Lezárta az évet Békés megye sportja!

Lezárta az évet Békés megye sportja!

2013. 01. 07.
Megosztás

Ülést tartott Békéscsabán a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete, amely Békés megye sportéletének egyik motorja.

Huszonnégy megyei sportági szövetséget tömörít, szervezi a megyei bajnokságokat, rendezvényeket. Megszervezi a különböző sportágak edzőképzését is. Más megyék sportszakember képzéséből is jelentős részt vállal. Ebben a szervezetben tevékenykedik az ország egyik legrégibb harcművészeti szervezete, a Békés Megyei Harcművész Szövetség is, amely 1984-ben alakult meg.

A szervezet elnöksége évzáró ebéden, elnökségi ülés keretében értékelte az évet. Ahogyan Marik Lászlóné elnök beszámolójából kiderült, nem könnyű évet zártak a szövetségek. Az elsődleges probléma a forráshiányból adódott, illetve abból, hogy nem tisztázódott, ki támogassa a megyei szövetségek munkáját. Kisebb csoda, hogy az év elején betervezett sportesemények, versenyek nagy részét a szövetségek ennek ellenére lebonyolították. Ugyanez a sikeres tevékenység jellemezte a sportszakemberek képzését is, és ami a mai viszonyok közt nagyon fontos megemlíteni, hogy a végzett edzők 96 százaléka el tudott csapathoz, szakosztályhoz helyezkedni, vagyis használni tudta frissen szerezett diplomáját. A Marik Lászlóné által szervezett képzés évek óta igényesen oktatja a jövő edzőit, s számos kiváló tréner került ki az iskolapadból a hosszú évek alatt.

Körvonalazódott a jövő is. Várakozással tekintenek a szövetségek a Magyar Olimpiai Bizottságnak a megyei sportszervezeteket érintő irányvonala felé is, hiszen ennek a nagy múltú ernyőszervezetnek – több, mint húsz éve működik eredményesen – nem mindegy, hogyan tudja folytatni a megyei sportéletet meghatározó tevékenységét.

(Forrás: Gregor László)