Amikor viszont megkönnyebbült, nyert egy komoly, Európa Kupa viadalt Prágában. A 81 kilós súlycsoportban versenyző, 26 éves paksi fiatalember már két évtizedes judós múlttal rendelkezik.

„Szó szerint már óvodás koromban bekerültem a sportágba, mivel Dobai Laci bácsi, az első edzőm onnan vitt el többedmagammal együtt. Ahogy múltak az évek, mind jobban élveztem a dolgot. Az idő múlásával nem egyszerűen csak a feszültség levezetésére volt jó a cselgáncs, hanem a test-test elleni harcra is kitűnő lehetőséget kínál. Amikor két test egymásnak feszül, hogy eldöntse: ki az erősebb és az okosabb, az számomra a csúcs. Ennél korrektebb versenyformát én nem tudok elképzelni.”

- Az ovis dzsúdó után mikor jöttek a komolyabb erőpróbák?

„Nyolc éves lehettem, amikor Százhalombattán, a 9-10 évesek korcsoportjában első lettem a Mikulás Kupán. Kilenc éves voltam, amikor már az Atomerőmű SE igazolt versenyzőjeként második lettem az Ob-n a 32 kilósok mezőnyében.”

- Az első sikert követték a többiek. Tizennégy évesen átkerült Hangyási László csoportjába, aki jelenleg is irányítja az olimpiai felkészülését.

„A mesternek rengeteget köszönhetek! Elsősorban azt, hogy embert faragott belőlem. Korábban ugyanis csak mentek az évek, s nem igazán vettem komolyan a dolgokat. Edzettem én akkor is, de nem sokat törődtem a jövőmmel. Éljünk a mának - ez volt a jelszó, de - hála Laci bácsinak - lassan, de folyamatosan változott a mentalitásom. Ezért nem elégedtem meg a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban letett érettségivel, hanem beiratkoztam Pécsre, a testnevelő-edző szakra.”

- Ez a gondolkodásbeli változás meglátszik az eredményein is.

„Sok mindenre kénytelen voltam rájönni az évek alatt. Amikor ebbe a közegbe bekerültem, hamar látnom kellett, hogy csak rengeteg munkával érhetek el valamit. Ha valaki tehetséges, az utánpótlás korosztályokban még el lehet vegetálni, de később egyre inkább kijön, ha valaki nem dolgozik eleget. Ma már úgy gondolom, a tehetség, a technikai képzettség legfeljebb harminc százalékot jelent. A győzelmekhez szükséges másik hetvenet kizárólag kőkemény munkával lehet megszerezni.”

- Csoknyai László szívesen vállalja a gyötrődést?

„Erő nélkül semmi nem megy úgy, ahogy kellene. Ezért egyszerűen nem tehetek mást, igyekszem a maximumot kihozni magamból. Minden edzésen feszegetni kell a határokat, állandóan kifelé kell tolni azokat. Mára már odáig jutottam, hogy állóképességi lapon közepesnél jobbnak merem magamat mondani. Olykor pedig rettenetesen erősnek érzem magamat, amire szükségem is van, hiszen az én súlycsoportomban, a 81 kilóban szinte mindenki magasabb nálam, ami eleve hátrányt jelent.”

- Az erőről már eleget beszéltünk. És a technikával miként áll?

„Kedvenceimet – a válldobást és a kis belső horgot – igyekszem minél többször „eladni”, de természetesen bőven vannak még csiszolni való dolgaim. Persze hogy szeretnék jól szerepelni az olimpián, de ott mindenki úgy lép majd a tatamira, így óriási küzdelmeket várok. A fogyasztásommal elsősorban azért nem lehet baj, mert Laci bácsi nem enged 83 kiló fölé menni.”

- A nyolctagú magyar dzsúdós különítmény nagyon erősnek tűnik...

„A két év előtti, bécsi Eb-n volt magyar éremeső ugyan aligha ismétlődik meg Londonban, de összességében úgy érzem, jól fogunk szerepelni. Optimista ember vagyok, s ezt az alaphangulatomat három név különösen felerősíti. Ungvári Miklós, Mészáros Anett és Joó Abigél egyaránt bármire képes lehet, s akkor még nem említettem klubtársamat, a 125 kilós Bor Barnát.”

- A magyar olimpiai csapat tagjai közül más sportágban is vannak jelöltjei?

„Elsősorban a küzdősportok állnak közel hozzám. Konkrétabban a birkózók, akik közül az 55 kilós Módos Péter rendkívül koncentrált felkészülése minden elismerésemet kiérdemelte.”

(Forrás és fotó: JochaPress)