A jelenleg is aktív hódmezővásárhelyi születésű asztaliteniszező, Tóth Attila moderálása mellett tartott élménybeszámolót.
Károly egészséges gyermekként látta meg a napvilágot 1955. január 26-án, majd nyolc hónapos korában, egy - mára Európában szerencsére már visszaszorított betegség - járványos gyermekbénulás (Heine-Medin kór) támadta meg a szervezetét.

Gyermekkorában sokat szenvedett az elfogadás hiánya miatt, de ő mindvégig kitartott amellett, hogy „épek” között tanuljon, sportoljon.

Ezt a döntését, csak 1982-ben Tauber Zoltánnal való találkozása után változtatta meg, addig az egészséges emberek között sportolt, az akkor fénykorát élő magyar férfi asztalitenisz sport második osztályában játszott. Ez akkoriban azt jelentette, hogy a harmincötezer igazolt versenyző püfölte a kaucsuklabdát, ő pedig közülük is a legjobb kettőszáz közé tartozott.

Az 1976-os torontói olimpiád egyetlen magyar aranyérmese ajánlotta fel számára, hogy csatlakozzon a magyar mozgássérült csapathoz, amit először elutasított, majd családja unszolásra mégis elfogadott.

A belévetett bizalmat három paralimpián szerzett két érmével, két Európa-bajnoki címmel plusz hét éremmel, a világbajnokságon szerzett egy-egy második és harmadik helyével és Világjátékokon elért egy-egy ezüst és bronzérmével hálálta meg.

Legnagyobb élményének a szöüli játékokat tartotta. a jelenlévők legnagyobb meglepetésére, egy koreai népdalt adott elő, amit 1988-ban tanult a helyiektől.

A polgári életben is ért el sikereket. 1979-2005 között tartó főiskolai tanári pályafutása során a papíriparral kapcsolatos ismeretek elsajátításában segíti tanítványai fejlődését, közülük a leghíresebb Sidi Péterét.

A tanári pálya befejezése után visszavonult XVI. kerületben lévő családi házukba, ahol új hobbi, a kertészkedés tölti ki mindennapjait. Szeretett sportágától, az asztalitenisztől nem szakadt el, jelenleg az NBIII Budapest-csoportjában űzi a sportágát, mi pedig szívből kívánjuk, hogy sokáig engedje ezt meg egészsége.

(Szabó István, fotó Róth Tamás)