Igen intenzív időszakon vannak túl a 17. életévüket februárban betöltő Márton testvérek: Luana a pár hete véget ért világbajnokságon megszerezte a sportág első magyar női aranyérmét, de az egy perccel fiatalabb húga sem szomorkodhat, hiszen alig maradt le a dobogó harmadik fokáról, és ötödik lett. A hazai szövetség sajtótájékoztatóján a lányok édesapjával, Márton Zsolttal beszélgettünk.

Hogyan került a család Spanyolországba?

Feleségemmel kétszer is nyaraltunk Tenerifén. A környék, az emberek kedvessége annyira megtetszett, hogy harmadjára ki is költöztünk a szigetre. Két évre rá, 2006-ban megszülettek a gyerekek.

Gondolom, a sportmúlttal rendelkező szülők indíttatására kezdtek a gyerekek is sportolni.

Feleségem, Barbi profi kézilabdázó, beállósként játszott Magyarországon, míg én a Hunyadi SE sportolójaként kick-box-ban magyar bajnoki harmadik helyig vittem a sportpályafutásomat. Hamar befejeztem azonban a küzdősportot, mert zenészként folytattam az életemet. A mozgás szeretetével természetesen szerettük volna beoltani az ikreket. Ötévesen kezdtek a lányok lovagolni, úszni. Hétévesen nyertek egy félmaratoni versenyt is véletlenül, aminek előzménye az volt, hogy feleségem, Barbi nagytakarításhoz készülődött és mi útban voltunk otthon, ezért hárman elmentünk a szomszédos kisvárosba. Hatalmas tömeg volt, mint kiderült, egy futóverseny forgatagába csöppentünk. A lányoknak tetszett, hogy sokan szép rajtszámot viselnek. Kérték, hogy szerezzek nekik is egy hasonló számot, így beneveztem őket. Az eredmény az lett, hogy Viviana érkezett be nővére előtt elsőnek a célba. Ezután sem szakadtak el a lányok az aktív sportolástól: kipróbálták a röplabdát, majd az atlétika több ágazatát is és azt tapasztaltuk, a lányoknak jó adottságaik vannak több sporthoz.

A sok-sok próbálkozás után miként választották a taekwondót?

Egy barátom kért meg arra, hogy „régi harcosként” keressek gyermekeik számára egy klubbot, ahol versenyszerűen űzhetnék a teakwondót. Találtam is számukra egy megfelelő egyesületet, de velem jöttek a lányok is. Amit ott láttak, annyira megfogta őket, hogy 7 évesen elkezdték ezt a sportot.
Pár hónap után már versenyen is indulhattak, és hamar kitűntek társaik közül. Főleg Tenerifén és a szomszédos Grand Canárián voltak a versenyek. Az utazgatás és a versenyek nagy anyagi áldozattokkal járt a számunkra, de a gyerekeknek jól ment a sport, sorra gyűjtötték a győzelmeket.
Én, mint régi kick-boxos foglalkoztam velük, hiszen közel áll egymáshoz a kettő. A versenyeken láttuk, hogy egy madridi klub, a Hankuk International School csapata sorra nyeri a tornákat, és a lányok fejlődéséhez már a tenerifei körélményeknél több kellett. Feleségemmel, Barbival arra a döntésre jutottunk, hogy a lányok érdekében lépnünk kell.

A változások komoly áldozatokkal járhattak az egész családnak.

Felvettük a kapcsolatot a Hankuk vezetőedzőjével Jesus Ramallal, aki örömmel fogadta megkeresésünket. Több alkalommal hétvégenként felruccantunk a fővárosba, hogy a lányok érezzék a profi munka izét. Nagyon tetszett nekik a légkör, így a család leült és megtárgyaltuk, hogyan is tovább. A döntés egyértelmű volt: az ikrek fejlődéséhez fel kell költözni a fővárosba. A döntés nem volt egyszerű, hiszen mi Tenerifén működtettünk vállalkozásokat – hotelekben fodrász- és masszázs-szalonokat üzemeltettünk – amelyeket el kellett adnunk. Emellett a gyerekek is nehezen váltak el barátaiktól, az iskolától. 12 évesen mégis elfogadták, hogy a fejlődésük érdekében váltanunk kell.

A döntés jónak bizonyult.

Igen. A lányokat örömmel fogadták Hankukban. Az elmúlt 5 évben a vezetőedző és Suvi Mikkenen edző irányítása alatt szépen és gyorsan fejlődtek. Luana 17 évesen pár hete Bakuban felnőtt világbajnok lett az 57 kg-os súlycsoportban, Viviana is felállhatott már korábban junior Európa-bajnokságon a dobogó legmagasabb fokára, de a mostani vb-n is csak egy hajszállal maradt le a dobogóról és ötödik lett. Megjegyzem Vivianának volt egy sérülése, ami fél évig hátráltatta a felkészülését.

A lányok Spanyolországban születtek, spanyol földön élnek, spanyol iskolába járnak és spanyol klubban versenyeznek, mégis magyar színekben állnak a küzdőtérre a nemzetközi viadalokon.

Mindketten már 7 évesen arról álmodtak, hogy egyszer felállhassanak az olimpiai dobogó legfelső fokára. Ezért a célért dolgoznak napról, napra. Számunkra, a szülőknek sem volt egy pillanatig kérdés, hogy céljaikat magyarként érjék el. Nincs annál szebb érzés, mint amikor felcsendül a magyar himnusz a dobogó tetején, és ezt az érzést már többször megtapasztalhatták a lányok is.

Milyen terveik vannak a közeljövőben?

A gyerekek most fejezték be a 11. osztályt, jövőre érettségiznek. Utána még nincs konkrét terv, de az biztos, hogy mindketten sportirányú továbbtanulást terveznek. A sportban Luana jelenleg lépéselőnyben van az olimpiai kvalifikációs úton, Viviana a sérülése miatt egy kissé lemaradt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mindketten elérhetik álmukat, az olimpiát. Ott pedig csak egy cél van előttük, olimpiai bajnokok szeretnének lenni.

Az ehhez vezető út első állomása az idei Európa Játékok.

Igen, fontos verseny lesz. Luana marad az 57 kg-os súlycsoportban. Az olimpián a következő súlycsoport a 67 kg. Viviana ebben a kategóriában technikásabb, gyorsabb társainál, de még egy kicsit erősödnie kell. Már több versenyen is megállta itt a helyét, és a tudása megvan ahhoz, hogy ő is hasonlóan eredményes legyen, mint a nővére.

Mindenhova elkíséri az ikreket?

Madridban egyszerű életet élünk, nem lakunk luxuskörülmények között, nincs luxusautónk sem. Az utazások, szállások sokba kerülnek, de így is, ha tehetem, különösen a hétvégi versenyeken mindig velük vagyok és szurkolok a sikereikért. Krakkóba is elkísérem őket, és remélem, majd ott is kétszer csendül fel a magyar himnusz. Távolabbi célként mindkettőjük szeme előtt az lebeg, hogy Párizsban ott lehessenek magyar színekben. Ehhez még sok-sok munka kell, amihez mi a feleségemmel minden segítséget megadunk a számukra, hogy álmaik valóra válhassanak.