Általános alelnökké választotta a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) közgyűlése Kulcsár Krisztiánt pénteken.
A pozícióra - amelynek létrehozását Csampa Zsolt elnök kérte - egyedüliként őt jelölték. A magyar párbajtőrvívás legutóbbi világbajnoka, a 2007-es szentpétervári vb egyéni aranyérmese elfogadta a felkérést, a közgyűlés pedig pénteken, napra pontosan egy hónappal a budapesti vb rajtja előtt meg is választotta őt a posztra.
Kulcsár Krisztián jelenleg külföldi szabadságát tölti, de telefonon már alelnökként nyilatkozott:
"Szeretném megköszönni Csampa Zsolt elnök úrnak, az elnökségnek és azoknak a bizalmát, akik jelöltek, illetve rám szavaztak a közgyűlésen. Próbálom ezt munkámmal viszonozni, a feladatokat látom, ismerem. Most a sikeres világbajnokság rendezése és a pénzügyi stabilitás a két legfontosabb cél. Nagyon várom a pesti vébét, melyen most már a nemzetközi szövetség tagjaként, magyar alelnökként és a válogatott nagy-nagy szurkolójaként hármas szerepkörben vehetek részt."
A közgyűlés egyhangúlag fogadta el az elnöki beszámolót, majd a 2012-es pénzügyi beszámolót, illetve 2013-as pénzügyi és szakmai tervet is. Utóbbi kettőt Polgár Pál ügyvezető igazgató ismertette, az ő pozíciójának elnevezését később a hatáskör megtartásával főtitkárra módosították.
(Forrás: MTI / hunfencing.hu)