Londonban megint lesz egy magyar súlylökőnő az indulók között, a békéscsabai színekben versenyző Márton Anita. Őt Szegeden sikerült utolérni.

„Itt születtem, itt élek, minden Szeged városához köt” hangsúlyozta Anita, aki minden kötődés ellenére már 2007-től Békéscsabát erősíti. „Az ok prózai: Szegeden - ahol nem különösebben támogatják az atlétikát - egy bizonyos szint elérése után fizikai lehetetlenség volt tovább maradni. Felszerelésre, edzőtáborozásra, utazásokra nem volt pénz, én pedig nem akartam megrekedni. Szerencsémre a Budacash Békéscsabai AC-ben szívesen fogadtak.”

- Úgy is mondhatjuk, a csabaiak könnyen szereztek egy kész versenyzőt, aki mégis csak Szegeden tette meg az első, s alighanem a legnehezebb lépéseket, s ott is lett figyelemre méltó súlylökő.

„Való igaz, hat éven keresztül készültem Szegeden. Testnevelő tanárom, az egykori eredményes gerelyhajító, Herédi István irányított a Szegedi VSE szakosztályába, ahol Eperjesi László csoportjába kerültem. Ő az első, és eddig egyetlen edzőm, s ezen a tényen a klubcsere sem változtatott.”

- Mennyivel kezdte és meddig jutott el mostanra?

„Inkább az első, felnőtt bajnoki címemhez kellett 16,20 métert említeném. Ez 2005-ben történt. Ma, hét évvel később 18,48 méter az egyéni csúcsom, amit tavasszal, Montenegróban értem el. Ez az olimpiai A-szint teljesítéséhez is elég volt. Egyébként a szintet (18,30) ezt követően még egyszer teljesítettem: Dohában 18,32-ig szállt a golyó.”

- Hat év alatt 2,28 métert tudott fejlődni. Mit gondol, hol van a lehetőségeinek végső határa?

„Ilyen számot konkrétan nem mondanék. Azt viszont kijelenthetem, hogy mivel csak 23 éves vagyok, s ebben a versenyszámban 30-35 éves korig számosan az élvonalban tudnak maradni, így rengeteg időm van. Több olyan szakember, aki régen ismer, állítja, hogy még jelentős fejlődés előtt állhatok, ha bizonyos technikai problémákat, finomításokat meg tudok oldani. Szóval elvileg a csillagos ég a határ, de konkrétan a 19 méteren mihamarabb szeretnék túljutni. London után még legalább két olimpiára szeretnék kijutni úgy, hogy mindig egy kicsit jobb legyek, mint a megelőző évadban.

- Ezek szerint könnyen lehet, hogy egyszer mint az első, húsz méteren felüli súlylökőnőt köszönthetjük. Előbb azonban maradjunk a soron következő nagy próbánál, a 2012-es olimpiánál.

„A pontos nevezési listát még nem ismerem, de akár harminc fölött is lehet majd az indulók száma. Itt a nagy választóvízet a selejtező első három dobása jelenti majd, hiszen ezt követően már csak tizenketten folytathatják. Nagy sikerként élném meg, ha ezt az első kört túlélném és a legjobb tizenkettő közé bekerülnék.

- Számos, a világ élvonalába tartozó dobóatlétával kapcsolatosan lehet hallani, hogy nagy létszámú stábok segítik a sokoldalú felkészülésüket. Ön milyen hátországgal rendelkezik?

„Magyar viszonyok között elégedett lehetek. Edzőmmel, Eperjesi Lászlóval jó az emberi és a szakmai kapcsolatom, s ugyancsak jó a viszonyom a szövetség szakági edzőjével, Németh Zsolttal is. Saját kezdeményezésemre rendszeresen konzultálok Balassa Levente sportpszichológussal is, akinek mentális tréningjei sokat segítettek a korábbi gyengeségeim leküzdésében. A szükséges feltételeket eddig megkaptam, így elsősorban rajtam áll, hogyan fejlődök a következő években.”

- Hogy minél jobban menjenek a dolgok, mit kérne a mesebeli tündérkétől?

„Hát, szívesen lennék a jelenlegi 172 centinél legalább tízzel magasabb, s a 90 kilómra is jöhetne még vagy öt kiló izom. Persze így sem panaszkodhatok, szívesen edzek hetente tizenkétszer, hogy a jelenlegi adottságaimmal minél messzebbre jussak.

- Saját sikerén túl kikért szorít majd leginkább az olimpián?

„Vannak a fiatal atléták - Deák Nagy Marcell, Erdélyi Zsófia, Minczér Albert és Orbán Éva -, a sportágamban ők állnak legközelebb hozzám. A másik csoportot a szegediek alkotják. Remélem, a kajakozó Janics Natasa, a súlyemelő Nagy Péter és a kenus Vajda Attila egyaránt sok örömet szereznek majd mindannyiunknak.”

(Forrás: JochaPress)