Kovács Mónika: "Kis ország zseniális eredménye Miklós Edit hetedik helye!"

Kovács Mónika: "Kis ország zseniális eredménye Miklós Edit hetedik helye!"

2014. 02. 12.
Megosztás

"Miklós Editet az első 15-be vártam a lesiklóversenyben, de, hogy az első tízben végzett, és hetedik lett - az zseniális eredmény!" - emelte ki a mob.hu-nak Kovács Mónika korábbi alpesi síző, aki a '98-as naganói olimpián 21. helyen végzett összetettben.

"Mi magyarok, tudjuk milyen különbség van a hazai és az élvonalhoz tartozó nemzetek háttere mögött. A földrajzi adottságok mellett a lehetőségekre, szponzori támogatásokra, versenylehetőségekre gondolok elsősorban. Ehhez képest Miklós Edit ott van a legjobbak között! A világ élvonalában... Ez fantasztikus dolog! Kis ország vagyunk, a magunk hátterével is meg tudjuk mutatni a világnak, hogy valamit tudunk - és ezt most Editnek köszönhetjük! A futam előtt az első tizenötbe vártam, de, hogy az első tízben végzett, és hetedik lett - az zseniális, hihetetlen jó eredmény, csúcsteljesítmény. Azt hallottam, hogy a pályán a hó igen kásás volt. Ő, ugye a 25-ös rajtszámmal indult, talán, ha alacsonyabb besorolással rajtolhatott volna, esetleg még jobb minőségű havon csúszhatott volna, az még jobb eredményt hozhatott volna - persze ez csak feltételezés."

"A szuperkombinációban elért 16. helye is csodálatos, bár tudjuk, Editnek a műlesiklás nem az igazi száma, a gyorsabb, lesiklószám az övé."

"Az pedig, hogy a szerdai lesiklásban két olimpiai bajnokot is hirdettek a holtverseny után, azt jelenti, hogy nem csak magyar szempontból volt történelmi jelentőségű a verseny. Különleges dolog, hogy két nemzet is örülhet az olimpiai bajnokának!" - foglalta össze a lesiklószám után gondolatait Kovács Mónika, aki naganói sikerével a magyar sízők ötkarikás eredményeit tekintve, a rangsorban - a holtversenyeket és minden szakágat számolva, Miklós Edit szerdai eredményéig - az ötödik helyen, alpesi síben, nők között eddig vezető pozícióban állt.

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)