Párizs 2024

Május 8-án érkezik meg Marseille-be az olimpiai láng

2024. 01. 19.
Megosztás

A francia házigazdák kiválasztották azt a 11 ezer embert, aki szerepet kap a nyári, párizsi olimpia és paralimpia lángját vivő stafétákban.

Az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál szerint több mint százezren jelentkeztek a váltó tagjának, s a majdani lángot hordozók nyolcvan százalékát értesítették, hogy bekerült a kiválasztottak közé. A többiek, köztük neves sportolók és különböző hírességek kilétét csak később fedik fel a meglepetés fenntartása végett.

A tizenegyezer emberből, akiknek a fele nő, tízezren vihetik majd az olimpiai lángot, s ezren a paralimpiáét. A fáklyahordozók minden korosztályt képviselnek, s közéjük minden francia megyéből került be kiválasztott.

A hagyományoknak megfelelően a görögországi Olümpiában fellobbanó olimpiai láng a háromárbocos Belem hajó fedélzetén május 8-án érkezik meg Marseille-be, s onnan indul majdnem három hónapos útjára, július 26-ig több mint négyszáz francia települést, és öt tengerentúli régiót – Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et – is érintve, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.

Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpiára, egyik fő feladatuk pedig a játékok előtt az olimpiai láng kísérete lesz. A insidethegames.biz beszámolója szerint a katonák a láng őrzése mellett a július 26-i nyitóünnepséget fogják felügyelni, amire az olimpiák történetében először kerül sor a stadionon kívül. Nagyjából hat és fél kilométeres szakaszon, megközelítőleg 160 hajón fognak mintegy tízezer sportolót szállítani a Szajnán, és a kalkulációk szerint a parton hatszázezer ember lesz majd jelen. A biztosításhoz drónokat, felderítő repülőgépeket is használni fognak.

A paralimpia lángja augusztus 25. és 28. között több mint félszáz településen halad át, majd megérkezik a főváros szívében levő térre, a Place de la Concorde-ra, ahol a nyitóceremóniát tartják.

Párizs 2024

Párizs, 2023. július 25. Usain Bolt olimpiai és világbajnok jamaicai atléta (j) és Tony Estanguet, a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke az olimpia fáklyával az ötkarikás játékok fáklyaváltójának befejezése alkalmából rendezett eseményen a francia fővárosban 2023. július 25-én.

MTI/EPA/Mohamed Badra