Londoni kvótások: Kammerer Zoltán három hónapja bírja Fábiánné iramát!

Londoni kvótások: Kammerer Zoltán három hónapja bírja Fábiánné iramát!

2012. 07. 20.
Megosztás

Kammerer Zoltánhoz hasonló ismertsége aligha van magyar férfi kajakosnak.

Az immár 34 éves, háromszoros olimpiai bajnok kortársai már vagy visszavonultak, vagy kiszorultak a legelső vonalból. „Kamera” viszont egyelőre állja a sarat és kivételes teljesítményként, immár az ötödik olimpiájára készül.

- Gondolt valaha arra, hogy egyszer háromszoros olimpiai bajnok lesz?

„Ugyan már! Gödön nevelkedtem, kisgyerekként lejutottam a Duna partjára, megtetszett a kajakozás és elkezdtem. Nevelőedzőmnek, Nieberl Lászlónak minden esetre sokat köszönhetek. Hogy ebből valami egyáltalán lehet, az csak évekkel később ugrott be.”

- És az megfordult a fejében, hogy egyszer eljut az ötödik ötkarikás szerepléséig?

„Ez a lehetőség sem foglalkoztatott. Az viszont később már igen, hogy legalább egyszer jussak ki és ott tisztességes eredményt érjek el. Az atlantai bemutatkozást követően, amikor Sydneyben, huszonkét évesen kétszeres olimpiai bajnok lettem, onnan kezdve nem volt kétséges, hogy Athénban is ott a helyem. A négyes megismételt győzelme után, 2005-ben váltottam és Kucserával kezdtem párosozni.”

- Ez a kísérlet finoman szólva is szerény eredményeket hozott, miközben eltelt minimum hét, komplett szezon. Hogyan jutott el az újabb változtatásig?

„Már 2011. őszén volt olyan érzésem, hogy ez így nem lesz jó, ebből sok jó nem fog kisülni. Az idei tavaszi válogatók azután be is igazolták negatív várakozásaimat, hiszen Kucserával be kellett érnünk az 5. hellyel. Sok év óta mindig nagy csoporttal dolgoztam Sári Nándornál, ám ez az együttműködés idénre végleg megkopott. Egyértelművé lett: vagy változtatok vagy akár abba is hagyhatom.”

- Miért éppen Fábiánné Rozsnyói Katalinnál jelentkezett?

„Mert évek óta figyeltem, hogy nála komoly, kemény és tudatos munka folyik. A keze alatt dolgozó fiúk nem nyafogtak, nem kérdezősködtek, hogy ezt vagy azt miért így és nem másként teszik. Nem méregették menet közben a pulzusukat, hanem zokszó nélkül végigcsinálták, amit Kati néni előírt nekik.”

- „Kamera” milyen állapotban érkezett az MTK-sok csoportjába?

„ Kati néni hamar és tisztán akart velem kapcsolatosan látni, ezért kevés, de rendkívül intenzív munkára fogott. Megvallom, nagyon élveztem az új kihívást, de azt is gyorsan hozzáteszem: egy évig ezt a terhelést egyszerűen nem bírnám. Ez a két-három hónap így éppen jó, ezt még megcsinálom, azután meglátjuk, mi következhet?”

- Mit láthatunk, mit várhatunk ettől a szinte vadonatúj négyestől, amelynek először a második beülőjében kapott lehetőséget?

„Bár korábban mindig sztrók voltam, de mivel örülnöm kellett, hogy egyáltalán befogadtak. Így zokszó nélkül, mindent elvégeztem. Amikor azután Kati néni előre ültetett és a hajó láthatóan gyorsabban ment, akkor visszacserélt az első helyre.”

- Akkor térjünk a lényegre. Az Eb-ötödik helyet követően, mire számíthatunk a K-4 1000 méteren ettől a kvartettől?

„Ebben a számban az utóbbi öt évben mindig más és más ország képviselői vitték el az aranyérmeket, tehát nincs biztos favorit. Ha bekerülünk az első hatba, az már jó eredménynek számítana. Nekem a legfontosabb az lenne, hogy a három fiút – Tóthtot, Kulifait és Paumannt – boldognak lássam!”

- Bármi is lesz az eredmény, milyen jövő várhat Kammerer Zoltánra 2013-ban? Marad egyáltalán a sportágban és ha igen, Fábiánnéval képzeli el a folytatást?

„Két-három hónap pihenőre egészen biztosan szükségem lesz ezután a gyilkos tempójú időszak után. Ha kipihenem magamat, megint keményen nekilátok a munkának, mert egyesben kell jónak lennem ahhoz, hogy reális reményeim lehessenek. Ami pedig Kati nénit illeti, bár ő folyamatosan a visszavonulásról beszél, de meggyőződésem, hogy folytatni fogja.”

(Forrás: JochaPress)