Hétfőn a Magyar Sportok Házában tartotta rendes éves közgyűlését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozata (MÖSZ HT), ahol a megjelent gazdasági társaságok (tagok) képviselői egyhangúlag elfogadták a Tagozat, valamint annak különböző bizottságainak éves beszámolóit, illetve a 2011-es pénzügyi jelentést is. Az eseményen részt vett Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke is.
Egy fontos új pont kerül be a szabálykönyvbe, melyet a tagok szintén egyhangúlag hagytak jóvá, miszerint a magyar licencezel rendelkező ökölvívók képviselőinek törekedniük kell arra, hogy ha a védencük külföldön bokszol, akkor ne csak helyi, hanem magyar bíró/pontozó is delegálva legyen a mérkőzésre.
Ez egyébként nem csak a menedzserek, hanem a HT érdeke is, hiszen a Kovács Koko” István által elnökölt tagozat tavaly nem csak bővítette a bírói kar létszámát, de nagyon komoly vizsgakövetelményeket támasztva további „jelölteknek” is bizalmat szavazott, akik pillanatnyilag a gyakorlati vizsga („próbapontozás”) részletes kiértékelésére várnak. Ők 11-en vannak, s jó az esély arra, hogy közülük többen engedélyhez jutnak a 2012-es esztendőben.
Reméljük, a szabálykönyvben rögzített törekvésnek – illetve a hamarosan esedékes továbbképzésnek - köszönhetően többen is olyan nemzetközi karriert futnak majd be, mint Flórián Béla (WBC) és Enyedi Zoltán (WBO).
(Forrás: monokli.com)