Már csak 150 nap van hátra a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáig!

Már csak 150 nap van hátra a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáig!

2018. 05. 08.
Megosztás


150 nap múlva, október 6-án kezdődik Buenos Aires-ben a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok. Az argentin fővárosban 206 ország közel 4000 fiatal sportolója mutathatja meg, hogy mire képes a legjobbak között. Az eseményen 15 és 18 év közötti sportolók szerepelhetnek.

Az ifjúsági olimpiák programjában, szellemiségében a sport mellett az oktatás és a kultúra is fontos szerepet kap. Az eseményt a nemi esélyegyenlőség olimpiájának is nevezik, hiszen az olimpiai események történetében először, Buenos Aires-ben lesz először egyenlő számú női és férfi versenyző; a 32 különböző sportág 241 versenyszámában összesen szám szerint 1999-1999.

Az esemény hivatalos szlogenje, ami a ’Feel the Future’ (Érezd a jövőt) nevet kapta, szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy a játékokon részt vevő sportolók egységben, egyetértésben, de mégis a sokszínűséget képviselve versenyeznek majd az első olyan olimpián, ami ekkora hangsúlyt fektet a nemi esélyegyenlőségre.

Az első nyári ifjúsági olimpián, amit Ázsián kívül rendeznek (az elsőt 2010-ben Szingapúrban, majd 2014-ben a kínai Nanjing-ban rendezték) 22 vegyes versenyszám is lesz, ami újdonság, és olyan sportágban találkozhatunk vele, mint a műugrás, golf, sportlövészet, kerékpározás és break tánc. Néhány esetben a vegyes csapat különböző országokból érkező sportolókból fog összeállni, akik az olimpiai értékeket: a tiszteletet, a barátságot és a kiválóságot képviselik majd.

A korábbi két nyári ifjúsági olimpián egyaránt sikeresen szerepelt a magyar csapat, hiszen mindkét alkalommal az összesített éremtáblázat nyolcadik helyén zártunk. Szinapúrban hat aranyérmet, négy ezüstöt és öt bronzot szereztek fiataljaink, illetve a vegyes csapatok tagjaként további egy aranyat és egy bronzot. Nanjingban ez a szám tovább nőtt, hiszen hat arany-, hat ezüst-, és tizenegy bronzéremmel végeztünk, ha pedig a vegyes csapatok eredményeit is beleszámoljuk, akkor ez a számsor 7-9-12.

Az elmúlt két ifjúsági olimpián szereplő fiataljaink közül sokan már a felnőttek között is komoly eredményeket értek el. Közülük is két úszó az, akik az ifjúsági olimpián elért sikereiket a felnőtt olimpiákon is meg tudták ismételni. Legelső ifjúsági olimpiai bajnokunk, Kapás Boglárka Szingapúrban 200m pillangón és 400m gyorson lett aranyérmes, illetve 200m gyorson ezüstérmes, míg a 2016-os riói játékokon 800m gyorson bronzérmet szerzett. Kenderesi Tamás Nanjingban 200m pillangón lett első, míg két évvel később Rióban ugyanebben a számban állhatott a dobogó harmadik fokára. De példaként említhetjük - noha felnőtt ötkarikás érmet nem nyert - a kajakozó ifi olimpiai bajnok Tótka Sándort és a sportlövő Péni Istvánt, továbbá a judós Tóth Krisztiánt, az öttusázó Földházi Zsófiát, vagy a teniszező Babos Tímeát és a vitorlázó Érdi Márit, akik szintén tagjai voltak a riói csapatnak.

Az olimpiai falu Buenos Aires déli részén, Villa Soldati kerületében található, és összesen 31 nyolcemeletes épületből áll, melyek otthont adnak annak az 1,200 két- vagy háromszobás apartmannak, ahol a 3998 versenyző, 2170 edző és a szakmai stáb tagjai fognak megszállni. A három és fél hektáros területen orvosi központ, étkező és edzőterem is helyet kap, melyek az olimpia alatt végig a sportolók rendelkezésére állnak majd. A szervezők azonban a jövőre is gondolnak: az argentin fővárosban uralkodó lakáshiány orvoslására az olimpia után városlakókat költöztetnek majd a sportolók helyére.

Az eseményre már több sportágban szereztek kvalifikációt a magyar sportolók; eddig 10 sportág 12 fiú és 27 lány sportolója, azaz összesen 39 ifjúsági olimpikon képviselheti a magyar színeket Buenos Aires-ben.

A magyar csapat alakulását a MOB honlapján itt követhetik nyomon. 150 nappal a játékok előtt 39 versenyzőt számlál a Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat.

A MOB közelmúltban, a csapatvezetői értekezleten készített beszámolóját ide kattintva olvashatja.

A játékok hivatalos honlapja:www.buenosaires2018.com

(MOB)