Ugorjunk vissza a hetvenes évek elejére. Vízilabdázó lévén, naponta kétszer is megfordultam a SZUE uszodában. Vidám társaság voltunk, szinte valamennyien egyetemisták, a SZEOL játékosai. Sokszor jóval idő előtt érkeztem. Feltűnt egy csíkos köpenyes piknikus fiatalember, gumipapucs, úszósapka, vastag üvegű szemüveg, s rótta a hosszakat. Mellen, tudják, kiemelt fejjel, nagyokat fújt a levegőbe, s büszke volt, naponta néhány méterrel növelte teljesítményét. A sors úgy hozta, hogy az egyik legjobb barátom lett. Halász Miklós a Magyar Nemzet korszakos, nagy tehetségű riportere. Imádta Szegedet, bennünket, a csapatot. Befogadtuk. Nekem ő volt az első masters, akit valaha megismertem. Aztán az általa legmagyarabbnak, legkedvesebbnek tartott szőke Tisza elkötelezettje lett, evezett mindhalálig.

A sors úgy hozta, hogy részt vehettem Kazanyban az úszó-világbajnokságon. A Magyar Úszó Szövetség masters bizottságának elnökeként jártam a csodálatos eseményen, felejthetetlen élményeket szereztem. Fontos állomás volt, hiszen 2017-ben Magyarország lesz a házigazda, s természetesen a masters is fontos. Egyes vélemények szerint még az is lehetséges, hogy közülük tízezernél is többen látogatnak hozzánk a világ minden tájáról. Mint köztudott, a magyarok mindig jó házigazdák, nem lesz ez másként akkor sem. Sőt! Szeretnénk minden idők legjobb vb-jét megrendezni, s ez vonatkozik a mastersversenyekre is. Nagyon szoros az összefüggés a rendezést illetően a fő eseménnyel, hiszen a FINA égisze alatt zajlik minden. Profi szálláskörülményekre, étkezési lehetőségre, utaztatásra, orvosi felügyeletre, bírókra lesz szükség. No meg ezernyi önkéntesre, akik minden pillanatban rendelkezésre állnak majd. Úgy gondolom, sokan, nagyon sokan jönnek majd hozzánk. Kazanyban amint megtudták, ki vagyok, honnan jöttem, máris azt kérdezték, milyenek lesznek majd nálunk a körülmények, hol lehet jelentkezni, mikor tegyék meg?

Megnéztem a versenyeket. Megannyi feszültség, várakozás. A hangulat fantasztikus, mert azért mégis csak fontos a győzelem, de az idősebbeknél valóban a részvétel a fontos! Hiszen az már felér egy bizonyos koron túl a győzelemmel, ha jelen van, tudatja: itt vagyok, jól vagyok, élek! S persze jöhet a megmérettetés. A kulisszák mögötti világ érdekes. Mindenkinek jelentkezni kell egy helyiségben, ott tudják, meg pontosan mikor indul versenyszámuk, hányas pályára sorolták őket, kikkel úszik együtt. Be kell mutatniuk úszóruhájukat, rajtuk kell legyen a hivatalos pecsét, hogy használható. Rájuk is ugyanúgy vonatkoznak az előírások, mint a profikra. A kérdés-felelet eltart néhány percig, aztán irány a pihenőszoba, jöhet a koncentrálás. Mint a profiknál. Ám ez az egész mégis arról szól, hogy barátok vagyunk, ellenfelek s nem ellenségek, a jókedv szinte kötelező! Aggódnak egymásért, hiszen bárkit érhet baj, például a nyíltvízi úszásnál jó néhányan lemerevedtek, kihűltek. Száguldott a motorcsónak, irány a mentő! Szerencsére senkit nem ért baleset. Érthető a masters népszerűsége, megannyi versenyt rendeznek, Európa- és világjátékokat, világ- és Európa-bajnokságokat. A magam részéről mindenkit jutalmaznék, már a puszta részvételért is.

Egy alkalommal üldögéltem az uszoda lelátóján. Nem unatkoztam, éppen a hosszú távú futamok zajlottak, amikor a tekintetem a műugróállvány felé tévedt. Egy túlsúlyos (bocsánat) hetven év körüli hölgy kúszott felfelé a lépcsőn. Bizony nehezen haladt, arra gondoltam, fel sem ér a lécig… Aztán rálépett, néhányszor a magasba szökellt. S láss csodát! Néhány pillanat múlva egy tökéletesen koreografált, magas színvonalon kivitelezett ugrást mutatott be. Boldogan bukkant fel a víz alól. Megtapsoltam, rám kacsintott, integettünk egymásnak. Az ilyen pillanatokért érdemes sportolni. Egyikünk sem tudott semmit a másikról, az üzenet: masters mindhalálig!

(Sport 2015/Riskó Géza)