olyan egyszerű – nemigen fordul elő, hogy egyszer csak jön valaki, és néhány hónap alatt világbajnok lesz. Azért küzdeni kell. Ezt mindenképpen szeretném megtanítani a kislányomnak, Liának is, szeretném, ha tudná, milyen érzés az, amikor meg kell küzdened valamiért. S hogy milyen érzés, amikor elérsz valamit és tudod, azért te dolgoztál meg keményen.

Útkeresés – könnyekkel

„A francba, most kezdhetem elölről az egészet…”

Berki Krisztián, a mindig nyugodt, mindig mosolygós Berki Krisztián megfogta a törülközőjét, és földhöz vágta. A következő pillanatban már a zokogás rázta. Ült a Körcsarnok küzdőterére lepakolt székek egyikén, a másikon mellette ott hevert az országos bajnokságon lovon megszerzett bronzérme (!), és sírt. Már-már vigasztalhatatlanul.

A könnyek voltak kevésbé meglepőek. A heves mozdulat eleddig szokatlan megnyilvánulás volt tőle. Csakhogy ott és akkor valahogy minden megtörni látszott. Kívülről legalábbis. És egy rövidke ideig belülről is.

„Olyan szépen visszataláltam önmagamhoz, szenvedtem-dolgoztam, kerestem a régi énemet, közben egyre jobban elsajátítottam az új gyakorlatomat. Olyan jó volt már minden, éreztem, hogy újra az vagyok, aki voltam!”

És itt jött a fentebb már idézett mondat és a törülköző földhöz vágása. Aztán már csak a könnyei folytak. Akkor úgy tűnt, senki sem figyel rá. Mára egyértelmű: nem hagyta őt egyedül senki, sőt! Ám amikor folynak a könnyek, amikor bánat van, sokszor jobb, ha egyedül is van az ember. Berki Krisztián is vágyott az egyedüllétre – pontosabban a tornán kívüli életre.

Másfél napig.

Aztán újra bement a Tornacsarnokba, leült edzőjével, Kovács Istvánnal beszélgetni, és néhány óra alatt rádöbbent, dehogyis kell elölről kezdenie mindent! Igen, hibázott a magyar bajnokságon. Igen, „csak” bronzérmet szerzett. De már akkor megvolt a régi Berki Krisztián – tele motivációval. Új gyakorlattal. Állandó társsal – a mesterével. Valójában már akkor kerek volt újra minden. Ott és akkor már csak az izgalom leküzdése nem ment.

A nanningi világbajnokságon már ezzel sem volt gond. A törülközőt sem kellett csapkodni. A könnyeket pedig sohasem kell szégyellni. Pályafutása harmadik világbajnoki aranyérmével a nyakában végképp nem…


(Szerző: Kovács Erika; fotó: Gentleman/Erdélyi Gábor, MOB/Szalmás Péter, MTI)


A Sport 2014 a Líra könyvesboltjaiban kapható 7940 forintért.