Macska a páston – 75 éves lett Marót Péter

Macska a páston – 75 éves lett Marót Péter

2020. 05. 27.
Megosztás

„Rendkívül könnyed, színes egyéniség” írta róla a Népsport 1972-ben. Versenyzőként és szakemberként is letette névjegyét a magyar vívósport asztalára. Május 27-én ünnepli 75. születésnapját Marót Péter, őt köszöntjük.

Marót Péter, vagy ahogy sportberkekben hívják Macska, 1945. május 27-én született Miskolcon. Bár a borsodi megyeszékely bővelkedik a híres sportolókban, Marót Péter nem itt kezdte bontogatni szárnyait, hiszen családjával Budapestre költöztek. Terézvárosban nőtt fel, a Kodály körönd környéki grundokon rúgta a bőrt, vagy korcsolyázott a Városligetben, majd a Szőnyi útra vitte az útja, ahol kezdetben atletizált és úszott. Innen került aztán a BVSC vívószakosztályának kötelékébe Nagy Árpád kezei alá. A Madách téri vívóteremben pedig olyan tehetségek koncentrálódtak akkoriban, mint Fenyvesi Csaba, Bóbis Ildikó, vagy a Kamuti-fivérek. Az 1964-es ifi bajnokságot még tőrvívásban nyeri, ám egy évre rá a korosztályos vb-n már a neki sokkal jobban klappoló kardvívásban nyer egyéni aranyérmet, mely megnyitja előtte az utat a felnőtt válogatottsághoz is. Utóbbinál a legendás Bay Béla kezei között pallérozódik.

A Vasashoz 1969-ben igazolt át, ahol olyan mesterek kezei között fejlődött tovább, mint Enyedi Siegfried, Mendelényi Tamás és Batizi Sándor. Kétszer nyert magyar bajnokságot a felnőttek között (1972, 1975), háromszor pedig a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is sikerült társaival elhódítania. Az 1971-es világbajnokságon csapatban ezüstérmet nyert, egy évvel később a müncheni olimpián ő az egyéni ezüstérmes, a kardválogatott tagjaként pedig bronzérmet akasztottak a nyakába. Az 1973-as göteborgi világbajnokságon ért fel a kardcsapat a csúcsra, hiszen a dobogó legfelső fokára állhattak. Az ezután következő évek világversenyein a válogatott rendre érmet szerzett, de a montreali olimpián lecsúsztak a dobogóról, negyedikek lettek. Bár Marót Péter tagja volt az 1977-es Buenos Aires-i vb-n bronzérmes csapatnak, a moszkvai olimpiára már nem vitték ki.

A Testnevelési Főiskolán 1968-ban szerzett szakedzői diplomát, melyet mint vezetőedző 1980-tól a Budapesti Honvédnál kamatoztatott, majd egykori nevelőegyesületénél, a BVSC-nél lett szakágvezető. Később a gödöllői GEAC vívószakosztályában minden korosztályban dobogós versenyzőket nevelt.

Kardvívónk 2016 áprilisában agyvérzést kapott, melynek következtében kerekesszékbe került, de az elmúlt években így is köszönthettük a decemberi, szépkorú olimpikonjaink tiszteletére rendezett karácsonyi ebéden. Szereti a régiségeket, egykori mesterének, Batizi Sándornak egyszer egy aranyozott toledói kardot adott ajándékba, amelynek pengéjére ezt vésette: „A virtus nem tűri a regulát”. A mondást Ars Poeticájaként is megjelölte.

Marót Péter pár napja közúti balesetet szenvedett, jelenleg is kórházban ápolják, így nemcsak boldog születésnapot, de mielőbbi jobbulást is kívánunk!

Az Isten éltesse sokáig!

(Forrás: MOB-összeállítás; fotó: MTI)