A Szófiában megtartott európai olimpiai kvalifikációs versenyen három-három ellenfelét legyőzve olimpiai kvótát szerzett a taekwondós Márton Viviana és Józsa Levente.
A junior Európa-bajnok Márton Viviana a 67 kilós súlycsoportban montenegrói, és lett riválisát legyőzve került be a kvalifikációs torna elődöntőjébe, ahol a holland Amy Minkkel mérkőzött. A magyar sportoló egy intésponttal megszerezte a vezetést, majd pedig igazi taktikai csata kezdődött: Viviana féltávnál talált fejre, majd ütött is egy pontot (5-0). Végül tekintélyt parancsolóan 9-1-re nyerte az első etapot. Tapogatózással kezdődött a második, és sokáig pont nélkül maradt mindkét sportoló, aztán robbantott Márton és elment hattal. Innen pedig öröm-taekwondo kezdődött és nem túlzás, lemosta ellenfelét Viviana, így megszerezte a sportág második párizsi olimpiai kvótáját.
Nem sokkal később Józsa Levente is olimpiai kvótáért mérkőzhetett a 68 kg-os súlycsoportban. Levente egy moldáv és egy dán vetélytársát legyőzve jutott el az elődöntőig, ahol az izraeli Nimrod Krivishkiy várt rá. Józsa kezdett aktívabban, de sokáig egyikük sem talált. Egy perchez közelítettünk, mikor egy látványos fejessel szerzett vezetést a magyar fiú (3-0). Három testre elhelyezett rúgással 9-0-ra elment. Végül 13-2-re hozta az első menetet. A másodikban megint sokáig pont nélkül peregtek a másodpercek, majd Levente megint egy fejessel talált (3-0). Egy perccel a vége előtt az izraelire számolni is kellett, majd ellenfele feladta, mert akkora volt a különbség.
Egy nappal korábban Viviana ikertestvére Luana a WT által létrehozott menekült csapattal Európába delegált iráni Alizadeh Zenozi ellen szenvedett 1-2 arányú vereséget a negyeddöntőben, így ő lemaradt az olimpiáról.
Három magyar taekwondós szerzett olimpiai indulási jogot a nemzetnek: Márton Viviana és Józsa Levente mellett a világranglistáról Salim Omar Gergely (-58 kg) szerzett indulási jogot.
A szófiai két taekwondós kvótával már 95 magyar sportoló szerezte meg hivatalosan az olimpiai indulás jogát.