Lesz magyar szörfös Rióban: Gádorfalvi Áron olimpiai kvótát szerzett Ománban

Lesz magyar szörfös Rióban: Gádorfalvi Áron olimpiai kvótát szerzett Ománban

2015. 10. 24.
Megosztás

Gádorfalvi Áron hatodik olimpiáján is részt vehet! A 37 éves magyar szörfös az ománi al-Musszana környéki Arab-tengeren rendezett kvalifikációs világbajnokságon 22. lett, és indulási jogot szerzett a riói olimpiára.

"Áron kiugró teljesítményt nyújtott! Nyáron munka mellett készült, a közelmúltban 4-5 kilót lefogyott, ami azt jelenti, 'jó lóra tettünk', hiszen kisszeles versenyre készültünk, és ez bejött, 70 kilós versenysúllyal teljesítette a futamokat. Fizikálisan és fejben is felszívta magát, kiválóan versenyzett, több korábbi világbajnokot maga mögé tudott utasítani. Nehéz volt a kvalifikáció, de bíztunk benne, hogy megcsinálja. A vb-n sorrendben a harmadik nemzetként lettünk jegyezve e tekintetben. Rióban még nem voltunk, eddig az volt a cél, hogy kijussunk, a közeljövőben egyeztetünk a szakemberekkel a kinti viszonyokat illetően és kezdjük az olimpiai felkészülést. Áron a nemzetnek szerezte a kvótát, de a hazai válogatóban olyan kimagaslóan vezet, és a hazai szabályok is úgy vonatkoznak, hogy gyakorlatilag ő tekinthető riói résztvevőnek" - tájékoztatta Ománból a mob.hu-t Utassy Lóránd, a szövetség főtitkára.

"Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a riói kvótát. Arra pedig külön büszke vagyok, hogy hatodik olimpiámon vehetek részt!" - hangsúlyozta Gádorfalvi Áron.

Gádorfalvi az első hat futam után a 14. helyen került be a legjobb 41 versenyzős Arany-csoport küzdelmeibe. Már ekkor biztos volt, hogy a mezőnyből nyolc nemzet versenghet tovább a hat olimpiai kvóta valamelyikéért.

A svájci Mateo Sanz Lanz dobogó közeli pozícióból biztos kvótásnak volt tekinthető, de a magyar sportoló helyzete is igen biztató volt, hiszen a többiek jóval mögötte álltak a folytatás előtt. Gádorfalvi a verseny második felében néhány futamban kissé megtorpant, de üldözői közül csak a koreai riválisa tudta befogni.

A befejező, szombati napon külön versenyzett a legjobb 10 az érmekért. A többiek, közöttük Gádorfalvi az Arany csoport befejező futamában rajtoltak. A magyar szörfös a 28. helyen ért a célba, ezzel megtartotta kvótás helyét az összesítésben, így megszerezte a magyar olimpiai csapat 57. olimpiai kvótáját.

A hölgyek küzdelmében a korábban már két olimpián szereplő Detre Diána nem tudott indulni a világbajnokságon, így egyedül Csolnoky Sára képviselte színeinket. A magyar hölgy nem került be a legjobbak közé, az Ezüst-csoportban a 23. helyet gyűjtötte be, így nem szerzett kvótát az olimpiára.

Szörfben a rendező brazilok mellé a tavalyi világbajnokságon a férfiaknál 18, a hölgyeknél 13 kvótát osztottak. Az idei vb-n 6-6 sportoló csatlakozott hozzájuk. A hölgyek a jövő év tavaszán, március 26. és április 2. között a Princess Sofia regattán versenghetnek a maradék egy európai olimpiai kvótáért.

A két magyar szörfös eredményei az egyes futamokban:

Arany csoport: 20. Gádorfalvi Áron 171 (8,10,8,15,2,20*,13,3,38*,14,5,32,28)

Ezüst csoport: 23.(53) Cholnoky Sára 231 (25,22,27*,26,26,25,18,21,20,24,25*,24)

A *-gal jelölt futam az összesített eredményből törlődik.

A részletes eredmények itt megtalálhatóak.

(MOB, fotók: omansail.com)