Január 24-ére hívta össze a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlését a szervezet elnöksége a november 10-ei ülésén, ahol elfogadták a jövő év első felére vonatkozó munkatervet is.
Az ülést Gyulay Zsolt a közelmúlt aktualitásainak ismertetésével kezdte. „A legutóbbi elnökségi ülés óta a Madame Tussauds múzeumban megünnepeltük a sydney-i olimpia 25. évfordulóját, EYOF afterparty-t tartottunk, amelyen a téli és a nyári EYOF-on induló sportolók tovább mélyíthették a barátságokat. Magas rangú vívódelegáció járt a MOB székházában: a nemzetközi szövetség elnökével és főtitkárával egyeztettünk, ugyanis a FIE egy magyarországi oktatási központ létrehozásán dolgozik. Sajtótájékoztatót tartottunk a MOB Kettőskarrier-programjáról, amelyben már 30 sportág 163 sportolója vesz részt. Sportügyi együttműködési megállapodást írt alá a MOB és az Algériai Olimpiai Bizottság, valamint székházunkban járt az afrikai olimpiai bizottságok, az ANOCA küldöttsége. Terepszemlét tartottunk Los Angelesben, elsősorban a Long Beachen rendezendő sportágak vezetőivel. Megtartottuk a MOB immár hagyományos megemlékezését a Farkasréti temetőben az olimpiai bajnokok falánál. Pizzasütéssel egybekötött rendhagyó sajtótájékoztatót tartottunk száz nappal a milánó-cortinai téli olimpia előtt, amelyen részt vettek a téli sportágak hazánkban tartózkodó sportolói és a sportági szövetségek vezetői. Az adidas bemutatta a Milánó-Cortinára tervezett kollekcióját – a márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót, büszkeség, hogy köztük van a magyar is. A téli olimpiára 18-20 versenyzővel tervezünk. Nagy sikerrel zajlik az Érmesek az iskolákban OVEP-program, köszönjük Berki Krisztiánnak és Szász Emesének is a közreműködését; ismét bebizonyosodott, a diákoknak igenis szükségük van példaképekre, és az olimpiai értékekre” – tájékoztatott a MOB elnöke.
Az olimpiai bajnok sportvezető gratulált a közelmúlt sportsikereihez, köztük az úszó Kós Hubertnek, a taekwondós Márton ikreknek és a BMX-es Molnár Noéminek, valamint a sportdiplomáciai sikert elért Nagy Györgynek, aki az Európai Sportlövők Szövetségének alelnöke maradt.
A testület 2026. január 24-én 11 órára hívja össze a szervezet közgyűlését, ahol több napirendi pont mellett döntés születhet a 2026. évi téli olimpiai játékokon részt vevő magyar küldöttség összetételéről és a 2027-28-as olimpiai eseményeken való részvételről is, továbbá elfogadhatják a 2025-ös nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról szóló beszámolót is.
Az ülésen elfogadták az elnökség jövő év első felére vonatkozó munkatervét, illetve az eredményességi támogatások tekintetében atlétika, birkózás, kajak-kenu, ökölvívás, öttusa, taekwondo és úszás sportágakban is született döntés.
Az ülésen résztvevő Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszönetet mondott a MOB partnerségéért, hiszen ezer nappal a Los Angeles-i olimpia rajtja előtt együtt jelentették be, hogy közös kisfilmsorozatot támogat a MOB és az államtitkárság. A Kaliforniai álmok címet viselő kisfilm-sorozat 100 részből áll majd, és a Los Angeles-i olimpiára készülő sportolókat mutatja be.